Századok – 1954

Szemle - Klaniczay Tibor: Zrínyi Miklós (Ism.: Makkai László) 666

SZEMLE. 667 A kultúrának ozt a nagy mozgósító, előremutató és előrelendítő szerepét dokumentálja Zrínyi költészete is. Ebben az értelemben egyetérthetünk Klaniezayval Zrínyi életművének »nemzeti« jellegére vonatkozóan : »Bátran mondhatjuk, hogy nemzeti irodalmunk Zrínyivel, a Szigeti Veszedelemmel kezdődik«. Kétségtelen, hogy Zrínyi eposzában, mely műfajilag és mondanivaló tekintetében oly mélyen gyökerezik a feudalizmusban, a nép erőinek megsejtése, a felekezeten felüli szemlélet, a politikai egység sürgetése, a kibontakozófélben levő Habsburg-ellenesség mindmegannyi jelei a nemzettéválás újabb, fejlettebb szakaszának. A hatvanas évek elejére ez a szakasz, mely lényegileg a kuruc nemzeti összefogás korszaka, szélesen kibontakozik s kialakul a magyar nemzeti hagyománynak az a bázisa, melyre majd a XVIII. század végétől kezdve a nemzeti ébredés támaszkodik. Azt, hogy Zrínyinél joggal beszélhetünk a nemzet ébresztéséről, igazolják az alapban végbement változások, melyeket Klaniczay érint ugyan, de — művének-természetéből kifolyólag —• nem tárgyal behatóan. Eddigi tudásunk szerint Magyarországon (pontosabban a királyi Magyarországon) a kapitalizmus csírái a XVII. század közepén jelentkeznek tömegesebben, elsősorban az árutermelő nagybirtok megerősödésével, ekkor lép végső szakaszába az az elksoredett küzdelem, melyet a parasztság vív a földesurakkal a szabad árutermelésért. Ez a harc összekapcsolódik a függetlenség védelmével s létrejön a népi kurucok programja : szabad parasztság független hazában. Zrínyi kétségtelenül nagy szerepet játszott ennek a programnak előkészítésében, főleg szükségszerű feltételének, a nemzeti összefogás és a nemzeti abszolutizmus koncepciójának kialakításában. Nem alábecsüljük, hanem éppen kiemeljük jelentőségét, ha megállapítjuk, hogy nem ő az első és egyedüli ébresztő, hiszen a nemzeti összefogás programja ösztönösen már a XVII. század elejétől fogva érlelődött a népi mozgalmakban (hajdúk. Császár Péter), és a nemzeti kultúra alapvetéséhez nélkülözhetetlen haladó polgári •eszméket Zrínyi kortársai, a magyar puritánusok már hirdették. A puritánusok szerepére Klaniczay is kitér, sőt összehasonlítja őket Zrínyivel, kiemelve haladóbb voltukat a polgári tendenciák tekintetében, ugyanakkor azonban egészben véve Zrínyi programját a függetlenség kivívása ós a haladás szempontjából jelentősebbnek tartja, azzal az indokolással, hogy »az erdélyiek számításaiból . . . kimaradtak a katonai kérdések«. Ezt a felfogást nem oszthatjuk, hiszen a magyar puritánusok eleven politikai tevékenységében központi helyet foglalt el a felszabadító háború terve (nemcsak Habsburg-, hanem törökellenes viszonylatban is). Legfeljebb azt lehetne mondani, hogy hadtudománnyal nem foglalkoztak, ami azonban érthető, hiszen számukra az erdélyi fejedelemség jól szervezett hadserege magátólértetődő adottság volt, míg Zrínyinek a királyi Magyarország zilált honvédelmi viszonyai közül kellett kiutat keresnie. Amennyiben valóban találhatunk Zrínyinél a puritánusokéhoz képest haladóbb vonást,, azt kétségkívül a vallási kérdéshez való viszonyulás módjában kell keresni : a puritánusok programja erősen protestáns színezetű (részben ez is magyarázza a Zrínyihez képest haladóbb polgári vonásokat), míg Zrínyi már előremutat a felekezeti korlátokat átlépő egységes nemzeti kultúra felé. A dolog lényege az, hogy a nemzettéválás folyamatának új szakaszba való érkezése az alapban történt változásoknak megfelelő objektív törvényszerűség következménye s ez fejeződik ki a különböző törekvésekben : Zrínyinél, mint a királyi Magyarország arisztokráciájának ' leghaladóbb képviselőjénél, a felvidéki köznemességnél, a keletmagyarországi puritánusoknál és nem utolsó sorban a népi kuruc programot érlelő parasztmozgalmakban. Zrínyi életműve ennek a sokágú fejlődésnek egyik vonala, önmagában még nem, csak a többiekkel együtt jelenti a nemzettóválás új szakaszát, s éppen a fejlődés egészében elfoglalt helye adja meg azt a jelentőségét, melyet Klaniczay egyébként joggal tulajdonít neki. Mindez azonban nem domborodik ki eléggé Klaniczay könyvében, aminek oka elsősorban az, hogy a szerző igen gondosan kinyomozza Zrínyi politikai és irodalmi előzményeit, de kevesebb figyelmet fordít a kortársaknak reá gyakorolt hatására, s általában Zrínyinek a saját korában való elhelyezésére. Ez szűkebb irodalomtörténeti vonatkozásban is fennáll, amennyiben pl. a Szigeti Veszedelemnek az európai eposzköltészetben elfoglalt helyét nem tárgyalja, holott igen bőven emlékezik meg forrásairól. Ugyanígy részletesen taglalja Magyari hatását, de csak futólag érinti a puritánusok és ComeniuS társadalomkritikájával ós programjával való kapcsolatokat, bár ez esetben egy alapos összehasonlítás helyénvaló lett volna. A népi mozgalmakkal való összefüggést a horvátországi parasztfelkelésre korlátozza, noha tanulságos lett volna a magyarországi parasztmozgalmak általános fejlődési vonalába állítva világítani meg Zrínyi gondolkozásának alakulását a nemzeti összefogás kérdésében. Nem arról van természetesen szó, hogy Klaniczay elszigetelten, kora viszonyaiból kiemelve tárgyalja Zrínyit, hiszen egész sor értékes meglátása van Zrínyi osztályhelyzetóre, a nemzeti fejlődés egészében játszott szerepére, kortársaival való kapcsolatának természetére vonatko-