Századok – 1954

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Réti László: Beszámoló a Szovjetunióban tett tanulmányútról 658

BESZÁMOLÓ A SZOVJETUNIÓBAN TETT TANULMÁNYÚTRÓL 659 egy személy szerepével foglalkozik — nem helyes, nem marxista történelmi műfaj. A Szovjetunióban ezt az álláspontot a leghatározottabban elvetik. Nem az a hiba — mond­ják —, hogy életrajzokat készítettek — ezekre feltétlenül szükség van —, hanem hogy egyes életrajzokban, éppen úgy, mint sok más történeti munkában, helytelenül mutatták be a személyiség történelmi szerepét. Nem megszüntetni kell tehát az életrajzok írását, hanem jobb, helyesebb életrajzokat kell írni. A Marx—- Engels — Lenin — Sztálin Intézet a közel­jövőben megjelenteti Lenin életrajzának átdolgozott, második kiadását. Utána rövidesen megjelenik Sztálin életrajzának új kiadása is, amelyben egy új fejezet fog foglalkozni Sztálin elvtárs 1945 utáni tevékenységével. A továbbiakban az Intézet egész sor élet- • rajzot készít el Lenin ós Sztálin közvetlen munkatársairól, így Kalinyin, Szverdlov, Kirov, Frunze, Ordzsonikidze ós más elvtársak életéről. Igen sok szó esett arról, hogy elhanyagolták a múltban a munkás-paraszt szövetség történetének kutatását. Ebből a szempontból is rendkívül fontosnak tartják a helyi tör-' ténelem és ezen belül a helyi párttörtónet megírását. Meg kell mutatni, hogy az egyes szövetséges köztársaságokban hogyan alakult a munkásság ós a parasztság szövetsége, milyen történelmi fázisokon ment át, amíg eljutott a mai helyzethez, amikor a munkásság és a parasztság együtt építi a kommunista társadalmat. A két fő szempont : egyrészt kutatni és feltárni a munkás-paraszt szövetség objektív alapját, a közös történelmi érdekeket és a közös történelmi célkitűzéseket ; az elnyomás időszakában a kizsákmá­nyoló osztályok ellen és felszabadulásért folytatott közös harcot, a szocializmus idősza­kában, az osztálymentes társadalom építése folyamán pedig a közös történelmi érdekeket és feladatokat. Másrészt meg kell mutatni a kommunista párt vezető, szervező, irányító szerepét is a munkás-paraszt szövetség létrehozása és megerősödése során, tehát azt a szubjektív ténye­zőt, amely döntő'szerepet játszott és játszik a munkás-paraszt szövetség kialakításában. Nagy viták folynak a Szovjetunióban a történelem helyes, a valóságnak meg­felelő bemutatása érdekében, a'történelmi események megszépítése ellen éppúgy, mint­áz igazságtól eltérően sötét színekben való ábrázolása ellen. Egyrészt fellépnek az úgynevezett rózsaszínű történelemírás ellen. A helyi párt­történet problémáinak vitatása során sok érdekes példával támasztották alá, hogy mi­lyen helytelen az olyan történelemírás, amelyik szerint pl. -— egyes vidékeken — a men­sevikek nem játszottak lényeges szerepet, a burzsoázia kezdettől fogva el volt szigetelve, a tömegek mindig á bolsevikok oldalán álltak, és végül hatalmas küzdelem után a bolse­vikok győztek. Nem mutatják meg, miért volt szükség akkor mégis harcokra,küzdelemre, ha a bolsevikok kezdettől fogva egyedül álltak a történelem Szintérén és kezdettől fogva mindenki a bolsevikokhoz csatlakozott. Hivatkoztak például az uráli pártszervezetek történetéről szóló - egyébként , igen nagyra értékelt — munkára, amely ugyancsak arról beszél, hogy a mensevikeknek egy bizonyos időbén nem volt semmi befolyásuk, de ugyanakkor nem tud magyarázatot adni arra a tényre, hogy mégis mensevik küldöttet is választottak a pártkongresszusra. Vagy az azerbajdzsániak az egyik tanulmányban úgy mutatták be a Nep-re való áttérést, hogy akkor minden simán ment, náluk mindenki megértette és minden erejével támogatta az új feladatok megvalósításáért folytatott küzdelmet. Holott az SzKP története rövid tan­folyamából ismerjük azokat a hallatlanul nagy nehézségeket, kemény harcokat, amelyek a Nep bevezetését kísérték mindenütt—így természetesen Azerbajdzsánban is. Említették azt is, hogy például Kazahsztanban egyes történészek mindenáron ki akarják mutatni, hogy ott 1917 előtt is voltak már bolsevik szervezetek, holott ez a történelmi tényekkel ellenkezik. Be kell tehát mutatni a nehézségeket, a tömegekért folytatott harcokat, amelyek során a párt a győzelemig eljutott és be kell mutatni az ellenség tevékenységét is. Másrészt ugyanilyen élesen és határozottan fellépnek a »pesszimista történelemírás« ellen. Többször idézték az elvtársak az SzKP Központi Bizottságának határozatát apolgár­háború történetének megírásával kapcsolatban, hangsúlyozták, hogy amarxista történelem­írásnak feltétlenül az igazat kell megírnia, írni kell ahibákról is, de állandóan szem előtt tartva azt, hogy nem az ellenség győzött és megmutatva- a győzelem okait, előfeltételeit, útját. Vita folyik "a Szovjetunióban a citálásról is. Megállapították, hogy az idézetek hal­mozása súlyos hiba volt és dogmatizmushoz vezetett. Rámutattak arra, hogy még a témák kiválasztásánál is — igen helytelenül — túlnyomóan olyan kérdéseket dolgoztak fel, hogy mit ír Lenin erről, vagy Sztálin arról a kérdésről. A szerzők nem saját nézeteiket ismertették, hanem a klasszikusokét és a mágukét a klasszikusok idézetei mögé rejtették el, illetve egyáltalában ki sem alakították. Ugyanakkor most különös súllyal mutatnak rá arra, milyen elvtelen az a vélemény, hogy nem szabad a klasszikusokat idézni és nem 11*

Next

/
Thumbnails
Contents