Századok – 1954

Vita - Makkai László: A „Magyarország története” egyetemi tankönyv első kötetének vitája 636

640 MAKK AI LÁSZLÓ meggondoljuk azt, hogy a magyar társadalmi fejlődós 970 körül elérkezett az államalapítás korszakához, akkor feltétlenül messzire előrehaladottnak kell tekinteni az ősközösségi rend bomlását és ennek megfelelően viszonylag fejlettnek kell tekinteni a magyar társadalmat.« A szerzőt azonban nem győzték meg az ellenérvek s válaszában továbbra is ragaszkodott ahhoz a felfogásához, hogy a honfoglaló magyarok társadalma lényegében még ősközösségi társadalom volt, ha el is jutott már a felbomlás szakaszába. Ezt a felbomlást siettette a szláv hatás, továbbá a pász bortársadalom termelési válsága, mely első szakaszában, a szabad magyarok földművelésre való áttérése előtt, rabszolgaszerző hadjáratokra vezetett. Perényi József hozzászólásában kifogásolta azt a módot, főleg pedig azt az arányt, ahogy a szerző ezt a két gyorsító tényezőt kezeli. Perényi József abban látja a korai magyar-szláv kapcsolatok lényegót, hogy a magyar főnökök ós a szláv parasztok közt feudális jellegű függési, kizsákmányolási viszony jött létre s ezekben a kizsákmányolt szláv parasztokban ós a lesüllyedt szabad magyarokban kell látni annak az István-kori »servuse-rétegnek nagy többségét, melyen belül Lederer Emma a külföldről behurcolt rabszolgáknak olyan nagy jelentőséget tulajdonít. Ez a felfogás persze nehezen egyeztethető össze azzal, amit a tankönyv a szláv zsupánoknak, mint feudális uralkodó osztálynak a magyar honfoglalás Utáni (legalábbis részleges) fennmaradásáról és a magyar törzsi vezetöróteggel való összeolvadásáról mond. A források szűkszavúsága miatt itt tág tere nyílik a vitának. Lederer Emma tankönyvszövege joggal mutat rá arra, hogy István király első törvényében a »servus« termelőeszközzel nem rendelkező, adható, vehető, megölhető rabszolgát jelent, ugyanakkor viszont Perényi Józsefnek is igaza van abban, hogy a második törvényben s a XI. század közepén keletkezett oklevelekben a »servus« saját föld és termelőeszközök birtokában levő feudális jobbágyként fordul elő, amellett, hogy a házi rabszolga neve is még századokon át »servus« marad. Arra a kérdésre, hogy a kizsákmányolt szláv parasztokat milyen elnevezés alatt kell keresni, ha nem »servus« néven, a szerző csak az »udvornik«-rétegre utal, márpedig a jobbágyoknak ez a csoportja (mint azt Győrffy György állítja) túlságosan szűk ahhoz, hogy a magyarországi szláv parasztság egészét sejtsük mögötte. ' A »servus«-róteg jelentős részének a külföldi eredetű rabszolgákkal való azonosítása alapján rajzolja meg Lederer Emma a 970 körüli magyarországi társadalmat úgy, hogy a kizsákmányolt osztályt elsősorban a rabszolgák »nagy tömege«, másodsorban a szláv jobbágyok »tömegei« alkotják, míg a »lesüllyedt« magyar pásztorok ekkor még szabad parasztok, bár már fenyegeti őket a szabadság elvesztése. Lényegileg ugyanez a kép bontakozik ki az István-kori viszonyok elemzéséből is, mert a rabszolgáknak tekintett »servus«-ok földreültetését, valamint a szegény szabadok jobbággyá tételét (ez utóbbit a »kóbor javak« érdekes elemzése során) olyan folyamatnak ábrázolja, mely csak a XI. század közepe után teljesedik ki.. A feudalizmus kialakulási időpontjának tisztázása attól függ, hogy mikor beszélhetünk a magyar ós szláv jobbágyoknak a rabszolgákét s a még szabad magyar »vulgarisok«-ót meghaladó arányáról s éppen ezt tette a vita nyílt kérdéssé. Eltekintve most a XI. századi »servus«-réteg összetételének további vizsgálatra szoruló kérdésétől (melyet Szabó István hozzászólása is felvetett), a vita nagymértékben azon fordul meg, hogy tekinthetjük-e a kalandozó hadjáratokat elsősorban rabszolgaszerző vállalkozásoknak? Perényi József egyrészt a források elemzése-alapján (amit azonban a szerző nem tartott meggyőzőnek), másrészt a földművelő rabszolgák termelőeszközökkel való ellátásának áthághatatlan nehézségei miatt erre a kérdésre határozott nemmel válaszolt. Ebben az értelemben nyilatkoztak a szovjet bírálók is. »A prospekt első oldalán arról van szó — írja M. M. Szmirin és A. J. Nyeuszihin professzor —, hogy a magyar kalandozások az ország területének elfoglalása idején elsősorban rabszolgaszerző jellegűek voltak. Ez a tétel számunkra igen kétségesnek látszik. A kalandozások általában jellemzőek minden népre a fejlődésnek ebben a szakaszában. Az olvasó azt a benyomást nyeri, hogy Magyarországon ebben a korban rabszolgatartó formáció létezett. Úgy gondoljuk, hogy á rabszolgaság ebben a korszakban a magyaroknál nem haladta meg a patriarchális rabszolgaság kereteit.« A bolgár és a román szakvélemény is túlzottnak tartja azt a jelentőséget, amelyet a tankönyv a rabszolgáknak tulajdonít. A hozzászólók egybehangzó véleménye tehát az volt, hogy a magyarországi jobbágy viszonyok létrejöttében a rabszolgák földreülteté3e korántsem játszhatott olyan nagy szerepet, mint a szabad magyarok és a szláv parasztok feudális függés alá vetése. Ha ez a vélemény helytállónak bizonyul, elesik a legfőbb érv amellett, hogy a X. századvégi magyarországi társadalom osztály viszonyaiban a feudális függés még nem domináló jellegű s egyúttal kiküszöbölődik az az ellentmondás is, hogy a feudális