Századok – 1954

Tanulmányok - Gosiorovský; Miloš: Az 1944. évi szlovák nemzeti felkelés 593

AZ 1944. ÉVI SZLOVÁK NEMZETI. FELKELÉS 609 felszabadító harc kezdetétől fogva tervét, éppen ennek köszönhető, hogy több mint két hónapig közel 80 000 elszánt népi harcos (több mint 60 000 katona és 14 000 partizán) harcolt a hitleri hadsereg túlereje ellen és több német hadosztály erejét kötötte le, amelyekre a hitleri vezetésnek más frontokon annyira szüksége lett volna Érthető, hogy a szlovák burzsoázia és főleg a SzlKP-ban és a Szlovák Nemzeti Tanácsban levő nacionalista ügynökei, amikor 1944. szeptember 1-én a Szlovák Nemzeti Tanács átvette az egész felszabadított területen a tör­vényhozó és végrehajtó hatalmat, megkísérelték megtörni a pártnak ezt az erejét és befolyását. A szlovák burzsoázia érdekében a mozgósított hadsereg vezetését meghagyták a reakciós katonai körök kezében és arra törekedtek, hogy a párt és a felkelés szervei előtt ne tudatosodjék a fegyveres felkelés­ről szóló marxista tanítás, amely azt mondja, hogy mihelyt a felkelés kitör, a legnagyobb határozottsággal kell cselekedni, támadni kell, mert a védekezés minden fegyveres felkelés halála.2 5 Szándékosan siettették a szociáldemokrata és a kommunista párt egybeolvadását 1944. szeptember 17-én anélkül, hogy kiderült volna, hogy a nemzeti felszabadító harc körülményei között melyik szociáldemokrata hagyott fel valóban a reformista ideológiával. Ezzel azt a célt követték, hogy a nemzet színe java — a kommunista párt — össze­keveredjék a szociáldemokrata opportunizmus képviselőivel. Azon buzgól­kodtak, hogy a megszállt (még fel nem szabadított) területről ne szabadítsák ki a fasiszta börtönből a párt legjobb 40 funkcionáriusát, köztük Siroky elvtársat, holott világos, hogy mit jelentett volna az ő részvételük a felke­lésben, annak további eseményei folyamán. A burzsoázia képviselőinek a kezébe fontos pozíciókat adtak a Szlovák Nemzeti Tanácsban, a Nemzeti Front politikáját felcserélték a vezető pártok koalíciójával és arra törekedtek, hogy a felszabadulás után Szlovákia a megújított köztársaságban a két poli­tikai párt fejletlen rendszerével jelenjék meg. És ha mindennek ellenére nem sikerültek a burzsoázia és nacionalista ügynökeinek cselszövései, az csak amellett bizonyít, hogy a nép bízott a kommunista pártban, hiszen mintegy negyed évszázada ismerte a kommu­nista pártot, meggyőződött az illegalitásban vívott hősies küzdelméről, a felkelés hosszú előkészítéséről és ezért vezetése alatt hősiesen küzdött nem­zeti és szociális kívánságainak teljesítéséért. * A szlovák nép határtalan lelkesedéssel indult az egész nemzetet átfogó fegyveres harcba. Éz volt már kezdettől fogva a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik legfőbb erőforrása. Ezzel az erővel egyáltalában nem számolt a hitleri katonai vezetés, bár a felkelés gyors leverése érdekében kezdetben négy SS-hadosztályt vezényelt ide. Ezeknek a hadosztályoknak a parancsnoka már 1944. szeptember 1-én levelet írt főnökének (az SS birodalmi vezetőjének), amelyben azzal kérkedett, hogy négy nap alatt felszámolja a felkelést.2 6 A szlovák nép a felkelés során azonban megmutatta, hogy a háborúban nem csupán az anyagi, technikai és számbeli túlerő dönt. A szlovák felkelők a felkelés első napjaiban a következő erőkkel rendelkeztek : 16 zászlóalj, 25 Marx K.—Engels Fr. Művei, (orosz kiadás) 1930. 6. k. 99. 1. 26 Pred súdom národa (A nemzet ítélőszéke előtt). 3. k. 153. 1. 8 Századok

Next

/
Thumbnails
Contents