Századok – 1954

Tanulmányok - H. Balázs Éva: A parasztság helyzete és mozgalmai (1780–1787) 547

A PAKASZTsÁi; HELYZETE lis MOZGALMAI (1780- 1787) 551 ság engedélyezése a paraszt szempontjából érdektelen volt, ilyen természetű földesúri beavatkozásokról nálunk panaszokat jóformán nem ismerünk. A pályaválasztás, mesterségre állás a jobbágy fiak számára eddig is adott, sőt szükséges volt, hiszen a telekaprózódás következtében csökkenő holdakon több család nem élhetett meg. Ez a már meglevő gyakorlat töltötte fel a dunántúli mezővárosokat, általában a nagyobb községeket kontáriparosokkal. ' A jobbágy ingó javaival eddig is rendelkezett, a termés, bor, állatállomány értékesítését az adóterhek kifizetése érdekében is biztosítani kellett. (A rendelet utal saját szerzeményű földre, rétre, malomra, melyet a paraszt méltányosan felbecsülve kedve szerint eladhat, elajándékozhat, elcserélhet, zálogosíthat, hagyományozhat. Itt is megerősíti azonban a földesúri jogokat és figyelemre méltó, hogy nem is említi kölcsön felvételének a lehetőségét sem. Később az 1788-as rendelkezés a kölcsön felvételét kifejezetten a földesúr engedélyétől teszi függővé.) Pozitív a rendelkezésnek az a pontja, mely a telektől való megfosztást tilalmazza, törvényes és elegendo~oJc nélkül. »Ellenkezőleg igyekezni kell a békés és zavartalan paraszti birtoklást mindenkor fenntartani, kerülni kell az egyik faluból vagy megyéből a másikba való áthelyezgetést«. A következő években lefolyt perek azonban azt mutatják, hogy a megyei és központi hatóságok, egészen fel Bécsig, József személyéig, igen nagyvonalúak voltak a földesúr javára a törvényes ok megállapításában. Egészében véve Magyarország felé a /jobbágyrendeletet nem tekinthetjük többnek mint_gesztusnak, amely megvalósítása esetén sem igér sokat az olyan ország parasztságának, melyet idegen uralkodója gyarmati sorban tart, melyben az ipari termelést nem igyekszik előmozdítani, melyben a parasztnak, akár jobbágynak hívják, akár nem, nincs hová lennie, ha él szabadságával és kis földjéről elköltözik. Annak ellenére, hogy a. rendelet leszögezte : a paraszt úrbéres kötelezettségei változatlanul fennállnak, az uralkodó osztály a formális engedményeket is sokallta. Szabolcs megye nyíltan megtagadta a rendélet kihirdetését, aggályos feliratok jelezték, hogy a »köteles engedelmesség« lazítása, bajt fog hozni az országra. Abaúj megye 1785 szeptemberében a helytartótanácshoz fordul és bejelenti, hogy a földesurak panaszai és saját tapasztalatai szerint a parasztság az úrbéri szolgáltatásokat megtagadja. A robot teljesítésére egy faluból alig 1—2 paraszt jelenik meg, a hatóságokkal szemben renitensen viselkednek, látszik, hogy teljes felszabadításukat várják. A megye tele van balsejtelmekkel : szomorú katasztrófa következhet be. Kéri a helytartótanácsot, értesítse a királyt az aggasztó helyzetről. Hasonló panaszokkal jelentkezik Csongrád, Trencsén, Borsod, Nyitra, Bars és Pozsony megye. Abaúj megye 1790-ben is így tekint vissza erre a korszakra : a parasztság »... a köteles engedelmességet és hűséget, melyet eddig jólélekkel tanúsított, teljesen felmondta. Engedelmesség helyett harag, hűség helyett méltatlankodás ... « fűzte urához. A parasztság viszont örömmel üdvözölte a jobbágyrendeletet és foly- i tatását várta. Ennek terve meg is volt, s a már említett robotváltság országos méretű bevezetése, a nemesi adózással egybekapcsolva, valóban érdemleges változást hozhatott volna. A nemesi adózás kérdése azonban később vetődik fel, s nem nyer elintézést. Nem beszélhetünk tehát jobbágy »felszabadítástól«. Nem indokolt a polgári történetírás lelkendezése, mely mellőzve a tényleges helyzet felmérését, a parasztmozgalmak kimenetelének hű leírását, a törvény, az írott, szó varázslata alá kerül. Nem indokolt azonban eddigi marxista «történetírásunk álláspontja sem, mely mindent, ami a Habsburgoktól jött. elvet,