Századok – 1954

Tanulmányok - Szabó István: Az 1351. évi jobbágytörvények 497

AZ 1351. ÉVI J ОI'. В Л G У Ï ö .к YÉ N V E К 521 erő irányában általában nagyobb kereslet jelentkezését állapíthatjuk meg, véleményem szerint \mdokolt olyan következtetésre jutni, hogy az 1351. évi kilencedtörvényben az 1349. évi események, a pusztító pestis hatása jelentkezik. Jóllehet az 1351. évi 6. articulus nem utal a »nagy halál«-ra, a pestis és az articulus között az összefüggés az ismertetett tények alapján is kézenfekvőnek látszik. Ebből a szempontból különös súllyal kell megfontolásaink mérlegére vetni azt a körülményt is, hogy ahol csak végigszántott Európában e szörnyű epidémia, ott mindenütt törvények, statutumok, rendeletek követték. Ezekkel — legtöbbször kifejezetten utalva a járványra — a nagy ember-, illetve munkaerő veszteség által felvetett problémákat igyekeztek megoldani, természetesen az uralkodó osztályok érdekeinek megfelelően. Ez országokban a pestis-törvényeknek igen nagy teret szentelnek, a gazdaság- és társadalomtörténelemben szinte periódushatárt jelölnek meg azokkal. Természetesen figyelmet kíván, hogy a nyugati államokban ekkor már mind a mezőgazdasági, mind az ipari termelésben jelentékeny bérmunkás-réteget foglalkoztattak, így a különféle rendszabályok elsősorban a bérmunkaerő-kereslet növekedése következtében előállott túlígéréseknek s a munkások elharapózott vándorlásának igyekeztek határt szabni. Ez volt a célja az egyes országokban bevezetett munkakényszernek, a mozgási szabadság korlátozásának, főleg pedig a munkabérek oly egységes megállapításának, amely büntetés terhe alatt is elsősorban a munkáltatókkal szemben óhajtott kötelezettséget jelenteni. Úgy vélem most is, hogy az ilyen rendelkezéseknek és az 1351. évi 6. törvénycikkünknek a célzata végül is azonos. Mivel az egyes európai társadalmak feudális agrárszerkezetében számottevő eltérések fejlődtek ki, ennek megfelelően a rendszabályok is eltértek egymástól, mégis a pestis által a munkaerő tekintetében előidézett helyzetben és az orvoslás módjaiban meg lehet a közös elemeket találni. Meg lehet a magyar kilencedtörvényben is. Anélkül, hogy a pestist követő külföldi törvényalkotásnak gazdag példatárát közelebbről vizsgálgatnánk, a korábban általam idézett rendelkezések mellett szeretnék most röviden az itáliai rendelkezésekre utalni, nem hagyva figyelmen kívül, hogy Itáliában a jobbágyok ekkor már többnyire kivonták magukat a feudális urak hatalma alól s a felvirágzó városállamok földjein bérletszerű viszonyba léptek. E paraszt bérlők személyileg szabadok voltak, most azonban korlátozták szabadságukat. Siena tanácsa már 1349-ben úgy látta, hogy parasztjait a szomszédos respublikák adó- és más kedvezményekkel elvonják tőle, ezért megtiltották a parasztoknak, hogy a bérleti idő előtt földjeiket elhagyják, tartozásaikra halasztásokat adtak nekik és végül négy évre el is engedték haszonbérüket, ugyanakkor pedig megtiltották a tulajdonosoknak, hogy előnyösebb feltételek felajánlásával mások embereit magukhoz csalogassák. Firenze tanácsa is mindjárt megtiltotta 3 évre a földbérletek felbontását, majd előírták, hogy a parasztok — a szolgálatban álló legények kivételével — kötelesek kivétel nélkül feles bérletet vállalni, a földtulajdonosoknak pedig megtiltották, hogy mások részes parasztjaival uraik hozzájárulása nélkül új szerződést kössenek s őket a maguk földjére vigyék. Romagnaban is kezdték a parasztok szerződéseiket felbontani abban a reményben, hogy máshol kedvezőbb jövedelemhez jutnak. Perugia tanácsa arra panaszkodott^hogy a-járvány veszélye miatt »laboratores et cultores rerum et terrarum« különböző ürügyek alatt elhagyták a földet s a kedvezőbb feltételek szerint váltogatják uraikat. Itt is megtiltották 3 évre a föld elhagyását.