Századok – 1954
Tanulmányok - Szabó István: Az 1351. évi jobbágytörvények 497
AZ 1351. К VI JOBBÄUYTÜJtVKX YEk 515 körének kitágítására irányuló törekvése : a pallosjogos privilégium egyesek birtokában megmarad, tőlük tettenérve elfogott közbűntettes jobbágyaikat nem vitathatják el, de »pro pristinis factis« senkise háborgathassa jobbágyaikat, akkor sem, ha azok sebzést, sérülést, emberölést, gyújtogatást vagy más szörnyűségeket követtek is el. Végül is : 1351-ben a szolgálatait új libertásokkal jutalmaztatni kívánó nemesi tömeg kedvező politikai viszonyok között állott a király elé. Űj libertásként elnyerte tőle à földesúri bírói hatalomról kiterjesztőleg szóló törvényt is : minden nemes maga ülhet törvényt jobbágyai felett akkor is, ha — tettenérés eseteit kivéve — az említett súlyos bűncselekményeket követték el. Ez a törvény azonban, mint a következő másfél századból idézett törvények és tiltó parancsok s az egész magyar jogszolgáltatás tanúskodnak róla, nem. lett valósággá. Okait itt nem keressük. De arra mégis utalunk, hogy a nemesek a minden birtokost megillető bírói jogot, úgy ahogy annak illetékessége a fenti bűncselekmények megítélése nélkül kiforrt, a valóságban az idők folyamán egyre inkább kiejtették kezükből. A kisebb nemesek, akiknek nem igen volt módjuk az egyre költségesebb úriszék tartására, lemondtak arról s helyettük jobbágyaik pereit a szolgabírók, a megye intézte. Utóbb már nem is igen tartottak mások úriszéket, csak a »vérhatalmú« pallosjogos nagybirtokosok. Az 1351. évi 18. t. cikkben megszövegezett új libertás nem gyökerezett a valóság talajában, így nem is kelt életre. De a nemesség fejlődésének egyik fontos'határállomásán megörökíti az utókor számára a nemesi tömeg érdekeit és törekvéseit. Ugyanakkor megörökíti azt is, hogy a jobbágykötelékben szorongó nép hogyan hányattatott-vettetett a feudális erők harcában s számunkra á törvénycikknek ez a tanulsága nem kevésbé becses. * Székely György »polgári felfogás«-nak minősítve elutasítja azt a megállapítást, mintha a jobbágykilencednek az 1351. évi 6. törvénycikk által történt bevezetésében az 1349. évi nagy pestisjárványnak, a »fekete« vagy »nagy halál«-nak döntő szerepe lett volna. Megjegyezte, hogy e téves felfogást e sorok írója fejtette ki. Szerinte a polgári történetírók egyébként is túlhangsúlyozták az 1349. évi pestis magyarországi méreteit.6 1 Ez a felfogás szerinte nem állja meg a helyét azért sem, mert pestisjárványok voltak előbb és utóbb is s ezek a járványok a lakosságnak a jobbágyság költözködésében »döntő változás«^ előidéző megritkulását nem vontak maguk után. Székely György a kilenced bevezetését végül is a jobbágyság osztályharcából vezeti le s hangsúlyozza, hogy a polgári történetírás a kilencedteher bevezetésének az osztályharccal való összefüggését természetei^ nem ismerhette fel. A kilenced-törvény rúgóinak keresésére indulva szükséges két kérdésnek a felvetése. Elsősorban felelnünk kell arra a kérdésre, hogy az 1351. évi 6. törvénycikket helyes-e úgy értelmeznünk, hogy a kilencedet, mint földesúri jobbágytartozást — ennek kötelező beszedésével — egységessé óhajtották tenni, a kilenced egységesítésével pedig azt kívánták elérni, hogy a földes-61 Valójában e sorok íróján kívül még Kring Miklós jön itt szóba »Középkori jobbágyságunk szabad költözéséről« (Századok 1935. 390—413 1.) .c. tanulmányával. 2*
