Századok – 1954

Szemle - Oelssner; Fred: Rosa Luxemburg (Ism.: Erényi Tibor) 473

-474 SZEMLE forradalmár alakja volt« és fel akarta tárni a luxemburgizmus gyökereit, hiszen — mint megállapítja — »Rosa Luxemburg hibáinak kritikai leküzdése ma annál sürgetőbb feladat, minthogy nyomorult renegátok, különösen a szociáldemokrata ideológusok, halottgyalázásra használják ki ezeket a hibákat, megkísérlik, hogy az amerikai imperializmus céljai érdekében visszaéljenek Rosa Luxemburg forradalmi nevével«. Fred Oelssner megoldotta ezeket a feladatokat. Műve első részében »Egy harcos élet« címmel Rosa Luxemburg életpályáját kíséri végig a varsói gyermekkortól a berlini vértanúhalálig. Ebben a fejezetben fejti ki Oelssner annak a harcnak a jelentőségét, amelyet Rosa Luxemburg a századfordulótól kezdve a revizionizmus ellen folytatott. Aláhúzza, hogy a bernsteini revizionizmus ellen tiltakozó német marxisták (Bebel, Kautsky, Mehring, Clara Zetkin és mások) közül Luxemburg messze kiemelkedett. Luxemburg a revizionizmus ellen vívott elméleti harca során nem szűnt meg hangsúlyozni, hogy a főkérdés »a munkásmozgalom kispolgári vagy proletár jellegének kérdése«. Ebből a meggondolásból kiindulva követelte, hogy Bernsteint zárják ki a pártból. Bernstein kritikája — írta Luxemburg a Leipziger Volkszeitungban — »az elposványosodás elmélete, melynek számára nincs hely sorainkban«. Fred Oelssner az 1917 előtti időszak tárgyalása során nagy súlyt fektet amiak kimutatására, hogy bár ebben az időszakban Rosa Luxemburg elsősorban a német munkásmozgalomban tevékenykedett, továbbra is szoros kapcsolatot tartott fenn a lengyel munkásmozgalommá]. Az 1905-ös orosz forradalom kitörése után Rosa Luxemburg — mint Oelssner kifejti — legközelebbi feladatát abban látta, hogy közelebb hozza a. német munkásokhoz az orosz forradalom problémáit. Ennek a célnak az érdekében lelkes agitációt fejtett ki és nagy szerepe volt az 1905-ös orosz forradalom németországi hatásának kibontakoztatásában. Az orosz proletáriátus tömegsztrájkjai Németországban is újra napirendre tűzték a tömegsztrájk kérdését. Rosa Luxemburg síkra szállt a proletariátus e harci eszköze mellett és nagy szerepe volt abban, hogy az 1905-ös jénai pártkongresszus elismerte a politikai tömegsztrájkot a munkásosztály harci eszközének. Rosa Luxemburg azonban nem elégedett meg a németországi agitációval, 1905 decemberében Varsóba utazott, hogy közvetlenül is rósztvegyen a forradalmi eseményekben. Luxemburg ebben az időszakban, forradalom tüzében írott munkáiban áttörte saját — és Oelssner által behatóan megbírált — spontaneitás elméletének korlátait. »Mi legyen tovább« c. munkájában a következőket állapította meg : »A nyílt harc szakasza, amely kezdetét vette, kötelességévé teszi a szociáldemokráciának, hogy lehetőleg jól felfegyverezze a legélenjáróbb harcosokat, kidolgozza az utcai harc terveit és feltételeit, mindenekelőtt pedig azt, hogy levonjuk a moszkvai harc tanulságait. A fegyveres harcnak ez a technikai előkészítése mérhetetlenül fontos és szükséges. . .« Rosa Luxemburgot 1906 márciusában a cári rendőrség letartóztatta és csak ez év júniusában sikerült őt a börtönbőLkiszabadítani. Oelssner művének egyik legértékesebb fejezete az orosz forradalom tanulságaival foglalkozik. Behatóan elemzi a német szociáldemokrácia vezetőinek az 1905-ös forradalmi eseményeket »tisztán orosz jelenségek«-nek értékelő opportunista megállapításait és ezeket szembeállítja a forradalmár Luxemburg okfejtéseivel. Ugyanekkor ezekben a fejtegetésekben Lenin útmutatása alapján kimutatja az utópikus és félmensevik elemeket is. Különösen jelentős annak a téves luxemburgi nézetnek a bírálata, amely tagadta a. polgári forradalom szükségességét Németországban akkor, amikor még annak feladatai nem voltak megoldva. Itt joggal hangsúlyozza Oelsmer, hogy »a munkásosztálynak az volt a feladata, hogy vógigvigye Németország 1848-ban megindult demokratikus megújhodását, vagyis a. polgári forradalmat és átfpjlessze a szocialista forradalomba. Rosa Luxemburg nem értette meg a bolsevikok 1905-ös taktikáját, ezért a német forradalom feladatait sem ismerhette fel világosan«. Fred Oelssnernek a német szociáldemokrácia opportunizmusáról szóló meggyőző fejtegetései, az 1906-os mainzi pártgyűlés határozatának idézése és az abból levont -következtetések segítséget nyújtanak nekünk a magyarországi szociáldemokráciával kapcsolatos kérdések megértéséhez és helyes értékeléséhez. Az 1906-os, a forradalmainyíltan elvető határozat azt mutatja — írja Oelssner —. hogy »a német szociáldemokrácia mennyire átalakult már a Bernstein receptje szerinti burzsoá reformpárttá«. A szerző, amikor kiemeli annak a harcnak a jelentőségét, amelyet Rosa Luxemburg az opportunizmus ellen folytatott, nyomatékosan hangsúlyozza : Luxemburgot a könyv második részében alaposan elemzett elméleti hibái meggátolták abban, hogy megértse az első orosz forradalom lényegét ós a bolsevikok taktikáját. Rosa Luxemburg tevékenységében kimagasló jelentőségű az a küzdelem, amelyet a militarizmus és a háború ellen folytatott. Az 1907-es stuttgarti kongresszuson Lenin és Rosa Luxemburg beavatkozásával megváltoztatott határozat jelölte ki a fő vonalát