Századok – 1954

Szemle - Szidorova; N. A.: Tanulmányok a korai francia városi kultúra történetéből (Ism.: Bácskai Vera) 465

\ SZEMLE 465 igazolja, liogy bár a francia nagyburzsoázia egy evtized leforgása alatt kétszer is elárulta az országot, a Kommunista Párt és a munkásosztály által vezetett francia nép erejét és harci kedvét nem tudta mégtörni, hogy Franciaország »nem gyenge és nem dekadens«, legfeljebb »európai« és »atlanti« vezetőinek politikája teszi" azzá — mondotta Maurice Thorez a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának 1953. évi októberi Drancy-i ülésén. SOLT LÁSZLÓ H. А. СИДОРОВА: ОЧЕРКИ ПО ИСТОРИИ РАННЕЙ ГОРОДСКОЙ КУЛЬТУРЫ ВО ФРАНЦИИ. N. A. SzHorova : Tanulmányok a korai francia városi kultúra történetéből (Moszkva, 1953. 501 1.) N. A. Szidorova úttörő munkát végzett, amikor a kultúra történetének feldolgozásához fogott. A középkori kultúra történetének feldolgozásával a marxista történetírás mindmáig adós maradt. Legfeljebb a tankönyvek összefoglaló fejezeteiben, vagy egyes középkori tudósok, művészek életéről és munkásságáról írott tanulmányokban igyekeztek pótolni ezt a hiányt. Ezek a munkák azonban nem pótolhatták a hézagot, annál kevésbbé, mert a polgári történetírás ugyan igen sok teret szentelt a középkori kultúra kérdésének, de csak az uralkodó osztály kultúrájával foglalkozott és elhallgatta a néptömegek, így a középkori városok kultúráját is. Szidorova könyvének fő célja, hogy megcáfolja a polgári történetírás állítását, hogy a »sötét, középkorban« egyedül a katolikus egyház képviselte a »fényt«, a kultúrát. Kihúzza a talajt az alól a legenda alól, hogy az egyház hivatásának tekintette a műveltség terjesztését. Gazdag tényanyagra támaszkodva fejti ki, hogy éppen ellenkezőleg, az egyház mindent elkövetett, hogy a műveltség csak egy kiváltságos csoport monopoliuma legyen. A klérus féltve őrizte az egyházi kultúra egyeduralmát, üldözte a világi népi kultúra minden megnyilvánulását. Az egyház kíméletlen harca sem tudta azonban elfojtani a népi tömegek kultúráját. A fejlődő városokban az üldöztetés ellenére sajátos világi kultúra bontakozott ki. E városi kultúra lényege Szidorova szerint, hogy élesen antifeudális és egyházellenes volt. Ez szükségszerűen következett a városi polgárság antifeudális szabadságmozgalmából. Könyvének első két fejezetében N. A. Szidorova а XI —XII. századbeli Franciaország gazdasági, társadalmi ós politikai fejlődésének részletes elemzését adja. Megmutat ja, hogyan erősödik ezidőtájt az antifeudális mozgalom, amelyet új színnel gyarapít a városok szabadságharca. Behatóan tárgyalja a városi eretnekmozgalmakat. Arra a következtetésre jut, hogy mivel ebben az időben a városi lakosság egységesen lépett fel a feudális urak ellen, az eretnekmozgalmak nem választhatók szét élesen polgári és plebejus irányzatra. Érdekesen derít fényt a kommunamozgalom elkeseredetten antiklerikális jellegére. A városok nagy része ugyanis a magas egyházi méltóságok, tulajdonában volt, elvesztésük súlyos kárt jelentett volna az egyháznak. Ezért, míg a világi urak egymástól elszigetelten harcoltak a kommunamozgalom ellen, addig az egyház egész szervezetét és tekintélyét latbaveti, hogy megtartsa magának a városokat. így a kommunáért folytatott harcban a városi lakosság nem egyes püspökökkel, hanem az egyház egészével kerül szembe. A III. fejezetben a pápaság és a királyság harcával foglalkozik. Részletesen elemzi a teokrácia, a pápai párt híveinek programját, s rámutat, hogy az egyházi hatalomnak a világi fölé való helyezése nemcsak az egyházi nemességnek volt Ínyére, hanem a világi nemességnek is. A nagybirtokos nemesség a pápai párt segítségével a királyi hatalom meggyengítésén mesterkedett ós ennek az ideológiának leple alatt igyekezett megőrizni a feudális széttagoltságot, saját politikai függetlenségét. A könyv második felében Szidorova rátér a francia kultúra kérdéseire. A IV. fejezetben összefoglaló képet ad a XI—XII. századbeli kultúráról. Elsősorban a városi kultúrával foglalkozik. Megmutatja ennek népi, falusi gyökereit és részletesen leírja, hogyan küzdött az egyház a városi kultúra minden térhódítása ellen. Az V—VIII. fejezetben Abélardnak és tanítványainak tanaival foglalkozik. Engels útmutatásából indul ki, miszerint Abólard tanainak jelentősége nem annyira elméletében van, mint inkább abban, hogy bátran szembeszáll az egyház tekintélyével. Szidorova újszerűen világítja meg ezt a kérdést. Korábban, (sőt egyes szovjet történészek