Századok – 1954

Szemle - Makkai László: a magyar puritánusok harca a feudalizmus ellen (Ism.: Wittmann Tibor) 445

446 SZEMI.E Mégis azt mondhatjuk, hogy helyes volt az alap részletes felkutatása előtti stádiumban felvázolni a puritán mozgalom történetét! Egyrészt a gyakorlati igények is megkívánták ezt, hiszen nem kisebbek a főszereplők, mint Apáczai Csere János, Tolnai Dali János stb., akiket bele kellett állítani a magyar társadalom és kultúra fejlődésébe. Másrészt igen jó maga az a kezdeményezés, hogy történész nyúlt kuturális témához. Végül pedig, véleményünk szerint általánosságban helyesirányú hipotézist állított fel a szerző a mezővárosi gazdag jobbágyi réteg szerepének középpontba helyezésével. E hipotézis már most sem egészen alaptalan, ugyanakkor a szerző bátor állásfoglalása mindenképpen elfogadható és dicsérendő. Kérdés, hogy a társadalmi alapként kezelt »parasztpolgárság« antifeudális törekvései kielégítő magyarázatául szolgálnak-e a puritánizmus megszületésének és fejlődésének? Kétségtelen, hogy a mezővárosi parasztság vizsgálatát a jövőben határozottan a történetkutatás homlokterébe kell állítani. Ezt az a nagyon fontos szempont is sürgeti, hogy végre meg kell már ismerni a magyar parasztot, mint a termelés fejlesztőjét, az árutermelés nem elhanyagolható tényezőjét is. A Magyar Történész Kongresszus helyesen vetette fel ezt a kérdést, ösztönözve a kutatókat ilyen irányban (Molnár Erik : Sztálin utolsó müve ós a magyar történettudomány. Társadalmi Szemle, 1953. júl-aug. 649.1.). Etekintetben a szerző már előbb helyes nyomokon indult el', kezdeményező lépéseket tett a mezővárosi társadalom és egy antifeudális tendenciájú szellemi, egyházi mozgalom közti összefüggések megvilágítására. Egyben utalt az egész mezővárosi kérdés megoldatlanságára. A mezővárosi parasztság gazdasági tevékenysége, iparban, mezőgazdasági árutermelésben való érdekeltsége még ismeretlen előttünk. Nem kevésbbé tisztázatlan a mezővárosok viszonya a földesúrhoz, államhoz, a mezővárosi parasztság politikai törekvései, az osztályharc ós a nemzeti harcokban betöltött szerepe. A könyv sokszor feltevésszerűen érinti ezeket. Talán éppen ebből származhat, hogy az egyes részletek összegezése a mezővárosok szerepének bizonyos egyoldalú ábrázolásához vezet. Ennek elkerülésére már csak azért is szükség van, mert régi történettudományunk és a népiesség egyik ága hajlandó volt a szegényparasztság szerepének elhanyagolásával a paraszti polgárosodást ós ezzel együtt a gazdag parasztok történeti fontosságát kelleténél jobban kihangsúlyozni. Jellemző, hogy mint kisebb hiba a felszabadulás utáni, 1526 előtti magyar történetre vonatkozó marxista történetírásban is jelentkezett a gazdag parasztság befolyásának túlbecsülése. (Lásd : Molnár Erik-vitát, Társ. Szemle, 1950. máj. sz.) Ha ez hiba itt, akkor az 1526 utáni történelemben még inkább az. A »jobbágyság második kiadása« ugyanis már eleve leszűkítette a lehetőségeit annak, hogy nálunk számottevő gazdagodó szabadparaszti rétegek alakuljanak ki. Ha valahol előrehaladás van ebben az irányban (hajdúk), ugyan- t akkor másutt ezzel ellentétes folyamat paralizálja hatását (közszékelyek jobbágyosodása). Kétségtelen az, hogy a mezőváros éppen a »második jobbágyság« béklyóiból való szabadulás komoly lehetőségeit tárta a jobbágyság elé. De nem szabad elfelejteni, hogy e mezővárosokban szegény jobbágyok hatalmas tömegei is éltek, akiknek a többi szegény jobbággyal együtt a XVII. század első felében véglegessé váló röghözkötöttsóg jelentette szintén a legnagyobb nehézséget, mely — ha nem is mint a gazdag jobbágyságot — emelkedésében gátolta, de terheinek mérhetetlen megnövekedését, a korlátlanná váló robotot eredményezte. Éppen ezért a szegény jobbágyság kérdését, ч a parasztság differenciálódását az antifeudális harc és az ehhez kapcsolódó puritánizmus ábrázolásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezt, ha nem is tényszerűen, de legalább elvi síkon tárgyalni kellett volna és ha à puritánizmus színhelyeinek társadalmi összképe pontos lesz, pótlólag meg kell majd tenni. Az említett egyoldalúság vezetett bizonyos indokolatlan, messzi következtetésekre is. Már maga a »parasztpolgárság«, »jobbágypolgárság« kifejezés sem mondható egészen megfelelőnek, mert ha utal is e réteg felfelé emelkedésének irányára, ugyanakkor elhalványítja a továbbra is fennálló jobbágyi viszonyt. Túlzott dolog beszólni a »kapitalista termelésnek ezekről a mezővárosi csíráiról«, amikor még az egyszerű árutermelés kereteiben mozgunk (28. 1.). Innen eljut a szerző ahhoz a megállapításhoz, hogy a mezővárosi jobbágyság az antifeudális harc »legfőbb kifejezője« (44.1.), ami a szegényparasztság szerepének megvázolása nélkül könnyen egyoldalú felfogásokra vezet. Hogy ez így van. mutatják a Császár Péter-felkelésre vonatkozó egyes odavetett megjegyzések is. A szerző helyesen utal arra, hogy ebben a felkelésben fontos szerepet játszottak a gazdag parasztok érdekei. De az már nem állja meg a helyét, hogy a harc a »polgári fejlődés érdekeiért« is folyt volna és a felkelés bukását egy olyanszerű ideológia hiányához kötni, mint a puritánizmus — eltúlzott szófűzós (36. 1.). A mezővárosokra vonatkozó kérdések megoldásánál a szerző erősen a parasztság érdekeinek gazdasági tartalmára veti a súlyt. Ez megmutatkozik azoknak az összefüggé-