Századok – 1954
Vita - Sándor Pál: A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához 373
Л MAG VAK AGRÁR- Kb PARASZTTÖ KTÉNET POLGÁR) IRODALMÁNAK KRITIKÁJÁHOZ 403 Ehhez a keletellenes, lényegében szovjetellenes történetszemlélethez idomították azután a tanulmányok szerzői a magyar agrártörténet egyes kérdéseinek értékelését, különösen a jobbágyság feudális múltjának ábrázolását. A »nyugati kultúra« kritikátlan imádatának tükröződése a történetírásban és gazdaságtörténetírásban szükségkép vezetett a keleteurópai agrárfejlődés torz, előnytelen beállításához, szemben a hazaival, amelyet mint »nyugati« típust, minden esetben kedvezőbben mutattak be. Ennek a törekvésnek jegyében állott a magyar jobbágyság keleteurópai sorstársához viszonyított kedvezőbb helyzetéről szóló, szinte tételszerűen hangoztatott vélemény széleskörű terjesztése. Feltűnik ez a XV. század agrárviszonyairól író szerző munkájában éppen úgy, mint a XVII—XVIII. századi fejlődésről szóló tanulmányokban, de még a korszak vezető burzsoá paraszttörténeti irodalmában is. Sinkovics különösen a csehországi jobbágy sorsát tartotta sokkal súlyosabbnak a magyar jobbágyénál a XV. században,105 Wellmann szerint a keleteurópai paraszt a XVIII. században »jóval kisebb telken lényegesen nagyobb terheket viselt s emellett személyes függés tekintetében sem említhető a magyar jobbággyal egy napon«.16 ®, Csapody pedig kijelenti, hogy a XVIII. századi magyar jobbágy helyzete »kedvezőbb volt, mint a keleteurópaiaké általában«.16 7 Ezt a nézetet vette át és élezte ki Szabó István, aki a nagy parasztháborút követő jobbágy viszony okról írva leszögezte, hogy »a magyar jobbágysors .. . jóval kedvezőbb volt, mint tőlünk keletre«.16 3 A magyar jobbágyság helyzetének ilyen mindenáron történő szépítése, szemben a keleteurópai osztályostárs sötétre színezett sorsával, félrevezető , szempont. Hiszen azt, hogy egy országban milyen helyzetben él a jobbágyság, elsősorban nem abból kell megítélni, hogy viszonyait más országok jobbágyainak sorsával hasonlítjuk össze, habár ez bizonyos esetben nagyon is szükséges. Valamely ország jobbágyságának viszonyait elsősorban abból kell megítélnünk, hogy helyzetét a kizsákmányoló földesurak körülményeivel vetjük össze. De ezzeT az összevetéssel a polgári irodalom mindvégig adós maradt, természetesen nem véletlenül. A magyar jobbágy kedvezőbb életéről szóló tétel feudális legenda volt, ameLy a Horthy-korszak viszonyai között, objektíve, az éleződő osztályellentétek tompítását, az úri osztály százados politikájának igazolását és mentegetését jelentette. Hiszen a »nyugati állapotok«-at mutató Magyarországon a dolgozó nép sorsa — az urak jóvoltából — »kedvezőbb volt«, mint az »elnyomás« súlyát viselő keleteurópai sorstársé. így tévedtek rá a »Tanulmányok« szerzői arra, a hivatalos magyar történetírásra jellemző irányvonalra, amely a magyar és keleteurópai országok népeinek közös történeti múltját mesterségesen szigetelte el egymástól. Fentiekben igyekeztünk összefoglalóan értékelni a Domanovszky Sándor által vezetett Magyar Művelődéstörténeti Iskola uradalomtörténeti tanulmányait, s általáb&n a magyar agrártörténetírás művelése terén kifejtett nagyjelentőségű munkásságát. Ez a munka — láttuk — nem mentes a pozi-165 1. m. 58. 1. 166 A gödöllői . . . uradalom gazdálkodása. 71. 1. 167 Magy. Műv. Tört, 363. 1. 168 Szabó István: A magyar parasztság története, 45. és Hajnál István említett dolgozatának 185. lapja.
