Századok – 1954
Vita - Sándor Pál: A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához 373
Л MAG VAK AGRÁR- Kb PARASZTTÖ KTÉNET POLGÁR) IRODALMÁNAK KRITIKÁJÁHOZ 395 erők alacsony színvonalát, az egész majorsági árutermelés lassú és nehézkes fejlődését és ezzel kapcsolatban a fokozott robotra szorított jobbágyság súlyos helyzetét, bár ez utóbbi tényt a szerzők többnyire igyekeztek elhallgatni. A feltárt tények kirajzolták a magyar agrárfejlődésnek azt az útját, amelyet elsősorban a jobbágyrendszer »második kiadásának« uralma árnyékolt sötétre. Ez az út nemcsak a mezőgazdasági termelőerők fejlődését hátráltatta, de a jobbágytömegek vállaira — a föídrablások, telekcsonkítások mellett — a mértéktelen robotterhek súlyát is rárakta. Amint a kapitalizmusban a feudális maradványok korlátozzák a termelőerők fejlődését és súlyosbítják a falusi tömegek tőkés kizsákmányolását, úgy a jobbágyrendszer »második kiadása« is fékezi a tőkés árutermelés kibontakozását és tetézi a jobbágyság elnyomását, elnyomorodását. Ilyenképpen az uradalmi gazdálkodás korszaka, mint a kapitalizmus »porosz« útjának történelmi előzménye jelent meg a 4S-as forradalom előtti Magyarországon.10 4 De amennyire behatóan foglalkoztak a kiadványok szerzői a majorsági termelőerők vizsgálatával, annyira elhanyagolták a termelési viszonyokat, az osztályviszonyokat szemügyre venni. Nem ok nélkül. Az a kevés anyag is, amit a jobbágy viszonyokról megtudunk,10 5 csak mutatóul szolgált. A szerzőket még a burzsoá osztálykorlátokon belül sem vezethették ennél a kérdésnél magasabb igények, ami meg is látszik a megoldásban. Az osztályviszonyok vizsgálatának mellőzése pedig abból, a »Tanulmányok« mindegyikén eluralkodó feudális történelemszemléletből fakadt, amely a nagybirtokos osztály, a nagybirtokrendszer és a XVIII. századot megelőző feudális idők kritikátlan magasztalását szolgálta. Az osztályviszonyokat azért kell kirekeszteni a tudományos vizsgálat köréből, nehogy a való tények megcáfolják feltáróik feudális szemlélettel kimondott helyt nem álló megállapításait. Ez a szemlélet változatos formákban nyilatkozott meg a »Tanulmányodban és szerzőinek egyéb írásaiban. Szekfű Gyulának a nagybirtok »nemzeti« hivatásáról és »történelmi szerepéről« hangoztatott véleménye termékeny talajra talált a szerzők munkáiban. Alig akadt olyan kiadvány, melynek írója ne hivatkozhatott volna, valamilyen formában az arisztokrácia »hazafias« tevékenységére, »nemzetnevelő« szerepére. így pl. a sárvári uradalom gazdálkodásáról szóló munka szerzője is megtalálta a módját , hogy — Szekfű nyomán — »a török elleni védelem legfontosabb tényezője«-ként tegyen említést a nagybirtokos osztályról.106 Wellmann Imre pedig egyenesen arról írt, hogy »a Mohács utáni első évszázadban még jórészt a nagybirtok tartja fel s veri vissza a török seregek Nyugat ellen zúduló támadásait«.107 De a nemzetáruló arisztokrácia mellett, amelyik így »nemzeti« osztályként tisztult és jelent meg az egyes feldolgozásokban, a magyar nagybirtok is »a mezőgazdasági haladás 104 Erre a szempontra Paeh Zsigmond Pál hívta fel a figyelmemet. 105 Berlász, i. m. és Gerendás Ernő: Az esztergomi főkáptalan garamszentbenedeki birtokkerülete a XVIII. század második felében. Bpest, 1934. 76 — 91. 1. JóvaLértékesebb tényanyagot ismertet a szerződéses jobbágyok helyzetéről a XVIII. században Lukács Zsófia: A szerződéses jobbágyok helyzete hazánkban a XVIII. század folyamán a Mária Terézia-féle úrbérrendezésig (Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez) c. tanulmányában. Bpest, 1937. 13. 1. íog Xhólt, i.m. 7 — 8.1. »A magyar földesúr... saját vérének és erejének feláldozásával, önzetlenül, semmi elismerést nem várva veszi fel a küzdelmet hazája és a kereszténység legnagyobb ellenségével, a törökkel.« 10f Wellmann: Az udvari ember. Magyar Művelődéstörténet. IV. köt. 282.1. Szerk. : Domanovszky Sándor.
