Századok – 1954
Közlemények - Biró Jenő: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság hadtörténetéhez 335
ADALÉKOK A MAGTAB TANÁCSKÖZTÁRSASÁG HADTÖRTÉNETÉHEZ 337 meg ez az újság, s az egyedüli lap volt, amely a koalíció ingadozó, erélytelen politikájával szemben határozott, a népi tömegeknek megfelelő, nekik tetsző utat tudott mutatni. Követelte, hogy a nagybirtokosok földjét sajátítsák ki s adják át azoknak a parasztoknak, akik megművelik, a gyárakat pedig vegye át a dolgozók állama. Hangoztatta, hogy a proletariátus az imperialistáktól semmit sem várhat ; egyedüli, amire támaszkodhatik, az orosz forradalom. Ez nyílt és egyenes beszéd volt s napról-napra szaporodott a párt követőinek száma. A kormányzó pártok között viszonylag legszilárdabb a szociáldemokrata párt volt, mert egyedül ez rendelkezett a szakszervezetek útján szervezett tömegekkel. Amikor ezek a tömegek látták, hogy a kormány a földosztást elodázza, elnézi a burzsoázia, a földbirtokosok ellenforradalmi akcióit s egy földbirtokos-burzsoá köztársaság megvalósítására törekszik, egyre nagyobb munkás- és paraszttömegek fordítottak hátat a szociáldemokrata pártnak s fordultak a kommunista párt felé. Mindez a kommunista pártot rövid idő alatt a politikai élet legjelentőségteljesebb tényezőjévé tette. 1919 februárjában a kormány a hatalom megtartására már nem látott egyéb utat, mint Kerenszki Oroszországban 1917-ben — erre utasították az angol-amerikai imperialisták is : a kommunista pártot törvényen kívül helyezte és vezetőit börtönbe vetette. A nemrég lezajlott német példa nyomán a jobboldali szociáldemokrata vezérek készek voltak akár véresen is leszámolni a kommunista mozgalommal s vezéreit, mint Németországban Liebknecht Károlyt, Luxemburg Rózát, meggyilkolni. De ennek nemcsak a párt nagy tömegei szegültek ellen, hanem a szociáldemokrata párt balszárnyának Valódi szocialista, tisztán látó vezetői is. A munkásság is felemelte szavát a kommunista párt érdekében. A csepeli WM gyárban március 18-án nagy munkásgyűlést tartottak, amelyen olyan értelmű határozatot hoztak, hogy a bebörtönzött kommunista vezéreket azonnal ki kell szabadítani s felhívták az egész budapesti munkásságot, csatlakozzék ehhez a határozathoz. A kommunista párt, amelyet vezetőinek letartóztatása és bebörtönzése nem bénított meg, március 23-ra nagy népgyűlést hívott egybe az Országháztérre, a nyomdászok pedig sztrájkba léptek, a napilapok nem jelentek meg. Ezzel csaknem egyidőben, március 20-án Vyx francia alezredes, az antant misszió budapesti vezetője újabb jegyzéket juttatott el a magyar kormányhoz. Ebben a győztes nagyhatalmak a románokkal szemben álló csekély magyar erők további visszavonását s keleten egy semleges öv létesítését követelték, amelyet francia csapatok szálltak volna meg ; a burzsoá román csapatok pedig előnyomultak volna ezen semleges öv keleti határáig s birtokba vették volna az ettől keletre fekvő területet. A semleges öv nyugati határa Vásárosnamény—Debrecen—Gyoma—Szeged, keleti határa pedig Nagykároly—Nagyvárad—Arad lett volna. A jegyzék követeléseinek teljesítése azt jelentette volna, hogy az ország a Tiszántúlon ismét elveszít egy jelentékeny területet. Vyx alezredes szóbeli közlése szerint azonban azt is, hogy ez lesz a békekötés szerinti végleges határ, amelyre vonatkozólag az antant mindeddig vonakodott nyilatkozni. A külföldi sajtó arról is hírt adott, hogy az antantnak más elszakítási tervei is vannak, nevezetesen Ausztriához akarja csatolni Nyugat-Magyarország egy részét, sőt, Magyarország teljes elszigetelése céljából meg akarja valósítani a csehszlovák-jugoszláv korridort.