Századok – 1954

Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148

154 A SZÄZAUOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTÖIÍIZOTTSXGANAK VITAÜMSE elnyomásról, de messzemenően 'kevesebb a magyarországi nem-magyar népek elnyomásáról és kizsákmányolásáról a magyar uralkodóosztályok részéről. Viszonylag igen sokat beszélünk történeti fejlődésünk gyarmati-félgyarmati sajátosságairól — messzemenően kevesebbet azokról a sajátosságokról, amelyek a magyarországi nemzetiségi elnyomásból folytak. Az arányoknak ez az eltolódása — függetlenül attól, hogy joggal használjuk-e a gyarmati, ill. félgyarmati helyzet fogalmát — feltétlenül a nacionalizmus veszélyét, annak tudatos vagy öntudatlan maradványát jelzi. — Hadd említsem meg, hogy komoly hibája ez a magyarországi eredeti felhalmozásról írt könyvemnek is, s a nemzetiségi elnyomás e kérdésben való konkrét kidolgozásának hiányát nem pótolhat ja, hogy a csehszlovák kiadás előszavában, ill. egy nemrégen megjelent rövid cikkben megpróbáltam a kérdésre legalábbis elvileg utalni. Itt említem meg, hogy Elekes elvtársnak munkámat illető kritikai megjegyzéseivel egészében egyetértek. A történettudomány elméleti kérdéseinek felvetése, a történelmi munkák elvi kritikája tehát meglehetősen fogyatékos Elekes elvtárs referátumában. Megint, hozzá kell tennem : ez nem csupán Elekes elvtárs hibája, — bár ő a meglévő lehetőségeket sem aknázta ki megfelelőképpen — hanem bizonyos mértékben hibája egész történészfrontunknak, ahol az elméleti kérdések mélyreható megvitatása s főként a megjelent történeti művek alapos ideológiai-szakmai bírálata, a helytelen nézetek leküzdése elvi harcban nem kapta meg az őt megillető helyet. S éppen ezen a vonalon szeretném a történészek egységfrontjának kérdését röviden érinteni. A referátum és múltkori ülésünk több hozzászólója — úgy vélem — joggal állapította meg, hogy a Tudományos Akadémia és a Történelmi Társulat számottevő eredményeket ért el a történészek nemzeti egységfrontjának kialakításában és mepszilárdításában. Ugyanakkor a hozzászólásokból kiderült az is, hogy egyáltalán nem lehetünk megelégedve az eddigiekkel, komoly hibák is történtek ezen a téren. A hibák közül talán a legkomolyabb éppen az ideológiai-szakmai kritika gyengesége, a helyt elen nézetek elméleti harcban való leküzdésének hiányosságéi, az elvi meggyőzés, nevelés hiányosságai. Kétségtelen ugyanis, hogy a történészek egységfrontja csak akkor lehet szilárd, ha elvi alapokon nyugszik, ha a hibák, az ellenséges vagy helytelen nézetek éles bírálatán és leküzdésén alapszik ; ha nem a problémákra fátylat borító valamiféle látszategységet, hanem meggyőzésből és meggyőződésből fakadó valóságos egységet fejez ki Ezen a téren végzett munkánk — úgy érzem — nem volt kielégítő. Nem segítettük elő megfelelőképpen számos régi szakember,képzett történész elvi tudományos fejlődését, aminek döntő eszköze — s egyben a fintal marxista káderek fejlődésének is döntő eszköze - a tudományunk fontos kérdéseiről, termékeiről szóló alapos elmélyült viták, akár szóban, akár írásban, ahol kellő elméleti-szakmai felkészüléssel és elvi szenvedélvességgel vetjük fel és küzdjük le a helytelen nézeteket. A történész intézmények, a Történettudományi Intézet, a Történelmi Társulat stb. bizonyos mértékig magárahagyták az egyes régi szakembereket, képzett kutatókat, holott nyilvánvaló, hogy egyedül, ill. kevés Restséggel sokkal nehezebben és lassabban tudnak fejlődni, mint a kollektíva támogatásával. Kosáry elvtársnak múltkori ülésünkön tett igen tanulságos felszólalása megmutatta, hogy ő ilyen körülmények között is — elég kevés elvi támogatást, elég kevés kritikát kapva is — tudományos nézeteiben komolyan előrehaladt. Nem vitás, hogy felszólalásában számos nagyon helyes megjegyzést tett mind a történészkongresszusra, mind történettudományunk általános kérdéseire vonatkozólag. Úgy vélem, hogy múltkori ülésünknek egyik fontos pozitívuma, hogy Kosáry elvtárs őszintén és bátran elmondotta véleményét és az sok tekintetben találó volt. Ugyanakkor — úgy gondolom — hiba lenne — s eddigi hibáink bizonyos fokú folytatását jelentené — ha nem látnánk meg s nem mutatnánk meg Kosáry elvtárs előrehaladásának, ill. ezt tükröző felszólalásának korlátait ; ha Kosáry elvtárs felszólalására csak úgy reagálnánk, hogy megszívleljük számos helyes megjegyzését, de — azon a címen, hogy felszólalásában a helyes elem volt túlsúlyban — nem tennénk szóvá legalábbis egy, eléggé kritikus pontra vonatkozó helytelen, elfogadhatatlan állítását. , Kosáry elvtárs vitába szállt a referátumnak azzal a pontjával, amely a Történettudományi Intézet elődjének és más történetkutató szervezeteknek a fordulat éve előtti tevékenységéről szól. Ugyanakkor, amikor joggal igazította helyre a referátum egy homályos fogalmazását, ill. ténybeli tévedését (a folyóiratok szüneteltetéséről, a könyvkiadás pangásáról mondottakat), kifejtette azt a — nézetem szerint — elfogadhatatlan tételt : a Történettudományi Intézet elődjének és egyéb történetkutató szervezeteknek a fordulat éve előtti tevékenysége méltán illethető komoly kritikával azért, mert nem volt marxista; de semmiképpen sem mondható, hogy ez a tevékenység bizonyos politikai irányt, nevezetesen nyugati orientációt képviselt volna. E tétel mellett — azt hiszem — nem mehetünk el szó nélkül.