Századok – 1954

Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148

155 A SZÁZADOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁN \ К VITA ÜLÉSE ben szégyenletes (bár a ferencjózsefi és a Horthy-korszak népellenes és a nemzeti függetlenséget eláruló beállítottságából nagyon is érthető) mulasztásai lesznek, ha későn is, de a jelen és a jövő számára annál gyümölcsözőbben jóvátéve. Véleményem szerint azonban jobban kellene ügyelni arra, hogy éppen ennek a témakörnek és feladatcsoportnak az eltervezésében és kimunkálása megszervezésében esőstől elő ne álljanak olyan jelenségek, amelyek miatt történettudományunk művelése a jelen pillanatban egész területén szenved ós amelyeket, mint a Századok szerkesztőségi értekezletén közhelyesléstől kísért megállapítást nyert, a »maximalizmus« gyűjtőneve alá lehet összefoglalni. Rám nézve igen nagy megtiszteltetés, hogy a Rákóczi -Ráday kiadványok egy részének előkészítésébe részint mint fordító, részint mint lektor bekapcsolódhattam. Azonban éppen ezen tevékenységem során sajnálattal kell tapasztalnom, hogy a kiadványok már működő vagy működésre felkért készítői (fordítók, lektorok, szerkesztők stb.) között, akiknek e téren való hivatottsága vitán felül áll, hiányzik az összedolgozásnak az a mértéke és folytonossága, amely biztosíthatná a kiadványoknak a terv ütemében, a kitűzött vagy azt legalább megközelítő időpontra, kifogástalan színvonalon elkészültét. Szerkesztők, lektorok érintkezése a többi munkatársakkal a legritkább jelenségek közé tartozik. Irodalom- ós köztörténeti témacsoportok gazdáinak alig nyílik alkalom eszméik kicserélésére. Már most, ennek a bajnak egyik legfőbb és közismert oka : tudományos dolgozóink egy részének (s épp a Rákóczi-kiadványok munkásai közül különösen soknak) abnormisan sokoldalú megterhelése, szorosan vett tudományos munkakörön kívül számos tudományszervezési, adminisztratív, társadalmi — s kivétel nélkül igen fontos, de egy ember munkabírását már erősen meghaladó — feladat számára való igénybevétele is. Én nem tudom a módját a segítésnek, de azt látom, hogy valamiképpen sürgősen segíteni kellene, mert előbb-utóbb az egész magyar tudomány nagy kárára mind teljesebben igazolódik a Századok említett szerkesztőségi értekezletének alapjául szolgáló előadvány ama találó megállapítása, hogy az ilyen és kapcsolatos jelenségek »demoralizálóan és demobilizálóan hatnak« s hozzáteszem, hogy látásom szerint nemcsak a szaktudomány embereinek szűk • körében hatnak így, hanem az egyre jobban felébredt történelmi és irodalmi érdeklődést tanúsító magyar dolgozó nép széles rétegeiben is. Akadémiánk még nem tudta központi irányító feladatát maradéktalanul kivitelezni, pedig a sok között éppen ez volna az egyik legelpnyösebb megkülönböztető vonása a régi szellemű, »liberális« felépítettségű Akadémiával szemben. A központi irányítás elvi biztossága minden kétséget kizárva érvényesül, a tervezés egysége, nagyvonalúsága és sokoldalúsága biztosítva van, azonban a részletek terén, a kivitelezésben még nagyon sok zökkenőre akadunk, a kerékfogak nem vágnak pontosan egymásba, a magukban véve kitűnő elgondolások nem egyszer keresztezik és rontják egymást. Ismét a Századok szerkesztőségi értekezletére kell visszátérnem, ahol az alapelőadvány nyomán történettudományunk egész területére nézve teljes egyértelműséggel hangzott föl a kívánság : Kevesebbet, de jobban ! — ami szerintem egyúttal azt is jelenti : a központi irányítás éberebbé, következetesebbé és egységesebbé válásával ! * Mó<l Aladár : Engedjék meg, hogy röviden, néhány gondolattal én is hozzászóljak a Századok kibővített szerkesztőbizottságának ehhez az igen értékes üléséhez, amely — úgy gondolom — történettudományunk feladatainak felvetése és tisztázása terén jelentős lépés lesz előre. A magam részéről az itt felmerült vitás kérdések közül először az előterjesztett cikk címéhez és tárgyához kívánok néhány megjegyzést fűzni. Egyetértek azokkal, akik felvetették, hogy helytelen a Központi Vezetőség határozatai után a magyar történettudomány helyzetét csak a kongresszus tanulságaira leszűkíteni. A kongresszus értékes és nagyjelentőségű volt számunkra, voltak pozitívumai, de egyben megmutatta hiányosságainkat is. A probléma megoldásához egyrészt a Központi Vezetőség júniusi határozatai, másrészt a Szovjetunióban a történettudomány új feladataival kapcsolatban megjelent cikkek és határozatok döntően új célkitűzéseket állítanak elénk. Egyetértek az elvtársakkal, akik felvetették, hogy legyen a cikkből két tanulmány : egy a kongresszus tanulságairól, s egy a történettudomány feladatairól pártunk politikájának új szakaszában. Véleményem szerint a Századokban megjelenő bővebb tanulmányban részletesebben lehetne ismertetni a Kongresszust s — túlmenve a Társadalmi Szemlében megjelent