Századok – 1953

Tanulmányok - Berkovits Ilona: A magyar feudális társadalom tükröződése a Képes Krónikában 72

78 BERKOVITS ILONA II Meggyesi Miklós a Képes Krónika díszítését Kálti Márk szövegének megírása után mindössze egy évtizeddel később készítette. Ennek ellenére : a szöveg és a miniaturák történelemfelfogása között nagy a különbség. A miniaturista a XIV. század második felében, saját korának társadalmi és művészeti szemléletével alkot, teljes egészében annak tükröződését adja. Kálti Márk ezzel szemben a Képes Krónika szövegét a régi gestákból és krónikákból állította össze. Az események leírásában így híven tolmácsolja az előző századok udvari történetíróinak szavait, amelyek mondai elemekkel, histó'iás énekmotívumokkal, szájhagyományokkal telítődtek. így a korábbi századok történeti leírásaiban, a krónika folytatólagosan írott egyes részeiben nem egyszer a kortárs szavai, a nép száján élő mondai örökségek, hagyományok csendülnek fel. Hazánkban a XII., XIII. században az egyház és a nagybirtokos feudális osztály gazdagodása elősegíti a külföldi keresztény műveltség színvonalának rohamos utóiérését. Az udvari kancellária fejlesztésével az írásbeliség : kolostorok, templomok építésével az egyházművészet : várak és királyi paloták építésével világi művészetünk fejlődik a külföldi feudális kultúra nyomán, s jeleptős művészi alkotásokat hoz létre. De az egyháznak és az uralkodóosztálynak a középkori egyházi tanok szellemében irányított művészete s irodalma — az udvari történetírásunk — mellett párhuzamosan él egy ezzel ellentétes olyan megnyilatkozás, ami ay társadalmi küzdelmeknek, osztályeílentéteknek és harcoknak kifejezője. A históriás énekmondók énekei, a nép ajkán fakadt mondák költői hagyománya, ha tele is vannak csodás elemekkel — az elnyomott és kizsákmányolt tömegek érzéseiből fakadnak, azok mondanivalóját örökítik meg. És ez a költői hagyomány oly mélyen él a magyarság tudatában, hogy még az egyházi műveltségű kortársak, az udvari történetírók sem tagadhatják meg. Ha motívumaikban ellentétben állanak is az egyház és az uralkodóosztály érdekeivel, az udvari történetírók a korábbi idők eseményeinek leírásánál vagy átdolgozásánál a mondákra és szájhagyományokra is támaszkodnak. Még Anonymus is, aki az uralkodóosztályhoz igazodó udvari krónikás tudós gőgjével veti meg a »parasztok hazug meséit és a népénekesek csacska énekeit«, bármennyire igyekszik is tudatosan mellőzni, józan fővel átalakítani azokat, nem mentesülhet hatásuk alól. így, ezúton következtek be a Képes Krónikában is azok az ellentmondások, amelyek a hivatalos szempontokkal és az egyház érdekeivel ellentétesek. A Képes Krónika a legteljesebben őrizte meg az utókor szamára a népmondák költői világát : az előbeszédet és a magyarok bibliai származtatását a magyarokkal azonosított hunok, Hunor és Magyar, a csodaszarvas, nőrablás és Attila dicső tetteinek költői elbeszélése követi. Bőven találhatók ezután a magyar nemzetségi társadalom, a honfoglaláskori, portyázó hadjáratok mondái, az Emese álma, a fehér ló mondái. Kidomborodik még Botond vitézsége vagy a pogány Lehel vezér dicsőítése a német »keresztény« császárral szemben. A magyar királymondák is fellelhetők a krónikában. I. István, Aba Sámuel, I. László, Salamon életéből ; röviden a Bánk bán merénylet, bővebben Zách / Felicián mondája. A hun-magyar azonosság, az Attila származás, attól az Attila királjitól, aki »tízszer százezer« emberével harcolt (7) régi időktől fogva él a magyarságban. Egy egykoiú külföldi krónikás feljegyezte, hogy Salamon király anyja, Anasz-