Századok – 1953

Tanulmányok - H. Haraszti Éva: Beszámoló a Magyar Történész Kongresszusról 463

itHÖNIKA 479 ten, szervezetlenül és minden egységes szakirányítás nélkül működtek a levéltárak hazánkban a felszabadulás előtt. Majd ismertette a lenini dekrétumban foglalt alapelvek szerint központosított magyar levéltárak ill. felső szervük, a LOK munkáját és feladatát. Említést tett azokról a szovjet munkákról, amelyek a magyar levéltárak szervezése terén és munkájához rendkívül nagy segítséget nyújtottak. Az aspiránsok nevében Varga János szólalt fel és saját életén keresztül mutatta be, hogy mit jelent számára — mint aspiráns számára — a Szovjetunió segítsége. Nemcsak a tanulás lehetősége vált valóra az egykori munkás - és zsellérgyermekek előtt — mondotta —, hanem a tudomány is hazánk felszabadulása révén kapta meg igazi értelmét. Ismertette a magyar aspiránsok munkamódszerét és kérte a szovjet delegáció tagjait, hogy segítsék hozzá a magyar aspiránsokat ahhoz, hogy szorosabb kapcsolatot építhessenek ki a szovjet aspiránsokkal. A. M. Pankratova emelkedett ezután szólásra. A szovjet történészek felelősségteljes munkájáról beszélt, hiszen azok munkái — eredményeikkel és hibáikkal együtt •— akár akarják, akár nem, hatást gyakorolnak más országok történészeire. Fokozott a felelősségérzet azért is, mert a történettudomány az ideológiai tudományok terén a legpolitikusabb tudományok közé tartozik. De —- hangoztatta — »mi nem tanítók vagyunk, hanem elvtársak, fegyvertársak, akik közös erővel, közös fegyverrel kívánunk harcolni a közös ellenség ellen a közös célért : népeinknek a szocialista világszemléiét szellemében való nevelése érdekében«. Hangsúlyozta a szervezettebb és rendszeresebb kapcsolatok kiépítésének szükségességét, egyben azonban utalt arra, hogy a további együttműködés formái a további munka során fognak majd kialakulni. A népi demokráciák és a Szovjetunió történetére vonatkozó együttesen kidolgozandó problémák terve nem jelenti azt, hogy ezzel ki is merülnek az adott országok történettudománya előtt álló feladatok. Pankratova akadémikus ezután konkrét javaslatot tett a Szovjetunió és népi demokráciák történészei közötti kapcsolatok formájáról, a recenziók és bírálatok kölcsönös megjelentetéséről és jellegéről, a folyamatos könyvcseréről, a lefordítandó művekről való állandó tájékoztatásról. Helyes lenne, ha valamennyi demokratikus ország történészeit érintő kérdés megvitatásra kerülne a történeti folyóiratok hasábjain — mondotta — s ez kezdete lenne a nemzetközi méretekben folyó vitáknak és megbeszéléseknek. Hangsúlyozta, hogy a személyi kapcsolatok ápolására is gondot kell fordítani, s itt elsősorban a különböző megbeszélések és kongresszusok szervezésére gondolt. Utalt arra, hogy a káderképzést jelentős mértékben fokozni kell, a régi értelmiség munkábaállítása mellett a fejlődés alapja az új értelmiség munkája, a további fejlődés alapja a régi és az új értelmiség szövetsége. Kész történészek nem születnek — mondotta —, tanulni, tanulni és tanulni kell s bátran kiemelni új tudományos kádereket. Az aspiránsképzésről külön megbeszélést lehetne tartani. A Szovjetunióban tanuló ösztöndíjasoknak nagyobb figyelmet kívánnak szentelni. Végül hangsúlyozta, hogy a történettudományi intézeteknek jobban meg kellene ismerniök egymás munkáját. Igen örülne — mondotta befejezésül Pankratova akadémikus —, ha a népi demokratikus történészek delegációját minél előbb vendégül láthatná Moszkvában. Réti László összefoglalása után a történészkongresszus második munkaülése véget ért. Június 12-én d. u. Nemes Dezső, a történettudomány kandidátusa tartotta meg előadását : »A Szovjetunió iránti barátság és bizalom a magyar nép tömegeiben 1919-1945« címmel. Győrffy Sándor, a MMI munkatársa, a magyar nép harcát ismertette a nyugati imperialisták intervenciója ellen a Tanácsköztársaság védelmében, Liptai Ervin a Sztálin Akadémia magyar történelmi tanszékének vezetője pedig : »A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege — a szovjet Vörös Hadsereg szövetségese« címmel ko rreferált.