Századok – 1953
Tanulmányok - Pankratova; A. M.: Az 1905–1907. évi orosz forradalom nemzetközi jelentősége 213
A NÉPTÖMEGEK HELYZETE MAGYARORSZÁGON 1929—1933 279 így tehát, míg az 1930. évi termés aratórésze mintegy 180—200 000 aratópárnak , (vagyis körülbelül ugyanannyi családnak) biztosította az évi gabona- és szemestakarmányszükségletét, addig az 1932. évi aratórészből ugyanilyen elosztás mellett 18 — 20 000 családdal kevesebbnek jutott volna. Persze a valóságban az egy aratópárra jutó keresmény is erősen csökkent. De még ha figyelembe vesszük is, hogy egy-egy párra kevesebb kereset jutott, akkor is kétségtelen, hogy többezer olyan aratópár lehetett 1932-ben, akinek semilyen, vagy csak minimális kereset jutott. A munkáskategóriákat sorra véve, elsősorban a gazdasági cselédekkel kell foglalkoznunk, akiknek fokozódó kizsákmányolásáról már megemlékeztünk. »Gazdasági (külső) cseléd az, — olvasható az 1907 : XLV. t. c.-ben — д aki szerződéssel kötelezi magát, hogy valamely gazdaságban személyes és folytonos szolgálatokat bérért teljesít legalább is egy hónapon át.« A gazdasági cselédség munkaviszonyában maradtak fent a legteljesebb mértékben a fe udális maradványok. Ilyen volt maga a cselédszerződés is, mely még a cseléd mozgási és költözködési szabadságát is korlátozta. A cselédtörvényből idézzük : »A cselédnek sem ünnep-, sem vasárnapokon, annál kevésbbé munkanapokon szolgálati helyéről engedelem nélkül távoznia nem szabad.« Azt a cselédet, aki »szolgálati helyét« »engedelem nélkül« a legrövidebb időre is'elhagyta, vagy a munkaviszonyát »alapos ok nélkül« megszakította, a munkaadó csendőrökkel kisértethette vissza. A »testi fenyíték alkalmazását« rendszerint nem tekintették »alapos oknak«. Az olyan cselédeket, akiknek alkalmazási idejét a szerződés kifejezetten egy évnél rövidebb időben állapította meg, »hónaposoknak«, a többieket éves cselédeknek nevezték. A nagybirtokén az »éves cselédek« voltak túlsúlyban és legfeljebb kisegítésül, a legnagyobb dologidőre vettek fel hónaposokat, ezzel szemben a kulákbirtokokon főleg hcnaposcselédeket alkalmaztak. A cselédjárandóság az uradalmakban a »konvenció« volt, amely egész évre megállapított lakás-, föld-, természetbeni és pénzjárandóságokból állott ; a kulákbirtok hónaposainak (a bennkosztos cselédeknek) a fizetését jelentős részben élelmezésben adták ki, vagyis azon a sovány koszton tengődtek, amit a kulák felesége nyújtott nekik. Helyzetüket az uradalmiakkal szemben rosszabbá tette az is, hogy sokszor csak a nyári hónapokra vették fel őket, télire pedig szélnek eresztették. Munkájuk még terhesebb volt, mint az uradalmiaké, mert a gazdasági munkán felül minden nehéz házimunkát is ők láttak el. Az ilyen cseléd rendszerint egymagában szolgált, sorstársaitól elszigetelve, teljes kiszolgáltatottságban. Milyen volt az uradalmiak sorsa, akikre nemcsak a kulákok rabszolgái, de sok »önálló« paraszt is irigykedve gondolt a válság idején ? »Jó nektek, — mondogatták — mi gondotok a kenyérre, az adóra?«8 9 Megvolt a »biztos bérük«. Persze, nem volt valami sok. A konvenciót az idők sorári mindinkább csökkentette a birtokosok kapzsisága és a munkanélküli tartaléksereg nyomása. Országos átlagban az »egész konvenció«, vagyis egy teljes munkaerejű férficseléd egész évi díjazása, 1930 körül a következőképp alakult : 9 0 89 Illyés Gyula: Puszták népe, Bpest, é. n. 198. 1. 90 A magyarországi jövedelem- és adóteliermegoszlás. Bpest, 1938,19. 1. 5*
