Századok – 1953

Tanulmányok - Pankratova; A. M.: Az 1905–1907. évi orosz forradalom nemzetközi jelentősége 213

% A NÉPTÖMEGEK HELYZETE MAGYARORSZÁGON 1929—1033 . 253 Arról, hogy a szünetelő üzemeknek mennyi volt a munkáslétszáma, tehát hány napi munkakeresettől estek el munkásaik, nem számol be a statisztika. De ha csak az egy üzemre eső átlagos létszámot vesszük alapul, akkor is a válság alatt több mint évi tízmillió munkanap keresetének a kiesésével kell az üzemszüneteltetések miatt számolnunk. * A munkanélküliség arányának és tartamának ez a hozzávetőleges felmérése feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a továbbiakban — a bérek és keresetek alapján — helyes képet kaphassunk a megélhetési viszonyokról. Egyedül a keresetekből, sőt még a keresetek és az árak egybevetéséből megállapítható reálkeresetekből sem alkothatunk fogalmat a munkásosztály válságalatti elnyomorodásáról. Ehhez meg kellett állapítanunk azt is, hogy a munkásosztályon belül milyen volt az arány a keresők és a nem-keresők között. »Amikor a tőkés országokban a munkásosztály anyagi helyzetéről beszélnek, — írja I. V. Sztálin — rendszerint a termelésben foglalkoztatott munkásokra gondolnak és nem veszik számításba a munkanélküliek úgynevezett tartalékhadseregének anyagi helyzetét. Helyes-e, ha ilyen módon vizsgálják a munkásosztály anyagi helyzetének kérdését? Azt hiszem, hogy nem helyes. .. a munkanélküliek feltétlenül a munkásosztályhoz tartoznak.. . nyomorúságos helyzetük feltétlenül befolyásolja a termelésben foglalkoztatott munkások anyagi helyzetét.«42 Az 1930. évi népszámlálási statisztika szerint 1930 végén 100 kereső ipari munkásra 91 eltartott családtag jutott. Ez a szám azonban még nem fejezi ki a munkásháztartások tényleges megterhelését, s ennek a megterhelésnek a válság során, a munkanélküliség növekedése folytán bekövetkezett nagyarányú fokozódásáj. Erről csak akkor kapunk megfelelő képet, ha az eltartottak közé számítjuk nemcsak a tényleg kereső munkások eltartottjait, hanem a keresőképes, de tényleg munka nélkül lévő munkásokat és azok családtagjait is. Ezek eltartása ugyanis — a munkásságot, mint oszfályt tekintve — szintén túlnyomórészt a munkásosztály kereső tagjainak a vállára nehezedett valamilyen formában, akár úgy, hogy keresőképes korba került, de elhelyezkedni nem tudó fiaikat, leányaikat, vagy még munkaképes, de munkát kapni már nem tudó szüleiket kellett eltartaniuk, akár úgy, hogy munkanélküli rokonaikat, barátaikat kellett kisebb-nagyobb segélyekkel, juttatásokkal, lakással stb. segélyezniök. Legfeljebb az enyhíthetett volna valamit ezen a súlyos helyzeten, ha egyes munkanélküliek, akiknek falun volt rokonságuk, oda húzódhattak volna le az éhezés elől. A népességi statisztika szonban nem mutat ki tömegesebb ilyen mozgalmat, ellenkezőleg a mezőgazdasági munkanélküliek egyrészét is a városokba hdjtotta a nyomor, hogy »szerencsét próbáljanak«. így tehát nagyban és egészben helytálló az i megállapításunk, hogy a munkásosztály munkanélkülijeit a munkásosztálynak kellett eltartania. A ténylegesen keresők számát tehát az egész munkáosztály létszámával kel) szembeállítanunk ; így kapjuk meg azt, hogy egy keresőre hány eltartandó személy jutott, ideértve a keresőképes, de állandóan vagy időlegesen munka nélkül levő munkásokat is. r 43

Sztálin: A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban. Bpest, 1952. 45. 1.