Századok – 1953
Tanulmányok - Pankratova; A. M.: Az 1905–1907. évi orosz forradalom nemzetközi jelentősége 213
250 IJN'CZE MIKLÖS bányászati munkáslétszám, aminek nyilván az eltérő statisztikai csoportosítás az oka ; a társadalombiztosítási statisztika a kereskedelem és más ágazatok fizikai dolgozóit is ide sorolta. Minthogy a foglalkoztatás és a munkanélküliség évenkinti változásait a továbbiakban csak a társadalombiztosítási statisztika adataival mérhetjük, annak adataiból az 1930-ban talált aránynak megfelelően 10%-ot kell levonnunk. A társadalombiztosítási statisztika így korrigált adatai 1929—1932 között a foglalkoztatottak számának nagyarányú csökkenéséről számolnak be. Az iparban és bányászatban foglalkoztatott munkások száma 1929-ben 578 000, 1932-ben 429 000 volt, vagyis három év alatt kereken 150 000-el, 24%-kaJ. csökkent. Ezt a csökkenést teljes egészében úgy tekinthetjük, hogy az a munkanélküliek számát növelte az iparban munkanélkülivé vált munkások ugyanis természetesen másutt nem tudtak tömegesen elhelyezkedni, s ha lehettek is szórványosan ilyen esetek, azokat kiegyenlíti az, hogy viszont a többi gazdasági ágak munkanélkülijei közül legalább ugyanannyian helyezkedtek el az iparban. Ez a csökkenés azonban még nem ad képet a teljes munkanélküliségről. Két tényezőt kell figyelembe vennünk : egyrészt a már 1928-ban is munka nélkül voltak számát, másrészt az újonnan munkába lépni kívánó fiatalok számát. Munkanélküliség már 1928-ban is volt. Ekkor a magyar ipar a konjunktúra csúcsán állott ; tudjuk azonban, hogy tőkés viszonyok közt elképzelhetetlen a »teljes foglalkoztatottság«. Nemcsak azért, mert a tőkések érdeke, hogy mindig legyenek munkanélküliek, akiknek a munkaerőkínálata nyomja a béreket, hanem azért is, mert a tőkés gazdaság szervezetlenségével, anarchiájával, a munkások nyomorával és embertelen munkafeltételeivel szükségképpen együttjár a gyakori munkahelyváltoztatás, és az is, hogy ilyen alkalmakkor még a legjobb konjuktúra idején is rövidebb-hosszabb időt álláskereséssel tölt a munkás. Különféle tőkés országoknak a jó konjunktúrájú időszakokra vonatkozó adatai alapján azt kell feltennünk, hogy Magyarországon 1928 átlagában az ipari és bányászati munkásságnak mintegy 5%-a lehetett munka nélkül.«3 8 A népesség szaporodása következtében az évente munkaképes korba lépő évfolyamok létszáma valamivel nagyobb v€lt, mint a munkából kilépőké, ezért évről-évre nőtt a keresni kívánók összes száma. Ezt a tényezőt arra a korszakra vonatkoztatva évi átlagban 5000 főre becsülhetjük. Ha tehát az 1930. évi népszámlálás adatát a foglalkoztatottság és munkanélküliség tekintetében kiinduló pontként elfogadjuk, abból 1928-ig visszamenően, továbbá 1930 utánra kiszámíthatjuk a munkaképesek összes számának, valamint a tényleg foglalkoztatottaknak és a munkanélkülieknek az adatait.3 9 , 38 1928 végén a szakszervezetek 159 000 tagja közül 15 000, vagyis 9,6% volt munka nélkül. A szakszervezeti tagok azonban alig több, mint negyedét tették az egész munkáslétszámnak. Leginkább képzett szakmunkások voltak, akik •— akkor még — lehetőleg csak a szakmájukban igyekeztek elhelyezkedni, ezért az ő esetükben a »helyváltoztatással járó munkanélküliség« akkoriban valószínűleg nagyobb volt az átlagosnál. Amellett adatunk az év végére vonatkozik, amikor az építőipar idényszerűsége miatt a munkanélküliség nagyobb volt az évi átlagnál. Ezekre tekintettel állapítottunk meg az egész munkásságra és az egész év átlagára csak 5%-os munkanélküliségi arányt. 39 A táblázat első oszlopa az 1930. évvégi népszámlálásból indul ki, amelynek 1930. évi átlagra átszámított adatát 1930 után évenként 5 000-rel növeltük, illetőleg 1930 előtt ugyanilyen módon csökkentettük. A második oszlop a társadalombiztosítási statisztika által megadott foglalkoztatottsági létszám, 10%-kal csökkentve, évi átlagokban ; a munkanélküliek számát a két számadat különbsége adja.
