Századok – 1953
Tanulmányok - Pankratova; A. M.: Az 1905–1907. évi orosz forradalom nemzetközi jelentősége 213
A NÉPTÖMEGEK HELYZETE MAGYARORSZÁGON 1020—1933 .237 A munkanélküliség arányairól fogalmat nyújthat, hogy míg 1913-ban a magyar gyáripar munkásai közül 219 000 dolgozott azon a területen, amely a békeszerződésben megállapított határok közé esett, addig a háború után az első gyáripari statisztikai felvétel 1921-ben csak 136 000 gyáripari munkást talált Magyarországon. Az ellenforradalmi rendszer kezdetén ennél is lényegesen kevesebb volt a munkáslétszám, amint azt egyes rendelkezésre álló részlet-adatok bizonyítják. 1913-ban az új országterületen levő nehézipari gyárak összesen 80 000 munkást foglalkoztattak. Ez a szám az első világháború végéig 140—150 000-re emelkedett,1 1921-ben azonban csak 63 000 volt, 1919-ben és 1920-ban tehát ennél is jóval kevesebb. Az 1919 és 1921 közötti időből csak néhány nagy nehézipari gyár munkáslétszámát ismerjük. Adataink szerint 7 nagy gyár munkáslétszáma, amely 1913-ban együtt 24 000, 1917-ben pedig 56 000 főnyi volt és a Tanácsköztársaság uralmának végén, 1919 júliusában még mindig 28 000-et tett ki, vagyis meghaladta a békebeli létszámot : két hónappal később, 1919 szeptemberében 12 500-ra zuhant é» 1920-ban és 1921-ben változatlanul csak 20 000 körül mozgott.2 Ezt az adatot alátámasztja egy másik, amely szerint a vasas szakszervezetbe tartozó, foglalkoztatott munkások száma Budapesten 1918 októberében 42 477, 1919 októberében 9953, 1920-ban 16 011 volt.3 Megemlíthetjük még, hogy a szakszervezetek, amelyek 1919-ben még juttattak a tagjaiknak némi munkanélküliségi segélyt, 1919 október 31-én 114 000, 1919 december 31-én pedig már 150 000 segélyezett munkanélküli tagot tartottak nyilván.4 A hatalomra került ellenforradalom azonnal könyörtelenül leszállította a béreket.. Az új bérek lényegesen alacsonyabbak voltak a Tanácsköztársaság idején érvényben volt színvonalnál. Az infláció és a reálbérek ezzel kapcsolatos csökkenése természetesen már a háború alatt jelentős volt. Az akkori Szakszervezeti Tanács adatai' szerint 1918 végéig a munkáscsalád »létminimuma« az 1914 júliusinak 6,8-szorosára drágult, míg ugyanakkor az átlagos munkáskereset csak 5,7-szeresére, az átlagos alkalmazotti fizetés pedig 3,4-szeresére nőtt. 1918 december és 1919 júliusa között — ugyanezen számítás azerint — a létminimum költsége tovább nőtt ugyan, az 1914. évinek 11,1-szeresére, de ugyanakkor a munkáskeresetek 11,6-szorosra, az alkalmazotti fizetések 6,2-szeresre emelkedtek. így tehát a Tanácsköztársaság alatt — a háború kitörése óta először — a munkabérek utóiérték a drágulás mértékét s a fizetések is valamelyest közeledtek ehhez. Ezzel szemben 1919 júliusától december végéig 21-szeresre nőtt a létminimum, s ugyanakkor a munkabéreket 8,3-szorosra, a fizetéseket 4,7-szeresre szorította vissza a reakció. A tőkések korlátlan hatalommal diktálták a munkabéreket ; a kormány nyíltan megtagadott minden beavatkozást a munkásság érdekében. 1919 október 30-án Hegyeshalmy kereskedelemügyi miniszter rendeletileg tiltotta meg a közigazgatási hatóságoknak, hogy munkabérkérdésekkel foglalkozzanak, mert »a proletárdiktatúra megszűntével annak bérrendszere is megdőlt s az önrendelkezési jog visszaszáll az üzemtulajdonosokra, a munka-1 A Közgazdaságtudományi Intézet számítása. 2 Laky Dezső: Magyarország megszállásának közgazdasági kárai. Bpest, 1923. 364. 1. 3 Szakszervezeti adat. 4 Szakszervezeti adat.
