Századok – 1953
Tanulmányok - Pankratova; A. M.: Az 1905–1907. évi orosz forradalom nemzetközi jelentősége 213
214 A. \r. PANKBATOVA A kapitalista fejlődés egyenlőtlensége következtében az európai forradalmi mozgalom fokozatosan keletre tolódó központja a XIX. század végén Oroszországba helyeződött át. A történelem színpadára lépett a forradalmi orosz proletariátus. Oroszország a többi kapitalista országnál később lépett a kapitalista fejlődés útjára. Az 1861-es reform után a kapitalista fejlődés folyamata olyan gyorsasággal haladt, hogy Oroszország néhány évtized alatt tette meg azt az utat, amelyhez Nyugateurópában évszázadokra volt szükség. Azonban a termelőerők fejlődését Oroszországban akadályozta a feudális jobbágytartó viszonyok jelentős csökevényeinek fennmaradása. A feudalizmusnak 1861, a jobbágyság eltörlése után továbbélő maradványai közé tartozott elsősorban a földesúri birtok és a földbirtokos nemesek uralmát jelentő önkénymalom. A proletariátus a lehető leghatározottabban támogatta a parasztoknak a földesúri latifundiumok és a féljobbágyi függőség felszámolásáért indított harcát. A proletariátus e harc élére állt, hisz igen nagy érdeke fűződött a jobbágyság csökevényeinek felszámolásához, mivel azok megnehezítették és feltartóztatták a proletariátusnak a szocializmusért vívott harcát. Az orosz burzsoázia, amelyet szoros szálak fűztek a cárizmushoz és amelyet csábítottak a cári kormány megrendelései, szubvenciói és különféle koncai, s főleg megrémített a proletariátus forradalmi fellépése, a földbirtokosok szövetségét kereste a munkások és parasztok ellen. Az oroszországi burzsoáziának nemcsak hogy nem rllt érdekében a polgári-demokratikus forradalom teljes győzelme, hanem — mint minden imperialista ország burzsoáziája — ellenforradalmi erő volt. Az egyetlen társadalmi erő, amely megteremthette a termelőerők és termelési viszonyok összhangját az országban, csak a proletariátus és a parasztság szövetsége lehetett. A cári Oroszországban a XIX. század végén és a XX. század elején a kapitalizmus átnőtt az imperializmusba. Oroszországban már a XX. század kezdetén a nagyiparba fektetett alaptőke majdnem háromnegyede részvénytőke volt. Megjelentek a monopolszervezetek, trösztök és szindikátusok. Fokozódott a külföldi tőke beáramlása. A külföldi tőke fokozatosan kezébe ragadta az orosz ipar döntő ágait. A kölcsönök, szerződések és tőkebefektetések rendszere révén a cárizmus mind szorosabb kapcsolatba került a külföldi tőkével és függő viszonyba jutott tőle. A cárizmus és az imperializmus érdekei egyre inkább összefonódtak. Ezért van az, hogy az oroszországi forradalmi proletariátus minden — a cárizmus ellen irányuló — fellépése "a világimperializmus érdekeit is érintette. . Oroszországban a forradalom előestéjén rendkívül kiéleződtek az oszályellentétek és nemzeti ellentétek. Az első orosz forradalom idejére Oroszország az imperializmus valamennyi ellentmondásának csomópontjává vált. Ugyanakkor Oroszországban már fellépett az a forradalmi erő is, amely meg tudta oldani ezeket az ellentmondásokat. Ez az erő az orosz proletariátus volt, a modern társadalom legforradalmibb osztálya. Az 1905-ös forradalom előtt az orosz proletariátus száma majdnem három millióra rúgott. Az orosz proletariátus fejlődésének sajátossága a nagyüzemekben való koncentráltságának magas foka volt. Az orosz proletariátus fokozatosan az ország politikai életének vezető erejévé vált. Az oroszországi munkásmozgalom forradalmiság és lendület tekintetében túlszárnyalta a nyugateurópai munkásmozgalmat. Oroszországban, Nyugat európát ól eltérőleg, igen nagy jelentőségre tett szert a sztrájk — a proletariátus osztályharcá-