Századok – 1953
Tanulmányok - Orbán Sándor: A magyar katolikus egyházi reakció a Szovjetunió elleni háború támogatói sorában 108
124 ORBÁN SÁNDOR biztosítottak az egyházi propagandának. Erre nézve nagyon jellemző pl. az igazságügyminiszter 1942 februári »szigorúan bizalmas« értesítése, melyben a vidéki igazságügyi szerveket arra utasítja, hogy az egyház »pásztorleveleinek, egyházmegyei és egyéb vallási természetű kiadványainak sajtóellenőrzésre való bemutatását ne kívánják s azok sajtó útján való terjesztése elé akadályt ne gördítsenek.«89 Annak ellenére, hogy Hitler és csatlósai a Szovjetunió ellen elindított háború népszerűsítésére és a háborúhoz feltétlen szükséges belső egység összetákolására igénybe vették valamennyi erőszakszervezetüket és propagandistájukat, tervük nem járt eredménnyel. A háború eseményei a szovjet front és a szovjet hátország erejét igazolták, egyben rámutattak a fasiszta területrablók gyengeségére és hátországainak ingatagságára. Sztálin elvtárs már 1941 novemberében megállapítottá a »villámháború esztelen tervéről, hogy az végleg meghiúsultnak tekinthető.«9 0 A további események e megállapítás érvényét még inkább nyilvánvalóvá tették. A szovjet-német frontokon a katonai erőviszonyok megváltoztak a Szovjetunió javára. Hitlernek ahhoz, hogy tovább folytathassa szovjetellenes háborúját, katonai utánpótlásra volt szüksége. Az új magyar kormány, az 1942 májusában kinevezett Kállay-kormány eleget tett Hitler igényein.ek. Ha addig legfőképpen gazdaságilag volt az ország a németeknek kiszolgáltatva, 1942 tavaszától többszázezer emberből álló magyar katonai egységek felett szabadon rendelkezhetett a fasiszta Németország a magyar kormány jóvoltából. Amikor 1942 tavaszán Kállay miniszterelnök bejelentette a parlamentben, hogy a magyar kormány új katonai egységeket küld a frontra, a klérus helyeselte azt. Mátéffy pápai kamarás, az Egyesült Kereszténypárt képviselője leszögezte, hogy már ». . . régebben vesszük ki becsülettel és hűséggel részünket abból a harcból, amelyet a baráti hatalmak a bolsevizmus ellen folytatnak. Ezt az áldozatot — válaszolta Mátéffy Kállay bejelentésére — a jövőben is mindannyian magyar becsülettel- kívánjuk meghozni. Ebben a kérdésben köztünk nem volt, nincs és nem is lesz soha különbség és nézeteltérés.«9 1 A keleti fronton beálló fordulat nem idézett elő észrevehető változást a magyar katolikus egyház tengelybarát politikájában. A villámháború csődje után is kitartóan ragaszkodott ahhoz a harcbanálló félhez, amely elsők között látszott biztosítékot nyújtani a Szovjetunió megsemmisítésére. Az ország katonai erejének fokozott igénybevételével azonban az egyházi reakciónak egy harmadik, lényeges szerepe is előtérbe került : a harcbanálló katonai alakulatok »lelki szükségleteinek biztosítása.« A klérus már többször felhívta, a figyelmet a katona »vallásos« lelkiségének fontosságára a harc szempontjából. »Ha ez a lelkiség megvan — mondotta Reibel esperes kereszténypárti képviselő — , akkor meg fogja álltíi a helyét a legnagyobb zivatarban is.«9 2 A frontra induló és a fronton lévő katonák számára tehát olyan »valláserkölcsi« útravaló, illetőleg biztatás kellett, amelyet jellegénél fogva csak az egyházi reakció tudott legeredményesebben biztosítani. A klérus és elsősorban a tábori lelkészek számára ezt a funkciót a hercegprímás a Szovjetunió ellen folytatott háború idején a »hadsereg valláserkölcsi nívójának emelésében« és a »belső fegyelem helyreállításában, illetve megalapozásában« jelölte meg.9 3 MMI. Arch. XXII/53/1941/3. 90 Sztálin : A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújáról. Bpést. 1949. 16. I. 91 K. N. 1942 márc. 20. (Mátéffy felszólalása) 92 K. N. 1939 okt. 18. (Reibel Mihály felszólalása.) '3 Ppkk. ért. jkve. 1941 okt. 8.
