Századok – 1953
Tanulmányok - Berkovits Ilona: A magyar feudális társadalom tükröződése a Képes Krónikában 72
96 BERKOVITS ILONA nak »Magyarországot az aranyozott lánesával átadá a magyarok és németek szine előtt«.(46) A Képes Krónika szövegében az is olvasható, hogy a pogány lázadók voltak azok, akik »Péter király ellen föllázadván, valamennyi németet és olaszt, kik különböző tiszteket viselve Magyarországban el valának szórva, csúf halállal végezének ki«.(47) Ez időben, amint már volt szó róla, az egyház és a német császár nagyhatalmi törekvései még közös úton haladtak. De már Salamon idején a németellenes hangulat egyezett az egyház érdekeivel. Az egyház ezután nem egyszer a magyarok németellenességét fel is használta és irányította saját érdekeinek megfelelően egyes árpádházi királyaink későbbi trónviszályainál s az egyes pártharcoknál. Az Árpádkorban, a társadalmi erők bonyolult harcában a magyarság németgyűlölete összetevődésében igen sokrétű : de a hazánkban élő idegen, német feudális főurak és ezzel párhuzamosan az olasz főpapsággal való szembenállás és gyűlölet is a társadalmi harcok egyik jelentkezési formája volt. A Képes Krónika szövege a feudális társadalom dolgozó tömegeinek szegénységéről, nyomorult szolgahelyzetéről egy esetben emlékezik meg erős drámai jellemzéssel. A krónikás Kún László uralkodása alatt, miközben a gazdagok megfogyatkozásáért panaszkodik, drámai hangon ecseteli a köznemesség elszegényedését és az elnyomott nép szolgai helyzetét. Az országban kezdenek »belső háborúk támadni, városok összeromboltatni, falvak tűz által elpusztúlni, a béke és egyetértés teljesen összetapodtatni, a gazdagok megfogyatkozni, és a nemesek a szegénység szüksége miatt paraszt kodni. Azon időben nevezik vala az ország lakosai a talyigát, clZctZ cl két kerekű szekeret, László szekerének ; minthogy a folytonos rablás miatt az igavonó barmok az országban megfogyatkoztak vala, s aztán az emberek, barmok módjára, talyigába fogva, pótolják vala az állatokat.«(87) Természetes, hogy a krónikás nem ismerhette fel a bajok igazi okát, azok gazdasági hátterét. Sirámával azonban rávilágít feudális osztálytársadalmunkban a kizsákmányolt tömegek tragikus, állati helyzetére. Valószínű azonban, hogy tévesen, és Kún Lászlóval szembeni elfogultságból tulajdonítja a királynak, hogy róla nevezték el az állat helyett ember által húzott »László szekerét«. Sokkal valószínűbb, hogy ennek elnevezése az I. László halála után keletkezett mondákon alapszik. Ezek szerint I. László holttestét a király végső akarata ellenére a nagy meleg miatt Nagyvárad helyett a közeli Székesfehérvárra vitték. Amikor ott a halottas szekér elől kifogták a lovakat, ez lovak nélkül, magától elgördült Váradra. Feltételezhető, hogy e mondamotívum nyomán nevezte a nép, minden bizonnyal már jóval Kún László uralkodása előtt az általa húzott kétkerekű talyi- *" gát László szekerének. Ez esetben a mondai elemeknek egy, a gyakorlati életre, a kizsákmányolás jellemzésére való alkalmazása ismerhető fel. A Képes Krónikában ezenkívül elvétve csak a középkori egyházi tanok bibliai gazdag-szegény ellentétével találkozunk. Például I. István »ágyékában aranyos erszényt hordoz vala, és midőn szegényeket látott, rögtön oda járul és saját kezével gazdálkodik vala nekiek«.(39) Az elnyomottakkal való együttérzését a miniátor ugyancsak egy esetben, a kódex egyik legpompásabb miniaturáján fejezi ki, amikor a hunok, illetve magyarok első pannóniai bejövetelét festi. Művészi tehetségével, belülről fakadó meggyőződéssel oly mértékben domborítja itt ki az uralkodóosztály és a kizsákmányoltak életének ellentéteit, ami ugyancsak példa nélkül való még kora művészetében. A magyaroknak, illetve hunoknak első pannóniai bejövetelénél talál módot arra, hogy társadalma osztálykülönbségeit megfesse