Századok – 1952
Tanulmányok - Tarle; J. V.: Mihail Illarionovics Kutuzov; a hadvezér és diplomata - 778
802 J. V. TA RLE fogoly tiszttel arról, lehet-e számítani arra, hogy egy, magában Franciaországban meginduló akció megtörné Napoleon hatalmát és megfosztaná őt a háború folytatásának lehetőségétől. De Puibusque pontosan (párbeszéd formájában) reprodukálta ezt a franciául lefolyt beszélgetést, amelynek során a tábornagy kétízben is érintette a kérdést, hogy milyen szerepe lehetne a »sénat conservateur «-nek a császár korlátlan önkényuralma és a mind újabb ujonctoborzás elleni harcban. Itt a »conservateur« megjelölést nem a »konzervatív« szóval, hanem az »alkotmányvédő« szóval kell fordítanunk. Kutuzov tudta, hogy ez a Napoleon által alakított szenátus hivatalos neve. Ez a szenátus gyakorlatilag a császár által kinevezett talpnyaló hivatalnokokból állt, és feladatuk, az »alkotmányvédelem«, pusztán az önkényuralkodó korlátlan uralmának jogi alátámasztásából állt. Nagyon tanulságos, hogy Kutuzov 1812 novemberében a kraszniji csatatéren azon gondolkodott, hogy a háborúból való egyedüli lehetséges és kívánatos kiút : Napoleon uralmának megdöntése Franciaországban. Nem tartotta elégnek csupán azt, hogy az agresszort Oroszországból kiűzzék. Kutuzov érdeklődött De Puibusque-től, van-e remény arra, hogy a szenátus ilyen forradalmi lépést merjen tenni akkor, amikor ez a szenátorok élete kockáztatásával járna, amíg az orosz hadsereg be nem vonul Párizsba. De Puibusque tagadólag válaszolt. Láthatjuk, hogy Kutuzov, az európai ügyekben alapos jártassággal bíró politikus és diplomata, teljesen helyesen képzelte el, hogy a szenátusnak legalább formális döntése nélkül Napoleon uralmát nem lehet megdönteni. A Bonaparte-dinasztia hivatalos detronizálását éppen ez az »alkotmányvédő szenátus« hajtotta végre. Ez az engedelmes szenátus Talleyrand vezetésével 1814 áprilisában — természetesen csak akkor, amikor az oroszok bevonultak Párizsba — vonakodás nélkül sietett teljesíteni a győztesek akaratát. Az öreg orosz hadvezér, aki ezt 1812 novemberében a kraszniji síkon már előre megjósolta és mintegy sugalmazta a szenátusnak, és aki sokat tett ennek az eredménynek az elérésére, ekkor már a sírban nyugodott. De Puibusque, ez a feltétlenül igazságos ember benyomását keltő szerény, szerencsétlen sorsú francia tiszt, nem ad körmönfont okoskodást, hanem első személyben adja vissza Kutuzov szavait. A jegyzetben idézzük a francia nyelven lefolyt beszélgetés eredeti szövegét : »(Kutuzov) azt kérdezte tőlem : „Ha Napoleonnak sikerül kicsúsznia a Berezinánál, vájjon Franciaország annyira odaadó híve-e, hogy ismét odaadja neki vérét és gazdagságát? Vájjon beleegyezését adja-e a szenátus újabb toborzáshoz és inkább Napoleon érdekeit fogja-e szolgálni, mint a nemzetét? ..." Miután őméltósága (Kutuzov) ismételten faladta a kérdést a szenátusra vonatkozólag, hozzáfűzte : „Hogyha nem tévedek, az alkotmányvédő szenátusnak az a feladata, hogy őrködjék a francia nemzet jogai és érdekei felett. Figyelmen kívül hagyhatom-e, amit Ön épp az előbb mondott, hogy a szenátus nem akar olyan becsvágyó terveket szolgálni, amelyek csak a nép nyomorát növelik? Nincs ember számára szebb hivatás, mint az Önök szenátorainak hivatása.Mit gondol Ön, milyen álláspontot fognak a szenátorok elfoglalni, ha Napoleonnak sikerül visszatérnie Párisba" ?«2 S 25 »Si je ne me trompe, le Sénat Conservateur doit veiller aux droits et aux intérêts de la nation française? Je ne peux ignorer tout ce que vous venez de me dire, de sa répugnance à servir dés projets ambitieux qui ne font qu'augmenter la misère publique? C'est une des plus belles fonctions que l'homme puisse avoir à remplir que celle de vos sénateurs? Quel part croyez vous qu'ils prennent si Napoléon peut revenir à Paris?« (Lettres sur la guerre de Russie 1812. . . . L. V. de Puibusque; A Paris, 1817. 116. 1.)
