Századok – 1952

Tanulmányok - Tarle; J. V.: Mihail Illarionovics Kutuzov; a hadvezér és diplomata - 778

MIHAIL ILLARIONOVICS'KUTUZOV, A HADVEZÉR ÉS DIPLOMATA 781 Kutuzov bombasztikus bulletinek és nagyhangú szavak nélkül állította fel a mérleget, ami az ellenség számára vésztjósló következményeket igért. Oroszország nemzeti hőse mindvégig nyugodt és szerény maradt. Miután Napoleon kénytelen volt az elpusztított szmolenszki útra térni, az első nagy csata Vjazmánál zajlott le. Az 1812 október 21 —22-én lefolyt csatában az oroszok újabb ragyogó győzelmet arattak. Kutuzov jelentése szerint az ellenség elesettekben és sebesültekben 6000 főt vesztett, 2500 fő került fogságba. Az oroszok vesztesége lényegesen alacsonyabb volt. Az ütközet után a szökött katonákból újabb ezer foglyot ejtettek.4 Miután a történettudomány egjrre inkább elismeri az aktív, rendszeres, egészében és részleteiben átgondolt stratégiai ellenoffenzíva egyre fokozottabb jelentőségét, teljesen más színben áll a történész előtt a. partizánok szerepe, mint azelőtt.5

Borogyino előtt Kutuzov Gyenyisz Davidovnak csak jelentéktelen létszámú csapatot tudott rendelkezésére bocsátani, amiért azután Davidov — bár igazságtalanul — panaszkodott is barátjának és volt közvetlen parancsnokának, Bagratyionnak. De alighogy lehetőség adódott, Kutuzov eemmit sem sajnált arra, hogy a partizánmozgalmat erősítse. Kutuzov — a reguláris hadsereg vezére — egyben a partizánmozgalom központi alakja is lett. Anyagi eszközökkel is támogatta a partizánokat és embereket is küldött Davidov, Szeszlavina és Fignyer osztagaiba az elesettek pótlására. Végül az ő vezérkara lett az a központ, ahova a partizánok jelentései a visszavonuló ellenség elleni harcukról befutottak és ahonnan a szükséges útmutatások kiindultak. Részletes parancsok ezek természetesen nem lehettek. Kutuzov szokásos mértékérzékével és okosságával a partizánmozgalmat csak olyan mértékben központosította, ahogy az az ügy érdekében állt, úgy, ahogy ennél a hadműveleti formánál szükséges és lehetséges volt és ugyanakkor legkevésbbé sem korlátozta az egyes parancsnokok tevékenységét. A partizánmozgalom lelkéhez — az önálló kezdeményezéshez — nem nyúlt. Egyébként senki más nem tölthette volna be a partizánmozgalomban azt a szerepet, amelyet Kutuzov betöltött. Kutuzov nemcsak a hadsereg vezére, hanem a népi tömegek kedvence is volt. A partizánoknál valósult meg legközvetlenebbül a tisztikarnak és a kozákoknak, valamint a parasztok vezetőinek (mint pl. Geraszim Kurin vagy Csetverikova) közeledése és mindennapos, állandó együttműködése. Az ellenoffenzívában a partizánok szerepe nem merült ki azzal, hogy a visszavonuló ellenség »utóvédeit nyugtalanítsák«, amint ez a mozgalom megindulásakor történt. Állandó rajtaütéseikkel (és nem csupán az utócsapatokra) azt a tudatot és érzést keltették az ellenség soraiban (és ezt francia forrásokból tudjuk), hogy végnélküli csata folyik. A tarutyinoi ütközet után is tovább folytak a rajtaütések és tovább táplálták bennüli az izgalmat, amíg el nem jött a malojaroszlaveci csata. A malojaroszlaveci csata után is egyre történtek, ha kisebb is, de mindennapos rajtaütések egész a vjazmai ütközetig. Itt a franciák — hogy bosszút álljanak a partizánokon — azt az alávalóságot akarták elkövetni, hogy beterelik 4 Lásd : U. o. 219 — 220.1. 169. sz. Kutuzov jelentései. Sándornak a Vjazma melletti csatáról. 1812 okt. 24. (nov. 5.). 5 Az a véleményem, hogy Kutuzov győzelmeiben a főszerepet a reguláris hadsereg játszotta, és bár a partizánmozgalom is fontos szerepet töltött be, mégis csak másodrangú jelentősége volt (lásd Bolsevik, 1951. 19. sz.). Régebbi könyvemben a megfogalmazás nem volt világos, úgyhogy azt lehetett gondolni, hogy én a főszerepet nem a reguláris hadseregnek, hanem a partizánoknak tulajdonítom. 18*