Századok – 1952

Tanulmányok - Farkas Lajos–Radó Géza: Kossuth és a szabadságharc hadiipara 688

690 FARKAS LAJOS — RADÓ GÉZA beragadt a feneketlen sárba, száraz időben a mély homok tette lehetetlenné a társzekerek előbbre vánszorgását. Kezdetleges iparunk teljesítőképessége elenyészően kis százalékát tette Ausztria viszonylag nagymultú, fejlett iparának. A magyar gyáriparnak jóformán csak a csírái léteztek, ámbár az utolsó néhány évben Kossuth országos agitáció ja meggyorsította az iparosodás folyamatát, de nem annyira, hogy valamennyi fontosabb iparcikkben ne szorultunk volna jelentős behozatalra. Nyersanyagainkat az osztrák gyárak potom pénzért vásárolták fel, nekünk viszont igen magas árakat kellett fizetnünk az osztrák ipar termékeiért. 1842 — 47. évi adatok szerint vasipari m к évi 657.000 mázsa »dolgozatlan« öntöttvasat állított elő. Ez a mennyiség korántsem volt elegendő a szükséglet fedezésére.8 A nyersvasat kivittük és helyette kovácsolt és hengerelt vasárukat, sodronyokat, szegeket, csavarokat, reszelőket, mindenféle acélárut hoztunk be.9

Rézben gazdagabbak voltunk, ólomban és ónban annál szegényebbek. Acélgyártásunk gyenge kísérletezésnek számított. Két salétromfőzőtelep, két puskapormalom és két »vegyszer- és álanygyár« jelentették a vegyészeti ipart.1

0

Bőrfeldolgozó iparunk még gyerekcipőben járt. Egy gyár kivételével a többi üzem nem volt más, mint néhány munkással dolgozó tímárság.1

1

A textil-és ruházati ipar is alig haladta meg — néhány gyár kivételével — a háziipar méreteit. Az egész magyar gyapjúszövőipar nyersanyagszükséglete csak kevéssel múlta felül az évi 2000 mázsát s ugyanakkor évi 214.416 mázsa gyapjút vittünk ki Ausztriába.12

A pamutfeidolgozást még alig ismertük. A lenszövő háziipar is csak részben tudta ellátni a szükségletet.1

3

Igen sok kívánni valót hagyott hátra az ipari munkásság szakmai színvonala és számarányban is óriási különbség mutatkozott a magyarság terhére. 1845-ben egyedül Csehországban, tehát Ausztriának csupán egyik tartományában, 539.325 munkás dolgozott az iparban,14 ugyanakkor nálunk mindössze 233.324 volt az iparűzők száma, túlnyomórészt a korhadó céhrendszer bilincsei közt vergődő, szakmailag és anyagilag visszamaradt kézművesiparos.1

5 Ezek a számok önmagukért beszéltek az osztrák félgyarmati elnyomás és a gyilkos vámrendszer ellen, amelyek miatt iparunk nem tudott kibontakozni. Ausztriát vádolta a szakmunkáshiány, a tőkeszegénység és a gépesítés kezdetlegessége is. Nagytömegű ipari termelésre sem berendezve, sem megszervezve nem voltunk. Ezért jelentkezett már igen korán a nyomasztó posztó-és fegyverhiány. Mindenütt baj volt a nemzetőrök ruhájával. Július 5-én a vészharangot kongató Csányi László kormánybiztos ezt írta Kossuthnak : »Az önkéntesek, akik Pécsett vágynák, rongyosak, mint a lazaronik.«1

6

»Pesten is botrányt keltett a ruházatuk. Elrongyoltan, piszkosan vonultak át a városon, felkeltve ellenségeink gúnymosolyát és polgáraink fájdalmát.«17 8 Hetilap 1845. 38. sz. 8 Hetilap 1845. 53. sz. 10

Hetilap 1846. 82. sz. — Mérei Gyula: Magyar iparfejlődés 1790 — 1848. Bpest, 1951. 295. 1. 11

Erdélyi János: Nemzeti iparunk, 1843. 168. 1. 12

Erdélyi János: i. m. 166 — 167. 1. — Fényes Elek: Magyarország statisztikája. Pest, 1847. I. 'k. 96. 1. 13

Fényes Elek i. m. I. k. 96. 1. 14

Hetilap 1845. 35. sz. 16

Fényes Elek i. m. I. k. 50. 1. 16

OL. OHB. 377/1848. 17

Gelich Rikhard: Magyarország függetlenségi harca 1848-49-ben. I. k. Bpest, 1882. 77. 1.