Századok – 1952
Tanulmányok - Barta István: Kossuth és Csányi 593
KOSSUTH É-i CSÁNYI 623 miszerint magam tehessek mindent, csak nógatnom, unszolnom, fenyegetőznöm lehet, ezer lélekölő bosszúság között ; meg fogom tenni most is. De Kegyedet a haza szent nevére kérem, se ne kérjen, se ne várjon sok instruktiókat, hanem tartsa össze a nemzetőrséget, mindaddig, míg önkéntesekkel, vagy más erővel fel nem válttatnak, vagy horvátokkal pacificálván, a drávai őrség feleslegessé válik.« A megbékélés a horvátokkal : ez az a törekvés, amelynek érdekében Kossuth és társai most, a veszély óráiban készek annyi engedményt adni, amennyit a magyar vezető osztályok soha máskor a nacionalizmus évszázadában nem adtak volna, s a kísérlet végrehajtásában Kossuth fontos szerepet szánt a kérdés régi femerőjének és harcosának, Csányinak. »Ezen pacificatiot illetőleg — írja neki tovább — ide rekesztem Deák projectumát, melly e napokban a ház elé fog terjeszttetni48 azon alternatívával, hogy ha ez nem tetszik a horvátoknak, menjenek Isten hírével, mi távol minden elnyomási szándoktól szárnyra bocsátjuk, szakadjanak el, de Fiume miénk, azt nem adjuk senkinek. Én az elszakadást már 7 év előtt proponáltam, hogy lezúgott érte az ország, pedig bizon legokosabb volt volna ; most is az a Slavonia teszi a bajt, de mintsem Magyarországot veszélyeztessük, hadd menjen ez is, Péterváradot és Eszéket minden esetre megtartva. Ezt avégett közlöm Kegyeddel, hogy ha jónak, tanácsosnak tartja, lépjen érintkezésbe a horvátokkal s mondja meg nekik, hogy ha igazán nemzeti s nem reactionális szellemből indulnak, ha nem akarnak olly bolondok lenni, hogy ők legyenek a kéz, mellyel a reáctio kiszedeti maga számára a gesztenyét, mondják meg, mit akarnak? Horvátországnak mindent, magát az elszakadást is, menjenek, legyünk jóbarátok, de a reactioval nem alkuszunk, készebbek vagyunk akármi veszélynek szemébe nézni, ha betörnek és a volt kormány bűnei miatt készületlenek lévén az ő kész bataillionjainak ellent nem állhatnánk is első perczben, ha magát Pestet elfoglalnák is, Magyarország nem veszett el, nem fog elveszni. Fél év alatt 2—3 százezer magyar fegyveres fog a kétségbeesés dühével velők szembeszállni, mellyet a veszély kis idő alatt gyakorlottá tesz, és hosszú időre velünk a csatát ki nem állhatják. Azért hát térjenek eszökre, ha el akarnak szakadni, tegyék, legyenek szabadok és boldogok, de idegen reactio miatt, ne keverjék vérbe, szerencsétlenségbe a két országot.« A veszély növekedésével együtt növekszik tehát Kossuth államférfiúi ítélőképessége is és a fegyveres harc küszöbén eljut a népek összefogásában rejlő hatalmas erő felismeréséhez a kis szomszédnépekkel való viszonylatban is. Jellasics akciójában azonban a józan ész és a népek közös érdekeinek felismerése egy pillanatra sem játszott szerepet, így Kossuth kezdeményezése nem számíthatott sikerre s a másik lehetőségre került a sor, a kétségbeesés dühével vívott népháborúra, amelyet Kossuth itt olyan látnoki erővel jósol meg. A szeptembeii sorsdöntő napokra készülődő Kossuth talán egyetlen más dokumentumban sem mutatkozik meg olyan lenyűgöző erővel, mint ebben a levélben. »Ha Kegyed jónak látná és tehetné — folytatódik a levél — hogy ezen alapon velők fegyvernyugvás köttethetnék, a hazának annál nagyobb jótéteményt eszközhetne, minthogy akkor erőnket a szerbek ellen concentrálhatnók, kikít azért nem verhettünk meg eddig, meit erőnket nem ők, hanem az árulás zsibbasztotta el. Saját táborunkban voltak legnagyobb ellenségeink, ki győzzön ekkint? Gondolhatja Kegyed, mi kínos 48 A tervezetet ]d. a Csányi-iratok 1274. sz. kötegében.
