Századok – 1952

Tanulmányok - Szabó István: Kossuth és a jobbágyfelszabadítás 509

KOSSXJTH ÉS A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS 549 már késő volt, ekkor az örökváltságot kellett volna hozni, de elbuktatták. Majd 1840-ben törvénybe iktatták az önkéntes, szabad egyezkedéses örökváltságot. Ekkor már késő volt. Ezért sürgette a továbbhaladást. Ha 1843-ban törvényt alkottak volna, mely a földesúrral szemben kimondta volna a kötelezést s gondoskodtak volna a váltság hatósági becsléséről és a jobbágy segítségére hitelintézetről, »a kiengesztelés angyala ütötte volna fel közöttünk maradandó lakását«. Ma már késő ennyit tenni. »A vésznek küszöbén vagyunk, a részleges örökváltság legjobb neme is késő már, csillapító gyógyszerek nem használnak többé, a gyökeres gyógyítást halasztgatni a bizonyos halál. Az úrbéri viszonyoknak bizonyos határidő alatt, tetszik vagy nem tetszik ott egyes embereknek (legyen földesúr avagy jobbágy), meg kell szűnni az egész országban mindenütt!« Az államnak kell gondoskodni, hogy »a históriai jog alapján a statusboltozat oltalma alatt keletkezett érdekek kármentesíttessenek«. Kossuth nem örökváltságról beszél többé, hanem »az úrbéri állapotból való kibontakozás«-ról s ez a kibontakozás nem »magánjogi, hanem státuskérdés«. A váltság terhét nem lehet kirekesztőleg a jobbágyra róni, Badenben például az állam a robotváltság felét fizeti a közpénztárból. Ha pedig a jobbágynak magának is kellene még mindig váltságpénzt fizetnie, könnyítést kell adni állami adójában. Ez pedig azt jelenti, hogy most már kikerülhetetlenül össze kell kapcsolni az úrbéri váltság és a közteherviselés kérdéseit : a közteherviselés megvalósítása előfeltétele az úrbéri viszonyokból való kibontakozásnak : »minderi közadónak mindnyájunk általi közös viselése az úrbéri állapot váltság útjáni megszüntetésének egyetlen eszközlő módja«. Kossuth tehát az 1841-ben még távoli lehetőségek perifériájára tolt kötelező és általános, részben állami kárpótláshoz kötött örökváltságot most az azonnal programmjára tűzte. Elgondolása szerint az állami kárpótlás a közadók terhére menne. Egyébként azonban Kossuth e cikkei nem tájékoztatták volna a nyilvánosságot arról, hogy ha a jobbágy közvetlenül is fizetne váltságot, aminek lehetőségét fennhagyta, a váltság milyen hányada esnék e közvetlen váltságra s hogy az állam a maga váltságát miként bonyolítaná le, azon kívül, hogy a fedezetet a most már mindenki által viselendő közadóban jelölte meg. Kossuth e nyitva hagyott kérdések tekintetében is közelebbi állást foglalt el Wesselényi Miklóshoz 1846 május 17-én intézett, értekezésnek beillő nevezetes levelében.189

Erdélyben, ahol eddig nem történt a Mária Terézia-féle rendezéshez hasonló úrbéri szabályozás, most ilyen úrbérszabályozást készítettek elő a következő erdélyi országgyűlésre. Kossutha levélben határozottan nyilvánítja ki, hogy Erdélynek nem úrbérről kell gondoskodni. »Az úrbérek ideje lejárt, a feudalizmus romjainak bukni kell s ha a nemesség fel nem fogja helyzetét, veszve van menthetetlenül s esett áldozatul nem a szabadságnak, hanem a kormány kénynek, az absolutizmusnak.« Ezért ismét a sarkkövetelmény : egyesülnünk kell érdekben a néppel, hogy erősebbek legyünk. Viszont érdekegyesítésről addig szó sem lehet, míg a feudalizmus maradványaiból, a boldogtalan úrbéri viszonyokból »ki nem bontakozunk.« Az úrbéri viszonyokat »juris privati« kérdésének tekintették, holott — ha van ilyen oldala is — főképpen »juris publici« kérdése. Innen az »engedélyező« örökváltság »anomáliá«-ja, mégis a jobbágyra nézve optiomalis, a földesúrra nézve kötelező örökváltsági törvénnyel — láttuk, hogy Kossuth 1841-ben még maga is ezt tekintette a napi feladatnak — 189

Közli Ferenczi Zoltán i. m. Századok, 1902. évf. 50—62. 1.