Századok – 1952

Tanulmányok - Rákosi Mátyás: Népi demokráciánk útja 24

NÉPI DEMOKRÁCIÁNK l'TJA 37 fékezett, terjesztette a csüggedést, szította az elégedetlenséget. Minthogy 20 éves ellenzéki múltra és ellenzéki tapasztalatra tekinthettek vissza, lassanként kidolgozták azt a politikát, amely élvezte a hatalomban való részesedés minden előnyét és ugyanakkor megjátszotta az ellenzékiséget is. A magyar dolgozjó nép évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül ki volt zárva a tényleges hatalom birtokából, ellenzékben állt az uralkodó osztállyal és ezért az ellenzékiség, a mindenkori kormánnyal szemben való bizalmatlanság oly mélyen ült benne, hogy amikor a hatalom kezdett átmenni a saját kezébe, a változott viszonyokhoz nem tudott gyorsan hozzáalakulni. Ezzel is táptalajt nyújtott a kisgazda ellenzékiségnek, melynek a háború pusztításai okozta nehézségek is bő teret nyújtottak. Ez, a hatalomban résztvevő párt ellenzéki politikája, átmenetileg komoly nehézségeket okozott, lazította a demokratikus erők összefogását, de amilyen mértékben haladt a kommunista párt vezetése alatt az újjáépítés, az ország talpraállítása, amilyen mértékben megnőtt ezzel kapcsolatban a nemzet önbizalma és hálája, úgy kezdett visszájára fordulni. 1945 nyarán már világos volt, hogy a kisgazdapárt, amely a parasztok között legkomolyabb versenytársunk volt, irányt vett a »nagyatádi útra«. A mi feladatunk ekkor az volt, hogy e párt dolgozó paraszti és kispolgári tömegei előtt leleplezzük reakciós vezetőik igazi szándékait, hogy e népellenes vezetőket elszigeteljük és tömegeiket a mi befolyásunknak nyerjük meg. Mi tisztában voltunk a szociáldemokrata és kisgazda vezetőség többségének kétkulacsosságával és ellenséges érzületével. Ezért gondosan ápoltuk mindazokat a szerves kapcsolatokat, a munkásegységfront bizottságait, pártösszekötő bizottságokat, a Függetlenségi Front helyi bizottságait és egyebeket, melyek módot adtak nekünk arra, hogy közvetlen befolyást gyakoroljunk koalíciós partnereink munkás és paraszttömegeire. Ez a befolyásunk megnehezítette a szociáldemokrata és kisgazda vezetők különböző nyílt manővereit és gyakran arra kényszerítette őket, hogy legalább kifelé a kommunistákkal való együttműködés látszatát keltsék. A pártok erőviszonyaira először számszerűen azok az országgyűlési választások mutattak, amelyet a felszabadulás után hét hónapra, 1945 november elején tartottunk. Ezen a választáson a kisgazdapárt abszolút többséget kapott, a szavazatok 56%-át. A kommunista párt a szociáldemokrata párttal fej fej mellett haladt, a szavazatok 17%-át kapta, de a mandátumok közül eggyel több jutott neki és ezzel az ország második pártjává lett. A parasztpárt nem egész 8%-ot kapott. A kisgazdapárt mint az a választások előtti hetekben már világosan látszott, megkapta a parasztság szavazatának többségét ; mögötte állt a városi kispolgárok zöme és szinte kivétel nélkül mögötte gyülekezett a fasiszta, tőkés, nagybirtokos, reakciós tömeg. Jellemző, hogy Budapesten, ahol a felszabadulás előtt semmi komoly szervezete nem volt, a szavazatok felét kapta. A kommunista párt az országos átlagon felül kapott szavazatokat elsősorban Budapesten, ahol a nagyipari munkások több mint a fele szavazott rá, azután a bányavidékeken, ahol a bányászok túlnyomó többsége pártunkat támogatta (például Salgótarjánban az összes szavazatok 66%-át kapta' a kommunista párt). 28%-ot kapott pártunk Komárom megyében, ahol a tatai bányászok szavaztak ránk. Jellemző, hogy 28%-ot kapott pártunk a tisztára paraszti Csanád megyében, mint ahogy a Tiszántúl paraszt megyéiben, a »Viharsarokban«, az országos átlagot jóval meghaladó 24—25%-át