Századok – 1952

Tanulmányok - Rákosi Mátyás: Népi demokráciánk útja 24

NÉI'l DEMOKRÁCIÁNK ÚTJA 35 felszabadulás után fokozatosan az amerikai imperialisták szolgálatába lépett, akárcsak a kisgazdapárté. Természetesen ezek a vezetők sokkal szívesebben látták volna, hogyha Magyarországot az Egyesült Államok vagy Anglia csapatai szállják meg. Nagy többségük gyűlölte a Szovjetuniót és eleinte az angol imperialistákat kiszolgáló Labour Partyval tartott szoros kapcsolatot , annak utasításait es tanácsait igyekezett végrehajtani, majd később egyre inkább az amerikai imperialisták irányítása alá került. Ugyanakkor azonban a szociáldemokrata munkások és parasztok — ilyenek is voltak számosan az Alföldön — nagy többsége a felszabadító Szovjetunióval rokonszenvezett, helyeselte a munkásegységet, az egységfrontot a kommunistákkal, követelte a harcot az imperialisták, a fasiszta maradványok és a tőkés reakció ellen. Ebben a helyzetben a szociáldemokrata párt vezetőinek nagyrésze csakúgy, mint a kisgazdapárté, kettős játékot űzött. Kifelé, a tömegek felé a Függetlenségi Front, a demokratikus koalícó tagjaiként mutatkoztak, titokban, kézalatt azonban már az első naptól kezdve irányt vettek arra, hogy a kommunistákat kiszorítsák a hatalomból és a lehető legkisebbre csökkentsék befolyásukat a munkástömegekben. Ez a politika a szociáldemokrata pártban régi tradícióra nyúlt vissza. 1919-ben, amikor a munkástömegek a kommunista párt befolyása alá kerültek, az akkori szociáldemokrata vezetők zöme, hogy befolyásának egy részét megmenthesse és az adott pillanatban annál sikeresebben léphessen fel, látszatra elfogadta a kommunista követeléseket és úgy tett, mintha támogatná a Tanácsköztársaságot. Amikor pedig a helyzet válságosra fordult, akkor ugyanezek a vezetők hátbatámadták a proletárdiktatúrát és ezzel hozzájárultak bukásához. Ugyancsak régi tradíciója volt ennek a politikának, hogy a dolgozó tömegek sikeresebb megtévesztése és félrevezetése céljából a szociáldemokrata párt felváltva jobb és »bal« szárnyát tólta előtérbe. Ez a »balszárny« akkor lépett működésbe, amikor az a veszély fenyegetett, hogy valamely túlságosan nyílt és világos árulás következtében munkástömegei otthagyják. Ilyenkor ez az ál baloldal kapta azt a feladatot, hogy műellenzékieskedéssel, szóradikalizmussal megzavarja az elégedetlen tömegek tisztánlátását és tovább is szociáldemokrata befolyás alatt tartsa meg őket. A felszabadulás után ennek az álbaloldalnak megnőtt a jelentősége és a vele űzött manőverek nem egyszer minket is megtévesztettek: Ez a megtévesztés annál is inkább lehetséges volt, mert a szociáldemokrata vezetők egyrésze — akárcsak 1919-ben — valóban baloldali volt, azaz becsületesen kívánta és állta a kommunistákkal az egységfrontot, küzdött érte és ma is velünk van. Amíg a harc nem jutott döntő stádiumba, addig a szociáldemokrata vezetők inegjátszhatták azt a kettős szerepet, melyben a nyilvánosság előtt a kommunisták szövetségesei és a munkásegység híveiként, mutatkoztak, titokban pedig az imperialisták szekerét tolták és minden módon áskálódtak a munkásegység megvalósulása ellen. Mikor azonban a válság kiéleződött és színt kellett vallani, amikor a szociáldemokrata párt, katonai kifejezéssel élve, nyílt bevetésre került, mégpedig a dolgozó nép ellen került bevetésre, akkor vége volt a megtévesztő manővereknek : a munkástömegek felismerték igazi arculatukat és otthagyták őket, átléptek a kommunista pártba. Erre azonban a felszabadulás után csak 2—2% évvel került a sor. Addig a szociáldemokrata párt bizonyos fokig a második vonalban állt : a reakció az első 3*