Századok – 1952
Szemlék - H. Balázs Éva: Jobbágylevelek (ism. Vörös Károly) 262
SZEMLE 263 Mai olvasójához — és ez az a pont, ahol az eddig említett apróbb negatívumokkal szemben rá kell mutatni a kiadvány hatalmas pozitívumára. Forráskiadványt a mult rendszerek történetírása is készített, többnyire hatalmas és komoly kutatómunka árán. De ez a forráskiadvány csak a szakember, legjobb esetben az ugyan magasabb képesítésű, de nem szakember közönség számára készült. A dolgozó nép számára nem készültek forráskiadványok, az ö számára nem mutatták meg múltját. Ez persze nem volt véletlen. A százeztrholdas hitbizományok, és ugyanakkor a nyomorgó nincstelen parasztság ugyancsak százezrekkel mérhető tömegei korában ilyen kiadvány mindennél élesebb vádirat gyanánt leplezte volna le azt az elnyomást, melyben a parasztságnak már évszázadok óta része volt, -— ós mindennél élesebben mutatott volna rá a jelen elnyomatásra is. A népszerű forráskiadvány, mely felé ez a kötet teszi meg az első lépést, még sokat ígérő ós nagy fejlődós előtt áltó műfaja új történettudományunknak. A »Jobbágylevelek«-et, reméljük, még számos népszerű forráskiadvány fogja követni. Köztük remélhetőleg nem utolsó sorban egy olyan kötet is, mely a jobbágyok panaszos levelei után a kor jobbágymozgalmainak válogatott iratait fogja —- a középkori parasztháborúk kötethez csatlakozva — az olvasók elé tárni. »Ma, -— írja a szerkesztő a bevezetés zárószavaiban, összefoglalva a kötet tanulsá.gait — mikor felszabadult parasztságunk, vállvetve a munkásosztállyal, falun is építi a szocializmust, múltbeli életének, küzdelmeinek magismerése kétszeresen fontos. Ezek történetéből vált tudatossá egyrészt az, hogy parasztságunk mindig törekedett a szabadságra, másrészt az, hogy végső célját csak a munkásosztály vezetésével, a szocializmusban érheti el. A kötet anyaga így népünk mai harcait, politikai öntudatának elmélyítését is szolgálja«. -— Űgy gondoljuk, megállapíthatjuk, hogy jól szolgálja. VÖRÖS KÁROLY ;