Századok – 1952
Tanulmányok - Hatvany; E. Doris: A női- és gyermekmunka Magyarországon 1890–1914 között 209
A NÖI ÉS GYERMEKMUNKA MAGYARORSZÁGON 1890 ÉS 1914 KÖZÖTT 227 Az otthoni, a7 , ú. n. »izzasztó« munka területén, amelyet Marx és Engels oly élesen jellemeztek, a nők munkaviszonyai ugyancsak félháborítóak voltak. Az ilyen munkán dolgozó nők Magyarországon is szerfölött hosszú munkaidőt teljesítettek, túlzsúfolt műhelyekben, vagy saját otthonukban, rendkívül alacsony munkabér mellett. A Népszava már 1893-ban felhívta a figyelmet a konfekciós iparban uralkodó helyzetre, ahol a reggel 7-től este 8- vagy 9 óráig robotoló leányok 10-18 forintos havi könyöradományt kaptak.6 1 A munkaadó szempontjából az »izzasztó« rendszernek kettős előnye volt : a munkabérek olcsósága és hogy megszabadultak a munkások feletti felügyelet gyakorlásának szükségétől. Eerenczi Imre polgári szociológus, később a főváros tanácsa szociálpolitikai osztályának szakelőadója, tanulmányt írt az otthoni munkáról és a következőkben idézte az egyik ruha-. nagykereskedőnek ezzel kapcsolatos véleményét : »Nagy cégelmek nem kell üzemi gondokkal foglalkozni, hanem minden idejüket kizárólag az árúk terjesztésére fordíthatják.«6 2 Az otthoni munka leginkább a szabóiparban, a szűcsiparban, a cipőiparban, a fehérneműkészítésnél, és általában a ruházati iparban terjedt el. A cipésziparban, — amelyről sok adat áll rendelkezésre — Budapesten és környékén 11 500 munkás, köztük 450 nő dolgozott az otthoni munka különböző rendszerei szerint. Az otthon dolgozó munkásnőknek legalább 13 órát kellett naponta dolgozniok hogy a 15 koronás heti keresetet elérjék. »Egy otthoni munkás szobájában, mely nappali lakás, műhely és hálóhelyül szolgált az egész családnak, és a sitzen dolgozóknak, harmadrészannyi levegő-tér jut egy-egy emberre, mint például a Váci Cipőgyárban.« Ezek az üzemek kiszorították a versenyből a cipész kisipart, amelynek helyzete évről-évre rosszabbodott.63 A kisipari munkaviszonyokat az egészségügyi berendezések hiánya, a piszkos műhelyek, a fojtott levegő, a sötétség és nyirkosság jellemezte, mert az alacsonyabb lakbérek miatt a kisipari műhelyek legtöbbnyire pincékben voltak és így a kínzó robot károsabb hatású volt a kisiparban dolgozó munkások egészségére, minta nagy gyárakban folytatott munka. A fehérneműkészítésben kizárólag nők dolgoztak. Ebben az iparágban általános szokás volt, hogy egy ú. n. »mesternő« vette át a bedolgoztató nagykereskedőtől a munkát, és a saját lakásán dolgozó tanuló leányoknak, vagy kézilányoknak adta tovább. E mesternők legalább napi 10 órát, gyakran többet dolgoztattak. A tanulólányok fizetést nem kaptak, mert a bedolgoztató cég nem közvetlenül a kézilányoknak, hanem a mesternőnek fizetett. Tényleges keresetüket tehát nem ismerjük, csak annyit tudunk megállapítani, hogy a kézilányok bére fejében felvett összeg legnagyobb része a mesternő zsebébe került. E munkásnők között a rendkívül egészségtelen munkaviszonyok következtében igen elterjedtek a tuberkulózis és a szembetegségek. Az ülő életmód, az elégtelen és rossz levegőben eltöltött hosszú munkanap az emésztőszervek zavaraihoz, női betegségekhez és testi fejlődésük visszamaradásához vezetett. A sütőipar is példa arra, hogyan alkalmazták a munkaadók a nőket olcsó munkaerőként. A sütőmunkások szakszervezetének 191 l-es jelentésében 61 Népszava, 1893 dec. 1. ós újból Népakarat, 1895 jún.-21. 62 Ezt ós a következőt a Szakszervezeti Értesítő, 1908 dec. számi idézi. 63 A cipószkisiparról 1. a cipész ipartestület emlékiratát. OL. Kor. Min. 1897—2—31 847. 14*
