Századok – 1952
Tanulmányok - Elekes Lajos: A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban 93
96 ELEKES LAJOS Forrásaink nem határozzák meg, mikor merült fel Hunyadiban ez a gondolat. Ám hadviselésének jellege, későbbről ismert kijelentései, politikájának következetessége alapján jogos a feltevés, hogy már pályája kezdetén, török háborúinak első szakaszán ezt tekintette főfeladatának. Nem csupán Magyarország határainak védelmére, az ellenség távoltartására, hanem annak lehető visszaszorítására s végső soron : egész Európából való kiűzésére törekedett. Későbbi leveleiből, a pártjához közelálló források adataiból nyilvánvaló, hogy felismerte : a török visszaszorítása nem elszigetelt magyar ügy, hanem az összes megtámadottak közös érdeke. Felismerte, hogy a magyar nép érdeke összefügg a többi megtámadottak érdekével ; csak azzal együtt, annak részeként oldható meg. S felismerte, hogy a közös érdekek védelmében a közös ellenség ellen folytatott harc az emberi haladás ügyével esik egybe, annak védelmét jelenti. Szerinte a török -— a valóságnak megfelelően —- az egész emberi haladás főellensége, fő veszedelme volt, mert minden más nép leigázására törekedett s ahol befészkelődött, irtó-pusztító hadjárataival egész vidékek életét tette tönkre, felégette a házakat és földeket, elhajtotta az állatokat, rabszolgának hurcolta el az embereket ; a meghódított országok népét embertelen sorba taszította, életmódjukból, műveltségükből, nyelvükből kiforgatta, röviden : a haladás addig elért eredményeitől is megfosztotta. Hunyadi ezért tartotta szükségesnek á könyörtelen, megalkuvástalan harcot a török hódítók ellen ; ezért tartotta ezt a harcot az egész »kereszténység«, de különösen a közvetlen veszélyben forgó délkeleteurópai népek közös feladatának. Ezért hangsúlyozta, hogy a törököt nem elég megverni : meg kell törni, meg kell semmisíteni, vele nem lehet soha tartós béke. Azonban a töiök hatalmának megtöréséhez, a pusztítók Európából való kiszorításához sem Magyarország, sem a többi megtámadottak elszigetelt ereje önmagában nem elegendő ; ezért van szükség széleskörű nemzetközi összefogásra, melyben mindazoknak részt kell venniük, kiket a veszély ma fenyeget — de saját érdekükben részt kell venniük azoknak is, kik talán csak holnap fogják megérezni, ha az alkalmat elszalasztották. Hunyadi ezeket a gondolatokat legvilágosabban s legrészletesebben egy 1448-ban, Vitéz János tollával írt levélben fejtette ki. Tanulságos ennek szövegét alaposabban megvizsgálni, mert amellett, hogy a török veszély jellegének s nagyságának egyik legélesebb kortársi megfogalmazása, egyben az összefogás értelmének, szükségének is egyik leghatározottabb magyarázata.8 A levél a következőkben foglalja össze a török veszedelem, s a tennivalók lényegét : »Ha jól emlékszem, csaknem száz éve már, hogy a törökök támadó fegyverei Európa határaira törtek, megsértve istent és embert. Hamarosan leigázták, s egyik vereséget a másik után mérve rájuk, dölyfös csúfsággal romba, gyászba, szolgaságba döntötték, vallásában megrontották, pogány szokásokra, erkölcsökre, törvényekre, ocsmány nyelvük használatára kényszerítették Görögországot, Macedóniát, majd Albániát és sok más földet, • melyek puszta említése szánalmat ébreszt. Semmit sem hagytak épen, szent vagy világi dolgot, mondom, semmit, aminek tűzzel-vassal, rabigával, rémuralommal ártani lehet. Gyalázatba döntöttek mindent, amihez közel értek . . .« Majd a magyar nép szenvedéseiről szólva, ekként folytatja : ». . .Itt állunk, 8 A levelet ld. Schwandtner i. m. II. 52—54. o.
