Századok – 1951
KRÓNIKA - 585
krónika 6. Frankel Leó, a Párizsi Kommün magyar minisztere 7. Magyar Tanácsköztársaság. Előkészületben vannak a következő vezérfonalak: A magyar jakobinus mozgalom, Bem József, Stromfeld Aurél. Megyei előadói szakosztályokat állított fel, élükön megyei összekötővel. Budapesten és vidéken megszervezte az előadógárdát. A központi és vidéki szakosztályok felvették a kapcsolatot a tömegszervezetekkel (SZOT, MNDSZ, DISZ, stb.) az előadások megszervezésére. Az Előadói Szakosztály propagandát fejt ki a napilapok, folyóiratok, helyi sajtó, hangos híradó felhasználásával, mind Budapesten, mind vidéken, hogy az előadások a dolgozók legszélesebb rétegei köze jussanak el. Októberben indultak meg az előadások. Az előadások száma vidéken 57, Budapesten 46 volt. A hallgatóság létszáma vidéken 2670, Budapesten 2900. Volt azonban olvan megye, ahol még nem tartottak előadást. A megyei összekötők első értekezlete a munkának új lendületet adott. Ezen az értekezleten megtárgyaltuk az előttünk álló feladatokat: 1. Széleskörű propaganda megindítása országos és helyi sajtón keresztül, abból a célból, hogy Társulatunkat megismerjék. 2. A Párttal és a tömegszervezetekkel szorosabbra kell venni a kapcsolatot. 3. A szakosztályok nyújtsanak segítséget az előadások megszervezéséhez. 4. Biztosítani kell az előadók jó és alapos felkészülését. 5. Meg kell szilárdítani a megyei szakosztályok életét. 6. Fokozni kell az ellenőrzést. Ennek nyomán a novemberi hónapban már jobb eredményről számolhatunk be. Vidéken 229, Budapesten 61 előadás volt. A hallgatóság létszáma vidéken 14.000, Budapesten 2600. Ekkor már minden megyében volt előadás. Kimagasló eredményt értek cl: Komárom megye 52, Baranya 36, Hajdú-Bihar megye 15 előadással. Rossz munka folyt Szolnok és Tolna megyében november hó folyamán, ahol mindössze 3^—3 előadást tartottak. A megyei szakosztályélet is tovább erősödött és a legtöbb megyében szakosztályüléseket is tartottak. Egyre több cikk jelent meg előadásainkról a helyi sajtóban, Baranya, Borsod, Bács-KiskUn, Somogy és Fejér megyékben. Szakosztályaink komoly mértékben résztvettek a szervezés munkálataiban és minden szervezettel felvették a kapcsolatot. De egyben az egyik főhiányosság is megmutatkozott már ebben a hónapban. Az, hogy előadásaink nagyrészben falusi előadások voltak és háttérbe szorultak a városi és üzemi előadások. Így például Győr-Sopron megyében 22 előadás közül túlnyomóan községi, Baranya megyében 36 előadás közül mintegy 25 községi, Zala megyében 10 előadás közül majd mind községi volt. A másik főhiányosság abban mutatkozott meg, hogy az előadói szakosztály főleg az előadásod szervezésével foglalkozott, háttérbe szorult az a politikai, elvi, tartalmi munka, amely az előadások színvonalát hivatott emelni. Nem foglalkoztunk kellőképpen a helyi haladó hagyományok feltárásával, az előadók felkészültségével, az előadás stílusával és az előadásokat követő utóhatások felmérésével. December hó folyamán az előadások számának további növekedése mellett a fenti hibák kiküszöbölése területén komoly javulás volt észlelhető- December hónapban vidéken 288 előadást tartottunk 24.063 hallgatóval. Budapesten csökkenés volt: 11 előadás 1400 hallgatóval. Megyénként átlag 14 előadás volt, a hallgatóság átlagos létszáma előadásonként 70 főről 80-ra emelkedett. De a legkomolyabb javulást az előző hónapokhoz viszonyítva a megyei szakosztályok megerősödése és az elvi, szakmai munka területén értük el. Megyei szakosztályok megerősödése területén: A megyei összekötők a tömegszervezetekkel való kapcsolat kiépítése mellett biztosítani tudják kellő számban az előadókat és a megyei szakosztályértekezletek, amelyek általában rendszeresek, komoly mértékben foglalkoznak előadások szervezése mellett elvi, szakmai kérdésekkel is. így például Komárom megyében szakosztályértekezlet volt minta-előadással egybekötve. Az értekezlet foglalkozott az előadók felkészülésével és az előadások stílusával, a népszerű stílus kérdésével.