Századok – 1951
KÖZLEMÉNYEK - Barla István : A magyar szabadságharc vezetői és a bécsi októberi forradalom 443
a magyar szabadsagharc vezetői és a bécsi októberi forradalom 483 kézzel menni; és mondhatom a tisztelt képviselőháznak, hogy e nemzetben, annak azon rétegeiben, mit népnek nevezünk, van elhatározás és lelkesedés minden áldozatra; mondhatom, hogy gyenge szavamnak felhívására ezrenkint keltek fel a Duna mellett is úgy, mint a lelkesedést tapasztaltam a Tisza tájékán és mintegy 13—14 ezer emberrel és 24 ágyúval jelentem meg a táborban, hanem sem ezen sereg, sem más akármi nagyságú, vélekedésem szerint a körülményeknek változását, sem az elmulasztott alkalmat helyrehozni többé képes nem volt. Azonban mondjon majd ítéletet a história. Én azt elkerülhetlen szükségesnek tartottam azon egy feltétel alatt, hogy ha a hadvezérek által biztosíttatom arról, miszerint még eredménytelenség esetében is a legnagyobb valószínűség van az iránt, hogy hadseregünket elveszteni nem fogjuk, tehát mulaszthatlan szükségnek éreztem azt, hogy Bécsnek az ellenséges erőtőli megmentése megkísértessék; éreztem ezt először azért, mert úgy látszott, ha Bécs elesik, akkor kétségtelenül az ellenség, melly a jelentkező szabadságnak elnyomására alakíttatott össze, minden erejével Magyarország ellen forduland; ezt tehát, ha lehet, megelőzni szükségesnek tartottam. Másodszor úgy vélekedtem: ha Bécs elesik a nélkül, hogy Magyarország, melly az oct. 6.-i események következtében Bécs iránt némi hálával is tartozik, annak megmentésére még csak kísérletet sem tett volna: Bécs elestével az ellenség nemcsak maga, hanem Magyarország iránt ellenséges indulatra kényszerítendő Bécs népességével nevekedendő erővel szálland Magyarország ellen- És 3-or: Mert van a nemzetnek becsületében egy morális erő, mellyet fen kell tartani, csak ha talán a végelveszésnek árán nem tartathatik fen, fen kell tartani minden áron, mert az fejlesztheti ki a materialis erőnek is kétszeresítését és sokszorozását is, ha szükséges. A melly nemzet ezen kincset nem őrizte meg, annak alig lehet jövendője.8 8 Én mondhatom a tisztelt képviselőház előtt, hogy a körülményeket mind megvizsgálva, nehéz életemnek legnehezebb perczei s napjai közé tartozott azon egy pár nap, mikor a fölött kellett tűnődnöm, kimondjam-e a szót: „előre'' vagy ne? Minden körülményt egybevetve, a legfontosabb politikai okok által láttam magamat arra vezéreltetve, hogy előhaladást rendeljek. De miután a hadseregnek vezére oda nyilatkozott, hogy a siker lehetetlen, hogy a seregnek főtiszti kara nem szeret általtmenni a Lajtán, hogy ennek következtében a hangulat a seregben nem jó, és hogy annak lehetünk kitéve, hogy egész seregünket elvesztjük, bármi nehezen esett lelkemnek, azt mondtam, hogy elveszteni a sereget semmi esetre nem szabad, következőleg csak úgy fogom kimondani e szót, hogy előre, ha akad a főtiszti karban ember, ki azt mondja, hogy e véleményben nem osztozik, s hogy seregünk nem fog elveszni; akkor is ha legyőzetik. Értekeztem egyel is, mással is, valljon bizonyos-e, hogy ha az ütközetet elvesztjük, akkor ezen ütközettel seregünk is elveszne, és miután találkozott a tábori vezérkarban egyén, ki egy tervet nyújtott be arra nézve, hogy ha csatát találnánk veszteni, mert a csatáknak kimenetele isten kezében van, és nem dicsekedhetett senki avval, hogy mindég győzött, valószínűségnek látszik, hogy azért a sereget elveszteni nem fogjuk. És ezen egyén Görgey tábornok, ki azt mondta, hogy amint a körülmények állanak, nincs választás, hanem előre kell menni minden esetre; és én magamra vállaltam a nehéz felelőséget, és azt mondottam: kísértse meg tehát hadseregünk Bécsnek az ellenséges megszállástóli felmentését.89 Beszéde további folyamán ismertette Kossuth a csata lefolyását, dicsérettel emlékezett meg a sereg nagyrészének helytállásáról, ismertette az egységes honvédsereg megteremtésére irányuló intézkedéseket, megemlékezett Görgey fővezérré történt kinevezéséről, végül így folytatta: Én azon meggyőződésből indulva, miszerint a históriában is láttam Magyarországot sok háborúk, sok viszontagságok által környezve; de Magyarországnak egyetlenegy harczát. mellyet a szabadságért vívott, legyőzetéssel vívottnak nem láttam soha, hanem közönségesen holmi alkuk által láttám bevégezve, mellyek egyesekre talán személyes érdekből hasznosak voltak, s mellyeket a nemzetnek mindig felejteni kész nagylelkűsége helybenhagyott, és láttam azt mindenesetre, hogy bár hosszasak voltak a szabadságért vívott igazságos harezok. végig győzelemmel folytak; azon egy meggyőződést óhajtanám a nemzet kebelébe lehelleni, hogy akármi pará-88 V. ö. előbb, 478. I. 89 V. ö. előbb, 479. 1. 29*
