Századok – 1951
KÖZLEMÉNYEK - Barla István : A magyar szabadságharc vezetői és a bécsi októberi forradalom 443
•1(>l bart a istván szerkesztőségnek megküldeni.7 5 Kossuthnak a tisztikarhoz intézett beszéde minden szemet könnybe boríta, és én, ki beszédét annyiszor hallottam, azt mondom, illy velőre ható beszédet még nem mondott. A tisztikar lelkesedése annyira ment, hogy midőn Kossuín szobájáoi távoznéK, (a beszéd az udvaron volt) roppant éljenzésével őt ismét az ablakhoz idézé, s szűnni nem akaró éljenzések közt távozott tábori helyére.76 Ugyanerről a napról Kossuth is részletes tudósítást küldött Pestre, a Honvédelmi Bizottmánynak: Igen nehéz feladatot ruházott reám a bizottmány, midőn szavamtól fog függeni * annak elhatározása, benyomuljon-e seregünk Austriába, vagy nem. Mert e szónak kimondásától hazánk győzelme, vagy végveszélye függ. Békeffy alezredes azon hírével (mit bekötött szeme daczára szerzett tapasztalásaiból merített), hogy az ellenségnek 80 batalionja s 9000 lovasa van, nagyon lehangolta, nem a sereget, hanem a tiszti kart, míg mások kém tudósítások alapján erejét felére mondják, s ezen combinatiot látszik igazolni a szomszéd tartományokban dislocált katonaság össze számítása. Tegnap bécsbe , küldött provocatio alapján Kollmant Kis Martonba küldtem Bem tábornokkali találkozásra, combmáit operatio végett. Nem jelent meg. Bécs egészen cernirozva van. Ma új biztos kémeket küldék. Ma estére várt tudósításuk határozni fog. Annyi bizonyos, hogy October végén lévén, a táborozás tovább lehetetlen. Tehát vagy rögtön előre kell nyomulni, vagy téli szállásokra vonulni; de ezen utolsó annyit tesz, mint hadseregünket fe'ére devalválni, mert nagy része kevés időre szolgáló önkéntes, vagy felkelt nemzetőr, sőt még a székely ezred is feltételül kötötte ki, hogy télre otthon szállásoljon; s így e szót, „téli szállás" kimondani annyit tesz, mint semmivé tenni az erőt, mellyet nagy bajjal teremtettünk. Én magam 14,000 fegyveres embert hoztam magammal, de téli szállásra ebből nem marad több, legfelebb harmadfél ezer, s így a téli szállás annyit tesz, mint kimondani azt, hogy a mostani vonalt sem tartjuk meg, hanem Pozsonynak, Győrnek, Komáromnak és Sopronnak megrakására szorítkozandnánk Mosonvig előretolt őrszemekkel. Ezen négy pont felemésztené egész megmaradt seregünket, és sem itt nem vertük meg az ellenséget, sem na«y kínnal teremtett erőnkből csak egy embert sem fordíthatandunk más ellenség legyőzésére. Ez hát kimondhatlanul fontos körülmény, úgy hogy engem csak a bizonyos vesztésnek kilátása foghatna ezen alternatívára elhatározni. Windischgrätznek bitorló levele nagy meghökkenést okozott a tiszti kar egyik részében. Móga vezérrel Miklósfalván talákozván megmondottam, hogy a tisztek iránt tisztába kell jönnünk minden áron: jobb szeretem, ha fele elmegy, mintsem hogy az egész határozatlan és kétkedő maradjon; azért minden tiszttől nyilatkozatot kívánok. Ma reggel meghozták nagv részét a nyilatkoza'nak. A Würtembcrg-huiszáiok. va'amint azok is, kiknek őrnagyok Zichy, továbbá a Porosz gyalogezred, s még némelly mások határozottan, némellyek azonban kétkedőleg határozatlanul nyilatkoztak, mások quittirozásukat adák be. Ma reggelre összehivattam az egész tisztikart, szólottam előttök jogom s kötelességem szerint; felolvastam előttök az ide rekesztett nyilatkozatot, mellyet Windi=chgrätzhez készítettem, és többen quittirungiokat azonnal visszavették, a határozatlanok határozottan nyilatkoztak, s kevés kivétellel habozás nélkül fognak szolgálni. Moga tábornok betegsége miatt — mert valóban beteg — pensionálását kéri. Most igen rossz hatást okozna, ha az elhatározás perczében nem volna egy régi generálisunk sem, s azért maradásra kértem mc5 néhány nanig; megígérte. Holcse generális, kit egyébiránt sajnálok, mert derék és a seregben kedvelt vezér, uti levelét kéri, egyenesen kimondván, hogy Windischgrätzhez niegyen. Ezt meg nem engedem, tudtára adom, hogy ezt desertionak tekinteném, s reversalisát kivánandom, hogy sem hazánk ellen szolgálni nem fog, sem seregünk titkait fel nem fedezi. Te'ekyről. kit még ne;n láttam, mondják, hogy elmenni készül. Isten hírével. Ezekből átlátja a tisztelt bizottmány, hogy néhány generálisra van szükségünk. 75 A Windischgrätzhez intézett okt. 25-i manifesztum közismert; közli többek között Pap D. i. m. II. k. 183. s köv. 1. 76 Kossuth Hírlapja, okt. 29. sz.; Közlöny, okt. 31. sz.