Századok – 1951
SZEMLE - Norden; A.: A német monopolkapitalizmus (ism. Incze Miklós) 279
ALBERT NORDEN : A NÉMET MONOPOLKAPITALIZMUS (Lehren deutschet Geschichte zur politischen Rolle des Finanzkapitals und der Junker. Berlin, Dietz-Verlag, 1947.) Budapest, Szikra, 1950. 279 1. 1947-ben írta Norden a német monopolkapitalizmusról szóló könyvét, amikor a nemzetközi reakció ismét napirendre tűzte Németország szétdarabolását, amikor az amerikai és angol imperialisták felrúgták Potsdamban tett ígéretüket, hogy „demokratikus alapokon végérvényesen átalakítják Németország politikai életét...'' A megírás óta a könyv aktualitása még fokozódott. Azóta tömegesen bocsátottak szabadon háborús bűnös nemet monopoltőkéseket, Hitler tábornokait s napjainkban az amerikai imperialisták nyíltan fasizálják Nyugat-Németországot. Ugyanazt a szerepet szánják Németországnak, mint amikor hatalomra segítették a német monopóltőke helyreállításán és megerősítésén keresztül a fasizmust: a német népet a Szovjetunió és a népi demokráciák elleni új háborúra akarják felhasználni. Ezek a tények adnak különös aktualitást annak, hogy a szerző széles dokumentációval, eddig ismeretlen adatok és titkos okmányok felhasználásával bemutatja a német finánctőke és a nagybirtokosok áldatlan szerepét a német politikában. Norden történetileg vezeti végig, hogyan fejlődött kí a német imperializmus. A német nagyburzsoáziát és feudális hatalmasságokat képviselő császári kormány nemzeti üggyé emelte a német finánctőkések profitját, s pénzelte a Németország világuralmát hirdető pángermánokat; a finánctőkések érdekében álló imperialista terjeszkedési politikát nemzeti ellentéteknek igyekeztek beállítani Az imperialista Németországban különösen nagy szerepet játszott a hadiipari tőke. Ez az oka annak, hogy a Krupp-műveket (maga a császár is részesedett a Kruppművek profitjából) — a német hadiipar csúcsszervét — miért emelték nemzeti intézménnyé. A német-, külpolitikát a fegyverkirályok irányították — akik a gátlástalan sovinizmus zászlóvivői voltak és mindenáron a háború kirobbantására törekedtek, amikor érettnek tartották az időt arra, hogy a gazdasági hódításokat katonailag támaszszák alá. Norden leleplezi az őket kiszolgáló jobboldali szociáldemokraták áruló magatartását is. David, a hírhedt revizionista, mint a szociáldemokraták hivatalos szónoka a birodalmi gyűlésen már 1913 elején azt mondta: „Követeljünk nyitott kaput magunk számára a Balkánon, mert a BagcPad-vasút jogos német érdekeket képvisel, melyet nem szabad megzavarni". (50. 1.) Noske ugyancsak a birodalmi gyűlésen szállt síkra a szociáldemokraták nevében a német imperializmus gyarmati politikája mellett. Bernstein azt hirdette, hogy a szociáldemokrata nyugodtan „megjelenhet az udvarnál, hogy tisztelettel bemutatkozzék őfelségének". A szociáldemokrata parlamenti csoport 1913-ban megszavazta a hadügyi költségvetést. Ottó Braun — később a weimari köztársaság porosz miniszterelnöke — 1914 szeptemberében úgy akarta igazolni a szociál-soviniszták háborús politikáját, hogy arra hivatkozott: 11.000 szakszervezeti alkalmazott állása és a szociáldemokrata újságokba fektetett 20 millió márka forog kockán, ha a proletariátus át akarja alakítani az imperialista háborút polgárháborúvá. A pártban és szakszervezetekben a hadiállapotot arra használták fel, hogy mindenkit elnémítsanak, aki az imperialista politika ellen tiltakozott. Rámutat Norden 1918 mulasztásaira, arra, hogy a létrejött német köztársaság nem söpörte el a nehézipar és a nagybirtok urait, a pángermanizmus és a fasizmus támaszait, nem fosztotta meg a reakciót gazdasági bázisától, nem számolta fel az államapparátusban a reakciós bürokrácia maradványait, nem pusztította el a porosz militarizmust — tehát nem harcolt következetesen a reakció ellen akkor, amikor 1918 novemberében az egész dolgozó nép a forradalom oldalán, a proletariátus oldalán állott. Ehelyett Ebért miniszterelnök közvetlenül a forradalom győzelme után titkos egyezményt kötött a forradalom leverésére a császári főhadiszállással. A reakció szét akarta zúzni a német proletariátus balszárnyát. 1919-ben a Ruhr-vidéken munkásvérrel foj-