Századok – 1951

SZEMLE - Ember Győző: Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez (ism. Barta István) 263

264 SZEMi.k nyeznek. Erőteljes akciók indulnak meg a két legnagyobb igazságtalanság, az irtványföldeknek és a szőlőknek az úrbéri törvény hatálya alól történt kivétele ellen, más vidékeken az urasági erdők egyrészéhez való jogát igyekszik a parasztság tömegmozgalmak útján biztosítani. Rendszeressé válik mindenfelé az úgynevezett kisebb királyi haszonvételek, az ital- és húsmérés, vadászat, halászat, malomtartás stb. gyakorlása a parasztok által, megtagadják a vám- és vásárpénzfizetést s alig van olyan megye, amelyben a megmozdulások során a parasztok ne kerülnének összeütközésbe az államhatalmat képviselő hatóságokkal, sőt számos esetben az állam fegyveres erejével, a katonasággal is. Az államhatalomnak e megmozdulásokkal szembeni magatartása különösen éles megvilágítást nyer a kötet forrásanyaga segítségével, hiszen az akták túlnyomó része a minisztériumok, elsősorban a belügyminisztérium irattárából került ki. Bőséges az az anyag, amely Ember munkájában a magyarországi parasztság 1848-i osztályharcát dokumentálja, de talán éppen ez a körülmény emeli ki a munka egyetlen komolyabb hiányosságát is: azit t. i., hogy a kötet anyagában nem jutott hely olyan okmányoknak, amelyek parasztságunknak a 48-as vívmányokkal szembeni pozitív állásfoglalását is bizonyítanák. Így ugyanis az olvasó azzal az érzéssel teheti le a könyvet, hogy a magyar parasztság zöme általában idegenül, kisemmizetten, ellenségesen állt szemben a 48-as polgári forradalommal. A kötet címét a maga történetiségében értelmezve, belekívánkozott volna olyan anyag is, különösen az őszi, szeptember—októberi időszakból, amely bemutatta volna a parasztságnak lelkes megmozdulását a Bécs által veszélyeztetett forradami vívmányok és a haza védelmének ügye mellett. Ezzel kiegyenlítette volna a mostani anyag akaratlan, de érezhető egyoldalúságát. A gazdag anyag és szakszerű feldolgozás mellett érdeme Emb'er kötetének1

az is, hogy a forrásközlés eddigi általános gyakorlatától néhány pontban eltér és olyan közlésformát használ, amely az anyagot használhatóbbá, olvashatóbbá és a nem szakember olvasó számára is élvezhetőbbé teszi. Ilyen ritkábban, alkalmazott közlésforma az, hogy az egyes aktákat nem időrendben, sorszámozva közli, hanem, magyarázó, összekötő szöveg keretébe illeszti be. Ugyancsak az olvashatóságot segíti elő az is, hogy elhagyja az iratok formális bevezető és befejező részeit, s nem közli azokat a részeket sem, amelyek a szóbanforgó tárggyal nincsenek kapcsolatban. De talán a leghasznosabb, s ebben a korban már aggályok nélkül alkalmazható gyakorlata az, hogy szakít a betűhív közlés merev alkalmazásával, nem tartja meg a helyesírási hibákat és következetlenségeket, megtartja ellenben azokat a nyelvi sajátosságokat, amelyek a kor, vagy a vidék és a nép jellegzetességei. Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a gyakorlatnak a fontosságát akkor, amikor államunk kultúrpolitikája nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a tudományt — a történettudományt az elsők között — minél közelebb hozza a dolgozó néphez. Ember könyve gazdag anyagot tár fel, jó elrendezésben és szakszerű, de mindenki számára érthető feldolgozásban. A szakma munkásaira s a történeti érdeklődésű olvasókra vár az a feladat, hogy ezt az anyagot hasznosítsák mind az új magyar történettudomány továbbfejlesztése, mind a dolgozó magyar nép történeti és politikai tudatának erősítése s harcának támogatása érdekében. BABTA ISTVÁN