Századok – 1951

KÖZLEMÉNYEK - Kovács Endre: Mickiewicz és a magyar szabadságharc 197

MICKIEWICZ ES A MAGYAR SZABADSÁGHARC Mickiewicz emberi és költői nagyságának megértéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy forradalmi publicisztikáját megismerjük. A golgári történetírás mostohán bánt e téren is a nagy lengyel hazafival: a költő társadalmipolitikai munkásságát, ennek haladó tartalmát szándékosan elhallgatta, s ezzel a szűkebb irodalomtörténet érdeklődési körébe szorította Miokiewiczet. Csak most, a népi demokratikus Lengyelországban nyílott mód arra, hogy a dolgozó nép teljes egészében megismerje a költő egész munkásságát, melyben nem utolsó helyet foglal el a szóban és írásban kifejtett politikai jellegű tevékenység. A publicisztika nem volt mellékterméke a költő alkotómunkájának, hiszen életének bizonyos szakaszát teljesen kitöltötte, mintegy felváltotta a művészi alkotások sorát. Nekünk, magyaroknak, különösen sokat jelent az ő for- ^ radalmi újságírása, hiszen szabadságharcunk iránti rokonszenve, a magyar nép függetlenségi küzdelme iránt táplált forró együttérzése éppen publicisztikájában kapott rendszeresen hangot. Az európai népek szabadságmozgalmaihoz fűződő mély rokonszenv nem 1848 viharos tavaszán fogant meg a nagy lengyel költőben; tulajdoniképpen egész korábbi élete a nemzeti szabadságeszme iránti hűségének volt kifejezése. Már mint gyermek észrevette három részre szakított hazájának szomorú helyzetét, hallott a litvániai hazafiak többszöri felkelési kísérleteiről s amikor a wilnai egyetemre kerül, ő lesz vezetője a hazafiasan gondolkodó lengyel ifjak titkos egyesületének. A wilnai egyetemről és a kownói szerény tanítói otthonból a cári börtönbe kerül. 1823-ban leplezte le a cári rendőrség a lengyel „filomat"-ok titkos társaságát, aminek következményeként a költő egy félévi börtön után oroszországi számkivetésbe vonult. Tulajdonképpen már a cári börtönben edződött a szabadság eszméjének rendíthetetlen harcosává: az álmodozó, puha Gusztáv helyett a börtönben választja irodalmi eszményéül a kemény és harcos Konrád Wallenrodot. 1824-ben, a börtönből szabadulva, cári parancsra Pétervárra indul. Az oroszországi tartózkodás elmélyítette irodalmi és politikai nézeteit, megismerkedik az orosz tudósokkal, írókkal. A forradalmi eszmékkel telített orosz ifjúság meleg lelkesedéssel ünnepli a lengyel költőt és a dekabristák, köztük Rylejev és Besztuzsev, barátságra lépnek vele. A cári parancs meszszire űzi a dekabrista szervezkedés színhelyétől, Pétervárról, de a dekabristákhoz való vonzódása meglátszik későbbi irodalmi alkotásain, mint ahogy rajtahagyja nyomát egész munkásságán a Puskinnal szövődő meleg barátsága is. 1829 tavaszán hagyta el Oroszországot s Németországon keresztül Olaszországba igyekezett. Az orosz néppel és a haladó orosz értelmiséggel való találkozása hatalmas gazdagodást hozott az életébe. A cári tiranniát meggyűlölte, de megszerette egy életre az orosz népet és harcos társakra lelt az orosz költők, írók soraiban, akikkel most már közösen akar harcolni a közös elnyomó ellen. Verseiben a tavaszt hirdeti és mint Petőfi, ő is szívesen idézi maga elé azt a nagy napot, amikor a zsarnokság láncaitól megszabadult nemzetek lestvéri ölelkezésben találkoznak. Forradalmárhoz méltó szenvedélyes-