Századok – 1951
TANULMÁNYOK - Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata 30
114 ESZiE TAMÁS tartozik, a telkiben ás а földesurak semmi nemű praetextus alatt ne aggraválják". A hadak szükségére azonban a feleség isi tartozik élelmet adni, mert a jobbágy-katonának „eledellel a maga házánál is élnie kellene". A földesúri birtokom élő nagycsaládot tehát a katonáskodó családtag a közterhek alól részben, a földesúri terhek alól pedig egyáltalán nem mentesítette. A jobbágyokat — a vitézeket és az otthonimaradottakat — Rákóczi rendelkezése nem elégítette ki. A katonák elkeseredve emlegették, hogy ,,ha a gazda táborban vagyon, a fiát otthon hajtják; ha a fia van a hadban, otthon az apját szolgáltatják".29 5 A parasztok szentül meg voltak győződve arról, hogy a földesurak és az uradalmak prefektusainak mesterkedése van Rákóczi rendelkezése mögött, s midőn munkára hajtották őket, ezután sem engedelmeskedtek. „Ha mutatom Nagyságod arrul való kegyelmes pátensét, — jelenti Hadady István somlyói udvaribíró a fejedelemnek — arra csak azt mondgyák: csak ti kértétek arra a méltóságos fejedelmet, de ő nagysága azt nem kívánnya4'. íme, itt az első nyoima a jobbágy-földesúri ellentét kiélesedésének, mely ettől az időtől kezdve naponkét fokozódni fog. Rákóczi a maga birtokain érvényt szerzett a katonáskodó jobbágy szűkebb családját — feleségét és kiskorú gyermekeit mentesítő szabálynak, de a földesurak annál kevésbbé. A maguk jószántából, Rákóczi nélkül, aligha mentek volna egy lépéssel is tovább annál, amit a császár rendelete is megadott a hadbavonult parasztok számára: hogy házukat a beszállásolástól, házoknépét a szekerezéstől felmentette.291 1 Rákóczi tehát ura maradt Breznában adott szavának. Mikor a jobbágyság kérdését rendezte, a katonáskodó jobbágyok felszabadításában és a telkükön maradó jobbágyok védelmében elment addig a határig, ameddig a nemesi vezetésű szabadságharc főnemes vezére elmehetett. Rendeletei a magyar jobbágyság történetének szép emlékei. Legfeljebb azt hiányolhatjuk bennük, hogy Rákóczi most — mindjárt a felkelés elején — nem adott olyan világos nyilatkozatot a mindvégig kitartó jobbágy-katonák megjutalmazására nézve, mint öt évvel később a sárospataki gyűlésen, ahol a földesúri hatalom alól való felszabadítást, földet és haijduvárosi szervezetet ígért azoiknaik a jobbágyoknak, akik a háború végéiig /fegyverben maradnak.297 Ilyen nyilatkozatot azonban nem tehetett, mert elidegenítette volna magától a most már tömegesen csatlakozó nemességet. Helyzete ebben a kérdésben is nehéz volt: egyfelől a parasztok szorongatták a mentességnek a nagycsaládra való kiterjesztéséért, másfelől a birtokos nemesek igyekeztek minél többet lefaragni a szűkebb család számára juttatott kiváltságokból. Még egyezteti a két szembenálló tábor érdekét, s középen áll kettejük között, de már érezhető a nemesség befolyásának a jobbágyok kárára való érvényesülése. E nagy feszültségben a kuruc szabadságharc belső ellentmondása tükröződik. A fejedelemnek a jobbágykérdést az ország jobbágyszolgáltatásokra épített gazdasági rendje érdekében is szabályoznia kellett. Szeptember 20-án a kisvárdai uradalomban nem lehetett hozzákezdeni a szántáshoz, mert a jobbágyok nem engedelmeskedtek a tiszttartó parancsainak: .,A jószágba hajdúkat, ispányokat kiküldvén jobbágyok hajtására, őket semmiképpen be nem hajthatták, sőt reájok támadván, futva kellett szaladniok, amint több úri, fő- és nemesi rendek jószágaiban ie az akkori üdőbem való fegyverkezés 2911 „Kies Mihály főkapitány uram keze alatt gyűlt egy néhány seregbeli katonák" keltezetlen panasza. (O. L. Radvánszky-lt. III. о. 43. es. 42. sz.) 298 Eszterházy Pál említi „ő Fölsége pátens parancsolattyát" a tamasiak számára 1702. júl. 23-án adott oltalomlevelében. (A Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában: 2 r. 1. III. 5.) 297 Az 1708. dee. 18-án tartott sárospataki gyűlés 9. statutuma. (Thaly, Gróf Eszterházy Antal kurucz generális tábori könyve. 1706—1709. Bp., 1901. 286.)
