Századok – 1950

Tanulmányok - Elekes Lajos: Hunyadi hadserege. 85

HUNYADI HADSEREGE 91 kevésbbé fejlett magyarországi viszonyok elbírálásánál figyelembe kell vennünk. A magyar hadtörténet 15. századbeli problémáit vizsgálva, a fentebb vázolt általános törvényszerűségeken belül azokból a sajátosságokból kell kiindulnunk, melyekre a keleteurópai nemzetek kialakulásával kapcsolatban I. V. Sztálin mutatott rá: „Kelet-Európában... a nemzetek kialakulásának és a feudális feldaraboltság felszámolásának a folyamata időben nem esett egybd a központosított államok kialakulásának folyamatával. Magyarországra, Ausztriára, Oroszországra gondolok itt. Ezekben az országokban még nem volt kapitalista fejlődés, lehet, hogy csak csírájában volt meg, viszont ugyanakkor a törökök, mongolok és egyéb keleti népek támadásai elleni védekezés érdekei haladéktalanul központosított államok kialakítását követelték, amelyek képesek arra, hogy a támadás erejét megtörjék." 7 A Hunyadiak kora: kísérlet a centralizált monarchia megteremtésére. A kísérlet alapja itt is, mint mindenütt, az árutermelés fejlődése: azoknak az elemeknek jelentkezése (ha nem is megsokasodása), melyek „mindenekelőtt azt követelték, hogy szűnjön meg az örökös, esztelen háborúskodás, a hűbérurak viszálya." Magyarországon a 15. században ezek az elemek még igen gyengék voltak, de törekvéseiknek nyomatékot kölcsönzött a külső fenyegetés, a török veszély fokozódása, ami az anarchia felszámolását, a központosítás kísérletét, az erre alkalmas haderő megteremtését „haladéktalanul követelte". Ezért itt a centralizációs kísérletek szükségképpen a török elleni védekezés jegyében, s megfordítva: a törökkel szemben komoly ellenállásra képes haderő megteremtését célzó törekvések a feudalizmus centrifugális erőivel, elsősorban az anarchia legfőbb megtestesítőivel, a nagyurakkal vívott harcban alakultak — és csak így alakulhattak ki. Ezekután a vizsgált kérdés lényegét röviden abban összegezhetjük: alkalmas volt-e a magyar haderő Hunyadi előtt a török elleni védelem s a centralizáció összefüggő feladatainak megvalósítására? — ha nem, azzá vált-e (és mennyiben vált azzá) Hunyadi idejében? Közeledett-e (s ha igen, miben közeledett) a seregszervezésnek és a hadviselésnek ahhoz az új, fejlettebb típusához, melyet a haladottabb országok viszonyainak áttekintése során figyeU hettünk meg? A továbbiakban ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni. • A századeleji magyar haderő a fejlődésének tetőfokára ért feudális társadalom terméke; összetételében, szervezetében, működésében hű tükörképe a társadalomnak, mely létrehozta, összetételében a nemességnek kifejlett feudális társadalmakra jellemző hadviselési monopóliuma jut kifejezésre. Szervezeti felépítése az uralkodó osztályon belüli erőviszonyokat: a nagybirtokosok, főurak és főpapok óriási túlsúlyát mutatja. Utőerejének zömét ezek bandériumai, jórészt nehézpéncélzatú, lovagi fegyverzetű csapatai jelentik, melyeket a zászlósoknak jövedelmeik arányában kellett — vagy kellett volna — kiállítaniuk. A nemességnek az a (számában egyre csökkenő) része, mely nem tartozott a nagyurak familiájába, általános felkelés esetén a megyésispánok vezetésével vonult hadba — amikor bevonult. A nemesi felkelőcsapatok harci értéke jóval kisebb volt, mint a bandériumoké, egyéb okok — így összehívásuk s egybentartásuk nehézségei — mellett a katonai gyakorlat hiánya s felszerelésük gyengébb volta miatt is. A feudális hadviselés, fejlődésének csúcsán s hanyatlásának kezdetén, egyre bonyolultabb s drágább védőfegyverzetet alkalmazott — ez figyelhető meg a páncélrészek kidolgozásában s az egész felszerelés elnehezedésében — s ennek megszerzése kisebb birtokosok számára jóformán lehetetlen volt. így a megye' nemesség zöme ' Művei V. 33—34., v. ö. IX. 176. (oroszul); idézve Bazilevics i. m. 92., 100.