Századok – 1950

Tanulmányok - Réti László: A Bethlen-Peyer paktum. 37

«70 BÉTI LÁSZLÓ „1. A Bethlennel kötött paktum aláírói nem maradhatnak tovább a párrvezetőség tagjai. 2. Mondja ki a bizottság, hogy helyteleníti a párt koalíciós politikáját és hogy a párt köteles a közeledő községi választásokon önálló listával fellépni. 3. A pártból az Internacionálé tanácsa dacára kizárt elvtársakat vissza kell venni a pártba. Jövőben senkit ne zárjanak ki, aki ellenzéki elveit a párton belül terjeszti és ezek megvalósításáért a párt keretei között demokratikus módon küzd. 4. A vezető párttestületeket ezentúl ne úgy állítsák össze, hogy a küldötteket a párt és szakszervezeti központi szervek kinevezik, hanem demokratikus választások alapján. 5. Minden fontosabb pártkérdést a vezető párttestületek elé kell terjeszteni."10

0 Ezeknek a követeléseknek az elfogadása és megvalósítása a peyerizmus végét jelentette volna a magyar szociáldemokrata pártban. Természetes, hogy a II. Internacionálé megbízottai, a kautskyak és bauerek ilyesmibe nem mehettek bele. Kijelentették, hogy ők nem határoznak és utasítanak, hanem csak tanácsot adnak: ,,A bizottság.. . nem volt hajlandó vitába bocsátkozni a kérdések felett, mert nern találta magát illetékesnek, hogy egy tárgyalás alapján véleményt mondjon a párt egyik életbevágó kérdéséről és hogy véleményét ráerőszakolja a pártra.'10

1 A Népszava ugyancsak rendkívül nagy súlyt helyezett arra, hogy a bizottság tárgyalásairól szóló beszámolóiban kihangsúlyozza, hogy az csupán tanácsadó szerv, nem szólhat bele a magyar párt belügyeibe. Peyerék nyilatkozatot adtak, amely szerint: „A magyar pártvezetőség egy bizonyos idő óta már nem tartja magára nézve kötelezőnek a Bethlen-kormánnyal 1921-ben a helyzet kényszere alatt kötött úgynevezett paktumot."10

5 Érdemes ezt a nyilatkozatot összehasonlítani Farkas és a többiek nagyhangú kijelentéseivel, amelyek szerint, a paktumot „soha egy pillanatig sem" tartották magukra nézve kötelezőnek. ' Végül is a bizottság befejezte tanácskozásait a fenti megállapításokkal és azzal a jámbor óhajjal, hogy szűnjenek meg a „torzsalkodások". Peyerék ígéretet tettek a bizottságnak, hogy a kizártakat visszaveszik, az ellenzéknek nagyobb agitációs szabadságot adnak és újabb kizárásokat nem eszközölnek. Persze egy pillanatra sem gondoltak arra, hogy ezeket az ígéretekét betartsák. Még jóformán be sem fejezték a bécsi tanácskozásokat, amikor a Népszava már minősíthetetlenül aljas módon denímciálta az ellenzéket. Az Építőmunkás Szövetségből kizárták 11 ellenzéki munkást és amikor azok a tagság védelme alatt bementek a szövetség székházába, rendőri segítséggel távolították el őket onnan. A Népszava pedig így elmélkedett az ellenzéki mozgalom „hátteréről": „Az Építőmunkás Szövetség központi vezetősége teljes mértékben tisztában van azzal, hogy honnan és kik fűtik ezt az ... akciót."10

3 És hogy semmiféle félreértés ne lehessen, hogy a denunciálás teljesen közérthető legyen, a Népszava következő száma kifejtette: „A jóhiszemű békétlenkedők felé is volna egy szavunk. Vigyázzanak, nehogy jóhiszeműségük mögé bújva belopakodjék a szakszervezetekbe és a pártszervezetekbe a bolsevista agitáció, vigyázzanak a munkások, ne engedjék megmételyezni magukat a rágalmaktól és veszedelmes jelszavaktól."10

4 A Bécsben vállalt kötelezettségek betartásáról tehát egy pillanatig sem volt szó. Peyerék folytatták a kizárásokat és denunciálásokat, folytatták a 10

° „ítéljen az Internacionálé!", Bpeet, 1925, 4. o. 101

U, o. 5. o. 1,5 Zweiter Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale, 111. о. 1,5

Népszava, 1925 jan. 29. Kiemelés az eredetiben. R. L. 104

Népszava, 1925 jan. 30.