Századok – 1950
Tanulmányok - Réti László: A Bethlen-Peyer paktum. 37
A BETHLEN—PEYER PAKTUM 56 ' Ezzel szemben azt látjuk, hogy már ekkor is, mint később, mindig Bethlen volt az, aki a paktum minél több részletét nyilvánosságra akarta hozni és a szociáldemokraták voltak azok, akik a titkosságot őrizték. Így Bethlen már 1921 december 23-án nyilatkozott a megállapodásról. Nyilatkozata az összes lapokban megjelent, ezért a Népszava is kénytelen volt, egyelőre minden kommentár nélkül, közölni. A nyilatkozat a többi között ezeket mondja: „A kormányelnök nyilatkozata a szociáldemokrata munkásság küldötteivel való tárgyalásokról. A „Magyar Távirati Iroda jelenti: Bethlen István gróf miniszterelnök a „Magyar Távirati Iroda" munkatársát tájékoztatta azokról a tárgyalásokról, amelyek a kormány és a magyar szociáldemokrata munkásság kiküldöttei között december 8-tól 21-ig több napon át tartottak. A tárgyalások kiinduló pontja az volt, hogy a magyar szociáldemokrata munkásság hivatalos képviselői és orgánumai a nyilvánosság előtt ismételten hangsúlyozták, hogy a szociáldemokrata munkásság az ország érdekeit a maga érdekeivel azonosnak tekinti és a nemzet újjáépítésének történelmi nagy munkájában kész teljes erővel és áldozatkészséggel résztvenni... A tárgyalásokon sikerült oly egyetértést teremteni, amely a fölmerült kérdéseknek kölcsönös megnyugvást előidéző módon való megoldását lehetővé teszi és sikerült oly megállapodásokat létesíteni, amelyek a magyar munkásságnak az ország újjáépítésére irányuló munkába való bekapcsolását teljes mértékben biztosítják." Két nappal később a Népszava végre nyilatkozott a tárgyalásokról. Ez a megnyilatkozás tipikus példája volt mindannak a későbbi ködösítésnek és mellébeszélésnek, amit a szociáldemokrata párt a paktum körül folytatott. Nem ismerteti a megállapodás szövegét vagy tartalmát, hanem azzal dicsekszik, hogy a megegyezés következtében újra lehet pártnapot tartani. Általában akkor is, később is, inkább csak arról beszélnek Peyerék, hogy7 mit kaptak a kormánytól és lehetőleg hallgatnak arról, hogy mit adtak mindezért cserébe. Ez a cikk így számol be erről: „A panaszok tárgyában hosszú tárgyalások folytak a miniszterelnökkel és az egyes panaszok szerint illetékes szakminiszterekkel és referensekkel. Az orvoslás maximumát nem lehetett elérni, a részletek azonban nem voltak elutasíthatok, mert több ezer ember szabadságáról, szenvedéseik megszakításáról volt szó, a szakszervezetek működésének biztosításáról, elrekvirált helyiségeik, vagyonuk részeinek visszaszerzéséről, a bányák katonai felügyeletének megszüntetéséről, a bányamunkások költözködési szabadságának a biztosításáról, politikai gyűlések tarthatásáról és a pártszervezetek tevékenységének megkezdhetéséről. Mindez tökéletlenül, csak részben került ki a tárgyalások kohójából, de a kétéves régi állapothoz képest a feszültség olyan enyhülés, amelyet nem nélkülözhet mozgalmunk."4 8 Persze azért az ellenszolgáltatások kérdését sem lehetett teljesen elkerülni. Minden józanul gondolkodó ember rájöhetett arra, hogy Bethlen nem önzetlen szerelemből tette ezeket az engedményeket. A polgári lapok pedig tele voltak találgatásokkal, hogy vájjon mi is lehetett a szociáldemokraták ellenszolgáltatása. Kitérni a kérdés felvetése elől tehát nem lehetett. A Népszava így oldotta meg ezt a kényes feladatot: „Az ellenszolgáltatás, — amire annyian kíváncsiak, — nem egyéb, mint a harc a háborúval tönkretett magyar népért, tehát a munkásság érdekeiért, védelmezni a párt szervezett erejével. Nem a kormánynak, nem a kurzusnak szolgálni, hanem védekezni a dolgozó nép további kifosztása ellen, további éheztetése és megnyomorítása ellen. Nem szabad elfelejtenünk, hogy itt nincs progresszív adózás, hogy itt minden teher a kozások maradjanak bizalmasak. Ezt azzal indokolták, hogy tömegeikkel szemben ilyen módon könnyebben érhetnek el eredményeket és politikai működésük szabadabb lehet," Magyarság, 1925 jan. 1. Kiemelés az eredetiben. R. L. " Népszava, 1921 dec. 23. 48 Népszava, 1922 jan. 5.