Századok – 1950
Krónika 462
SZENTPÉTERY IMRE 1878-1950 Életének 72. évében távozott körünkből a történeti segédtudományok kiváló kutatója. Emlékét félszáz esztendős kutatói és nevelői munkásságának eredményei flrzik. Nagyhírű kritikai jegyzékében Árpád-kori történetünk legfontosabb forrásanyagát szabadította meg a hozzátapadó tévedésektől és hamisításoktól Oklevéltani munkáival mintaszerű közléseivel s kritikai tanulmányaival európai nevet érdemelt ki. Oklevéltani naptárát mindenütt használják, ahol latin nyelvű oklevelek kutatásával foglalkoznak; kronológiáját, oklevéltanát forgatják egyetemeink történész-hallgatói. Tanári működése során történészek százait nevelte a források szeretetére. Kiváló ezakemberek sora került ki szemináriumából. Tanítványai az ő útmutatásai nyomán emelték európai színvonalra a történelmi segédtudományokat, az oklevéltant, pecséttant, írástörténetet; ezeknek az eredményeknek alapján indulhatott meg a kutatás egy sereg új irányban, a hivataltörténet, a levéltártudomány és a rokon tudományágak területén. Kutatói és nevelői munkásságával alapot teremtett kedvelt tudományainak további fejlesztésére s ezen keresztül egész történetírásunk gyarapítására, kutatógárdánk szakmai fegyverzetének, felkészültségének erősbítése útján. Munkáját csak népi demokráciánk fejlődő, újjászülető tudománya méltányolta érdeme szerint. Ennek jele volt az általános tisztelet és megbecsülés, mely mindenfelől, s elsősorban tudományos c'etünk irányító szervei: a Tudományos Tanács, illetve az újjáalakult Akadémia részéről vette körül ö maga, haláláig friss és eleven érdeklődéssel az igazi szakember örömével látta tudományunk újjászületését. Látta a munka megbecsülésének, a tudományos kutatások tervszerű irányításának, szervezett és nagyméretű támogatásának óriási perspektíváit я máris jelentős eredményeit. Látta, s igaz szakember módján — az egyetlen méltó módon — válaszolt rá: nagy tudását, tapasztalatait, hanyatló életének maradék erejét országunk építésének, új tudományosságunk kialakításának szolgálatába állította. Nagy művének, a kritikai jegyzéknek folytatása mellett további kiadványok tervével foglalkozott. Résztvett a történettudomány Ötéves tervének előkészítésében, s különösen a kiadványi résznél értékes tanácsaival, közreműködésével támogatta azt. Az egyetemen nagy és eredményes munkásságot fejtett ki; jelentős érdeme volt abban, hogy az újonnan megindított levéltáros szak első növendékei kiváló szakmai felkészültséggel kezdhették pályájukat, új, komoly ígéretet jelentő kádereket adott megújuló tudományunknak. Ügyszólván haláláig dolgozott. Váratlan elhúnyta megakadályozta munkájának folytatásában s abban, hogy az eredményben, neveltjeinek munkájában, a levéltári kutatómunkának, a történeltni segédtudományoknak új alapokon, s napról-napra jobban megmutatkozó kibontakozásában gyönyörködjék. — De nem élt és nem dolgozott hiába. Tovább folyik a munka, melynek megindításában jelentős része volt. Fejlődik, gazdagodik az új tudomány: szocializmust építő demokráciánk igazi tudományossága, mely a forrásanyag teljességére fog építeni s annak teljes és igaz kritikai elbírálását adja. Szentpétery Imre emlékét kegyelettel őrizzük, s akkor őrizzük méltón, ha folytatjuk munkáját, ha szünet nélkül igyekszünk történetírásunkat egyre magasabb szintre fejleszteni. ELEKES LAJOS