Századok – 1950

Szemle - H. Haywood: Az amerikai négerkérdés (ism. Haraszti Éva) 456

464 SZEMLE erőtartalékot, mellyel meggátolhatja a munkások szervezkedésének fejlődését és amelylyel ellentétet szíthat a néger és a fehér munkás között. H. Haywood úgy találja megoldhatónak az amerikai négerkérdést, ha úgy tekintünk rá, mint egy elnyomott nemzet problémájára. „Az Egyesült Államok határain belül és egyetlen központi kormány hatáskörében nem egy, hanem két nemzet él: egy uralkodó fehér nemzet angolszász oligarchiával és egy alárendelt fekete nemzet ... A néger amerikai. Teremtménye mindazoknak a társadalmi és gazdasági harcoknak, amelyek Amerikát kialakították. De a néger különösfajta amerikai, mert elnyomatása különválasztotta az uralkodó fehér nemzettől. A körülmények nyomása alatt a néger nép kifejlesztette a nemzet minden jellemző vonását." (131., 132. 1.) A szerző utal arra, hogy a négereket nem szabadította fel sem az 1776-os forradalom, s teljesen az 1861—1877-es „második amerikai forradalom — a polgárháború és újjáépítés" sem. Az első amerikai köztársaság a rabszolgaság intézményével kizárta a néger rabszolgát, — abban az időben az ország lakosságának egyötödét — a Függetlenstgi Nyilatkozat hirdette „elidegeníthetetlen jogok"-ból. A rabszolgaság kérdését, — mely Marx megállapítása szerint 'az amerikai történelem hajtóereje volt egy fél évszázadon keresztül — elodázták. A négerektől megtagadták azokat a jogokat, amelyeknek kivívásához maguk is hozzájárultak: a forradalmi hadseregben 5000 néger harcolt. A négerek & polgárháború után sem nyerték el teljesjogú állampolgárságukat, — bár e „befejezetlen forradalom" felszabadította őket a rabszolgaság alól. Azonban a négerek ismét csak a teljes szabadság küszöbéig jutottak el: föld nélkül maradtak, „kiszolgáltatva a korábbi rabszolgatartók kegyének." De helyzetükben „minőségi változás" állt be. A rabszolgaság megszüntetése megnyitotta útját a négerek osztálytagozódása felé. Osztályrétegződésük ugyan lassan ment végbe, de a folyamat, előrehaladását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy míg a néger nép a rabszolgaságból való felszabadulása után szinte csak paraszttömegekből állott, a XX. század elejére átalakult a modern kapitalista társadalomra jellemző osztályokká. H. Haywood megállapítása szerint az osztálykülönbségek kifejlődése volt „a fő tárgyi előfeltétele annak, hogy a néger elnyomott nemzetté váljék." Az imperializmus időbeni haladásával egyre fokozódik az amerikai burzsoázia kizsákmányoló osztályuralma. Ennek eredményeképpen a négereket még inkább kiszorították a „demokratikus vívmányokból" és még nagyobb elszigeteltségbe kényszerítették. A négerellenes „faji mítosszal", a „fehér felsőbbrendűség" gyűlöletes mítoszával éleszti és tartja ébren — ma fokozottabban mint valaha — a reakciós uralkodóosztály a faji üldöztetést. Helyesen mutat rá a szerző, hogy ez a nemzeti elnyomás különleges formája és módszere az Egyesült Államokban. Ezért a négerkérdés, mely egy elnyomott nemzet szabadságra törő problémája az imperializmussal szemben, nem oldható meg másként, mint a négerek teljes nemzeti létének kifejlődése útján. A szerző a néger szabadság kérdését a szocializmus megvalósításáért folytatott harc egyik előfeltételéül állítja be. Ugyanakkor azonban leszögezi, hogy az Egyesült Államok néger lakosságát a kizsákmányolás és elnyomatás minden formája alól egyedül csak a munkásosztály győzelme, a szocialista állam szabadítja fel. Ebben az értelemben előfeltétele a szocializmus a négerek szabadságának, de azzá csak akkor válhat, ha a néger nép és a fehér dolgozók támogatásával elnyomatásának forrása ellen harcol; így nem lehet arról sem beszélni, hogy előbb a szocializmust kell megvalósítani és akkor automatikusan bekövetkezik a négerek szabadsága. A négerkérdés és a szocializmus közötti kapcsolat lényege az, hogy a néger népnek cselekvően kell résztvennie a saját szabadságáért vívott harcban. Miután beható vizsgálat alá vette H. Haywood a négerkérdés főbb szempontjait, kimutatva, hogy e kérdés leglényegesebb pontja a déli négerek megoldatlan föld- és nemzeti problémája és, hogy e probléma megoldásának előfeltétele a négerek teljes egyenjogúsítása az egész országban, felveti a kérdést, hol tart a néger felszabadító mozgalom? Ide vesz minden oly irányzat elleni harcot, amely ellentétes a cél eléréséhez szükséges előfeltételekkel. Ugyancsak foglalkozik a mai néger felszabadító mozgalom történeti és társadalmi előzményeivel. A néger felszabadító mozgalom — írja — nagyjából három fő fejlődési fokozatra oszlik. Ezeket a fokozatokat az határozta meg, hogy milyen jellegű osztályerők alakították ki. A mozgalomnak, mely állandó felfelé ívelő vonalat mutat, első szakasza a századfordulótól az első világháborúig tartott és főleg a művelt középrétegekre korlátozódott. Szervezett megmozdulásaik a B. T. Washington iskola ,a „Niagara-mozgalom'1

és a N. A. A. C. P. szabadelvű reformista tevékenysége. Sztratégiája pedig a fehér burzsoáziával alkotott egységfront volt. Az első világháborúval a néger felszabadító mozgalom új fejlődési szakaszba Lépett. Ennek köz-