Századok – 1950
Szemle - Velká Řijnová Socialistická Revoluce a naše národni svoboda (ism. Kovács Endre) 433
SZEMLE 439 nem is szakadtak meg, hanem az egész ország területén újból megismétlődtek. A nép szocialista köztársaság proklamálását követeli s végül a cseh burzsoázia a veszélytől való ijedelmében kénytelen engedni a nép akaratának és hozzájárulni az önállóság kikiáltásához. A cseh mép nem várt a diplomáciai tárgyalásokra, politikai vezetőinek tanácskozásaira. Spontán módon nyilvánította ki, hogy szabad és valóban szabaddá is lett. A Nemzeti Bizottság már kész tények előtt állott, nem maradt számára más feladat, mint a tények megállapítása. Az állami önállóság kikiáltása a cseh nép érdeme s azt bizonyítja, hogy 1917, november 7-e nélkül nem következett volna be a csehszlovák 1918. október 28-a semi. Arnost Klíma a csehszlovák légiók oroszországi szereplésével foglalkozik. A légiók határozottan ellenforradalmi szerepet töltöttek be. A cseh katonák tömegei meg voltak győződve arról, hogy Ausztria megdöntéséért és hazájuk szabadságáért harcolnak, de a légiók parancsnoksá " 1 * 1 1 -••-»•- •• •• ' 'ogadott el A légionáriusok 70%-a a r rata múltú volt, ami komoly vád a szociáldemokrata vezérek eHen: az ő munkájuk eredménye volt, hogy a megtévesztett munkások a szocialista forradalom ellen küzdöttek. A légionáriusok közül a legöntudatosabbak csatlakoztak a szocialista forradalomhoz. Az első Csehszlovák Köztársaság idejéből érdekes ismeretlen adatokat közöl Jan Pachte tanulmánya („A müncheni kapituláció belső okai"). A müncheni kapitulációt igen helyesen nem elszigetelten szemléli, hanem az imperialista hatalmak Szovjetunió elleni akciósorozatának egyik láncszemét látja benne. E kísérletek — melyek célja a Szovjetunió elszigetelése, meggyengítése, megsemmisítése — 1917 óta szakadatlanul folytatódtak, a cseh burzsoázia pedig híven kiszolgálta ezt a cselszövő politikát. Teljesen hazug a cseh burzsoáziának az az utólagos beállítása, mintha csak passzív szemlélője lett volna az imperialista hatalmak diplomáciai mesterkedéseinek, mintha a müncheni kapituláció a cseh burzsoázia közvetlen részvétele nélkül jött volna létre s a cseh polgárság többé-kevésbbé csak tehetetlen áldozata lett volna az imperialista érdekeknek. A közelmúltban a cseh burzsoázia igyekezett úgy feltüntetni a dolgot, mintha számára nem maradt volna egyéb feladat, mint elfogadni a rákényszeritett döntést s ezzel sikerült is elhárítania magáról a felelősséget a müncheni katasztrófáért. A müncheni katasztrófa magyarázói azonban nem tudnak feleletet adni arra a kérdésre, hogy miért nem utasították el a nagyhatalmak diktátumát akkor, amidőn Csehszlovákia egész népe készen állt a haza megvédésére, amidőn az ellenállásnak összes katonai feltételei biztosítva voltak s amidőn Csehszlovákia oldalán ott állott hű szövetségese, a Szovjetunió, készen arra, hogy segítségére siessen, még abban az esetben is, ha Franciaország nem tartja be szövetségi kötelezettségét. München igazi okaira Klement Gottwald mutatott rá a nemzetgyűlés állandó bizottságában 1948. október 11-én elmondott beszédében: „Anglia és Franciaország reakciós nagypolgárságának osztályérdekei voltak azok, melyek Münchenben a hitleri rendszer mellett döntöttek Csehszlovákia kárára. A csehszlovákiai reakciós nagypolgárság osztályerői voltak azok, melyek oda vezettek, hogy az állam, a nép érdekeit feláldozták a nagyburzsoá szemét érdekeinek. Nagyszabású összeesküvés volt ez a nép. a köztársaság, a demokrácia ellen". A cseh burzsoázia kikényszerítette a kapitulációt, mert attól félt, hogy a hitlerizmus ellen folytatandó nemzeti szabadságharcban az ő hatalma is összeomlik; félt a szocialista Szovjetuniótól, félt a saját felfegyverzett népétől, mert tisztában volt azzal, hogy e nép mindenkor a Szovjetunióban találta meg főtámaszát az osztályerőszak és az igazságtalan burzsoá rend elleni harcában. Pachta tanulmánya érdekes adatokat közöl arra vonatkozólag, hogy milyen ellenséges álláspontot foglalt el a cseh burzsoá politikai vezetés a Szovjetunióval szemben; Csehszlovákia egyike volt azoknak az államoknak, melyek utolsóként ismerték cl de jure a Szovjetuniót, 1934 júniusában. Ezideig a csehszlovák hatóságok a legkíméletlenebbül üldöztek minden Szovjetunió iránti baráti megnyilatkozást. Az 1935. május 16-án megkötött szovjet-csehszlovák szövetségi szerződés csak 14 nappal a szovjet-francia szövetségi szerződés létrejötte után születhetett meg. A cseh burzsoá politika teljesen a francia járószalagjára került. Benes még 1936 decemberében barátságos megbeszélést folytatott a prágai Várban Hitler képviselőivel. Arról volt szó, hogy a két állam belügyminiszterei megegyezzenek egymással a kommunista propaganda elfojtásának módszereiben. (Nem Benes érdeme, hogy а megegyezés nem jött létre.) A csehszlovák burzsoázia a második emigráció idején is az imperialisták oldalán állott. A londoni emigráció körei ugyanazt a taktikát választották, mint az első világháború idején. Ahelyett, hogy segítettek volna tömegharcot szervezni a náci megszállók és hazai kiszolgálóik ellen, puszta diplomáciára és a hírszolgálat kiépítésére szorítkoztak. A londoni emigráció szándékai szerint a népet nem а népi forradalomnak és 29* az imperialistáktól és a nyújtani.
