Századok – 1950
Tanulmányok - Mérei Gyula: Adalékok a magyar mezőgazdaság kapitalista fejlődésének történetéhez. 235
252 MÉH EI GYULA szintén nem általános menekülési mód a pusztulástól. A parasztság részben a gyarmati korlátok között is szépen fejlődő iparban, részben a vasútépítéseknél, vízszabályozásoknál, mocsárlecsapolásoknál keresett megélhetést, részben pedig — és az esetek többségében ezt az utat választotta — mivel a bérmunka a rendelkezésre álló nagytömegű munkáskezet teljes egészében foglalkoztatni nem tudta, a megélhetésnek másik módjához nyúlt: újabb feudális kötöttségeket vállalt, hogy földhöz, házhoz, erdőhöz, legelőhöz, stb. juthasson és így tudta tovább tengetni életét. Mindez azonban a dolognak csak egyik oldala. Másik oldalon a nagybirtok kétségtelenül iparkodik rátérni a tőkés termelésre, de ezt a gyarmati hitelviszonyok miatt nem tudja olyan ütemben véghezvinni, mint szabad országban tehetné. A nagy tőkeszegénység a hiteligényeket nem tudja kielégíteni. Az így kialakuló magas kamatláb nem teszi kifizetődővé a rendelkezésreálló kölcsönök igénybevételét. Messze elvezetne a tárgytól, hogyha most részletesen ismertetnők a nagybirtok általános viszonyait, de szükséges, hogy legalább néhány szóval utaljunk a nagybirtok pénzügyi viszonyaira. A jobbágy megszűnt ingyenmunkája helyett munkaerőre és munkaeszközökre (gépek, igásállat) lett volna szüksége a nagybirtoknak, hogy át tudjon térni a tőkés gazdálkodásra. Tőkét az úrbéri kárpótlás lett volna hivatott adni. Minthogy azonban ezt elsősorban az ú. n. „gutgesinnt" nagybirtokosoknak, tehát a reakciósoknak folyósították és összegszerűen is keveset fizettek ki a szükséglethez képest, ez az út nem bizonyult kielégítő megoldásnak. 1850—1852 között mindössze 3 millió forinton felül fizettek ki előlegképpen az úrbéri kárpótlásra. Az úrbéri kárpótlásként kiadott földtehermentesítési kötvények teljes névértékben való beváltását 1852-ben kezdték el és a század végéig Magyarországon 230, Erdélyben 80 milliót fizettek ki. Talán mondanunk sem kell, hogy zömében a parasztság pénzéből. Hiszen az úrbéri nyiltparancs kibocsátása után minden adóforint után 15 krajcár pótadót vetettek ki és ezt fordították úrbéri kártalanítás céljaira. így azután a földbirtokosok jelentős része nem tudta megvárni, míg kötvényei beváltásra kerülnek és gyakran 20—25°/o-os veszteséggel adta el kötvényeit magánfeleknek. A pénzhiányt az sem oszlatta el, hogy az Osztrák Nemzeti Bank 1857-ben jelzáloghitel-osztályt állított fel Pesten és a magyar birtokosoknak jelzáloghitelt folyósított. Az egész hitelosztálynak 2 ООО 000 forint volt az alaptőkéje, amiből sok hitelt kapni nem lehetett. Kölcsönforgalma pedig az alaptőkéhez képest is elenyészően csekély volt. 1857: 6,4 millió, 1858: 23,1 millió, 1859 : 32,4 millió, I860: 35,7 millió, ami a szükségletet távolról sem fedezte, pedig tőkére szükség volt és a mezőgazdasági konjunktúra idején minden birtokos számára nyilvánvalóvá lett, hogy érdemes kapitalizálni, eltekintve attól, hogy a robot megszűnése következtében szükséges is volt. Ilyen körülmények között persze tág tere nyílt az uzsora működésének. A kamatláb törvényesen 10°/o volt, de a pénzhiány következtében általánosan 20—25—300/«-ra emelkedett fel. Nem ritkák az olyan esetek sem, amikor a földbirtokosok még ennél is magasabb, 80—100°/o-os kamatot voltak kénytelenek fizetni. Az átlag — nagybirtok esetében — 20—40% között mozgott. A közép-, főleg а kisbirtokosok rendszerint 100°/o-on felüli kamatra kapnak csak pénzt. Ilyen magas kamatozású kölcsönök is hozzájárultak a birtokosok eladósodásához, tönkremenéséhez.73 Mindez természetesen döntően megnehezíti a nagybirtok tisztán kapitalista gazdálkodásra való áttérését. Az egyes uradalmak leírásából tudjuk, hogy szép számmal történtek kísérletek a nagybirtok üzemének gépesítésére. Az 50-es évek végén és a 60-as években aránylag sok mezőgazdasági gépet 73 Vargha Gyula: Magyarország pénzintézetei Bp. 1885. v. ö. még Nagy István: A mezőgazdaság Magyarországon az abszolutizmus korában. (1849—1867) Bp. 1944 24., 31. 1.
