Századok – 1950

Tanulmányok - Mérei Gyula: Adalékok a magyar mezőgazdaság kapitalista fejlődésének történetéhez. 235

238 MÉH EI GYULA kezdő lépését. A felszabadító nemesség azonban a végső állomást látta а г 1848. évi 9. tc.-ben. Ez megszüntette ugyan a robotot és dézsmát, de nem osztott földet és a feudalizmus számos csökevényét a nagybirtokkal együtt fenntartotta, sőt szentesítette a korábbi földrablásokat is. A 3. §. kimondja, kogy ahol eddig úrbérrendezés vagy legelőelkülönítés nem történt, a faizásra és legeltetésre nézve „az eddigi gyakorlat továbbra is megtartatik". Ez azt jelentette, hogy az erdő és legelőhasználat jogával együtt fennmaradtak az e joggal kapcsolatos feudális szolgáltatások is. Fennmaradtak továbbá az ú. n. kisebb királyi haszonvételek is, a regálék, a földesuraknak királyi adományból eredő hasznai. Ilyenek voltak: a bor-, pálinka-, és sörmérés, tehát a kocsmatartási jog, a mészárszék vagy húsvágatás joga, malomtartás, a birtok területén vámszedés, a piac- és vásártartás, a boltnyitás, a halászat joga, továbbá a tégla-, mészégetés, kővágás, agyag- és fövényásás joga is.* Mindezek távolról sem voltak olyan súlyosak, mint a földrablások szentesítése, bár kétségtelenül erősen sújtották a parasztságot és gátolták a kapitalizmus fejlődését. Az 1848. évi 10. t. с. 1. §-a ugyanis elrendelte, hogy ahol a legelőelkülönítés, illetve úrbérrendezés már megtörtént, az összesítés vagy elkülönzés többé fel nem bontható. Még ezeknél is súlyosabb volt azonban, hogy a törvények nem szabadították fel az egész jobbágyságot. Rendezetlen maradt a majorsági zsellérek helyzete, ök továbbra is kötelesek voltak az eddigi jobbágyszolgáltatásokat teljesíteni. Rendezetlenül hagyta a törvény a majorsági földeken ülő szerződésesek, cenzualisták jogviszonyait is, nem is beszélve arról, amiről egyébként már szó volt, hogy a parasztság földnélküli tömegei, a volt úrbéres zsellérek, nem jutottak földhöz, mert földosztás nem történt és csak a telkes jobbágyok és házas zsellérek jutottak telkük, illetve házuk és az ahhoz járó belsőségük, esetleg némi kis külső földjük tulajdonába. A szabadságharc bukása után éppen ezért továbbra is alapvető feladat maradt előbb a Habsburg-uralom, majd 1935 után a fasiszta elnyomás alól való nemzeti felszabadító harccal összekapcsolva a félbemaradt polgári átalakulás befejezése; a nagybirtok felosztása s a feudális függési viszony maradványainak felszámolása. A feudális termelőviszony felszámolása után a nagybirtok fennmaradása és a feudális függési viszony maradványainak továbbélése folytán a falun kettős osztályellentét van. Az alapvető ellentét a feudális múltban gyökeredzik: az egész parasztság és a földesurak ellentéte. Ez a kapitalizmus fejlődése során egyre csökken, de a nagybirtok és a feudális maradványok felszámolásáig ez az osztályharc középponti kérdése. A küzdelem homlokterében a nagybirtok elleni harc áll és ebben többékevésbbé az egész parasztság együtt halad. A másik ellentét a mezőgazdasági munkásság s félproletárság ellentéte a falu összes kizsákmányoló osztályaival. Ez az ellentét a kapitalizmus fejlődése, a kulákság megerősödése, a paraszti tömegek egyidejű elnyomorodása során egyre jobban kiéleződik, előtérbe nyomul és 1945 után alapvető ellentétté váiik.4 A felszabadulás előtti időben azonban az osztályharc elsősorban a nagybirtok ellen irányul. Éppen ezért a parasztság nagy tömegei az 1848-as jobbágyfelszabadításra támaszkodva annak továbbfejlesztésére törekedtek és megmozdulásaik során igyekeztek földhöz jutni és megszabadulni a még rájuk nehezedő feudális kötöttségekből folyó terhektől. Ez a kettős törekvés jellemzi az 1848—49-es és я szabadságharc leverése után a parasztok harci céljait. A szabadságharc 4 Tóih Lőrinc: Elméleti s gyakorlati útmutató úrbéri ügyekben 133. 1. 4 Nagy Imre: Munkásmozgalom és agrárszocializmus a XIX. század végén Magyarországon. A MDP pártfőiskolájának előadásai. 4. Bp. 1950. 13. lap és Nagy Imre' Agrárpolitikai tanulmányok. Bp. 1950. 201—202. 1.