Századok – 1950
Tanulmányok - Kató István: A magyar jakobinus mozgalom néhány kérdéséről. 199
"218 KATÓ ISTVÁN haladásnak a francia forradalomhoz való állásfoglalás. Mellette, vagy ellene, — ez volt a választóvonal akkor, a haladás hívei, vagy ellenségei, sót következetes, vagy ingadozó hívei között. A magyar demokraták éppen ebben a kérdésben mutatták meg, hogy jakobinusok, mert védték az ellenforradalmi háborúval szemben a haladás akkori központját, a forradalmi Franciaországot. Amikor a nemesség árulása az ellenforradalmi háborúhoz kapcsolja Magyarországot, ők felemelik szavukat ez ellen. Verseghy verset ír a háború ellen: „A francziák ellen magyarok s horvátok Ti véres fegyverrel miért indulnátok"61 Abaffy egy röpiratot ír, amelyben megcáfolja az ellenforradalmi rágalmakat a forradalmi Franciaországról. „Ezen folyó 792-k esztendőnek November havának 6-iík napján a franciák kezébe estem és azon hónapnak 29-kén Franczia Országnak fő-városába Párisba vitettem, Pogány és kegyetlen nemzetnek tartván a franciákat, ámbár az alatt az idő alatt, méglen Párisba jöttem, kedveztek nekem és több más rab társamnak is a franciák, mégis mindenkor féltem és remegve mentem velek, mertt azt véltem, hogy ollyanok, amilyeneknek nekünk a mi tiszteink őket le-írták; de melly nagyon meg-tsalatkoztam, mertt noha én rab vagyok nállok, ők mindazonáltal nem úgy bánnak velem, mintt ellenséggel, hanem mint emberrel."5 2 Az intervenció elleni tiltakozásnak legszebb dokumentuma Martinovics nyilt levele Ferenc császárhoz.8 3 Ezt több nyelvre lefordították, kéziratban terjesztették nemcsak Magyarországon, de Bécsben is. Martinovics bebizonyítja, hogy a francia nép háborúja igazságos és ezért győzni fog, a monarchiák intervenciója pedig igazságtalan, ellenforradalmi háború, és ezért vereséget fog szenvedni. „Térj vissza Uram! magadba, s-tudd meg, hogy Táborod soha Párisba nem jön, soha nem fogják azt a' Francziák meg szenvedni, hogy akár mely Hatalom nekik Törvényt szabjon, ők szabadok akarnak lenni, s-azok lésznek is, akár mit kezdjenek az öszve szövetkezett királyok, mert tsak azon fel-világosodásra, mely majd az egész Franczia Népet kormányozza, kell tekintenünk, s-azonnal tapasztalni fogjuk azt, hogy e'nemzet minden Despotizmusnak leg kisebb árnyékát is utállya."84 Olyan népet, amely igazságos ügyért küzd, nem lehet legyőzni. „... e nemzet szabad akar lenni, és mennél jobban fogják szaggatni az öszve szövetkezett Hatalmak, annyival győzhetetlenebb lészen. Egy olyan Nemzet, a'ki mindég leg első vala a' világon, soha sem fog ollyan alatsonságra vetemedni, hogy a' királyok előtt fejét meg hajtsa és Cabinetumjaikba koholt Törvényeket fel vegye."85 Megfenyegeti I. Ferencet, hogyha a háborút abba nem hagyja, az saját pusztulásához fog vezetni. „... a Templomba zárt foglyoknak (XVI. Lajos és családja К. I.) szerencsétlensége réád fog szállani."8* „ ... a Francziák fogják mindenütt a'hol yőzedelmesen be mennek e' kötelességeket tellyesíteni azzal, hogy a Nép elséget ki kiáltyák, melyet Ti Jobbágyok névvel gvaláztok... IIv módoci meg fog büntétődni az egész Tirannicus Szövetkezés, hogy a' Francziák Szabadságát békén nem hagyta."8 7 81 Fraknói: Martinovics és társainak összeesküvése. Századok, 1879. 58. 1. 62 Egy magyar katonának, ki 1792-ben November 6-ik napján tartott nagy »érontásban a' Francziáktól eifogattatott, fogságának idejében tett feljegyzései. — Eckhardt: Id. m. 60. 1. 83 Martinovics Ignác nvilt levele Ferenc császár és királyhoz. Századok 1949. м I. m. 273. 1. 80 I. m. 271. 1. 88 I. m. 275. 1. 87 I. m. 274. 1.